2008.05.12. Hétfő

Meg van miért nem fogott a fék!!!
Levegős volt,ezért barátommal lelégtelenítettük.
Megemeltük,levettük a dobokat,néztük hogy a hátsó fékek szinte olyanok,midha "újak" vagy alíg használtak lennének.Semmi fékpor nem volt volt benne.Dobokon sem látszott semmi.Na akkor nézzük nem-e levegős,nyomogattam a pedált,erre semmi nem jött a légtelenítő csavarnál.Nyomogattam még kicsit,amíg 1szer csak kispriccelt a fékfolyadék.Ez akkor ok.Többinél is megcsináltuk ugyan ezt a műveletet,és megcsiszoltuk a smirglivel a dobokat,fékpofákat,kitörölgettük belőle a koszt,aztán összeraktuk.Bal hátsó felnit padkázta néném,ezt is kikalapálttuk.Az első bal fékdobról hiányzott 1 csavar,amit majd pótolni fogok.Hüle szerelő nem volt képes rakni bele annak idén.
Aztán elmentük kipróbálni a féket.20nál kis fékezés,30nál nagyobb,50nél ultra nagy fékezés :) .
Helycsere következett,barátom átült anyósülésre aztán én is kiprószáltam kicsit,60nál kézifék :D miért is ne :D szépen lassította a poslkit.
Most még mindíg nagyon meg vagyok(vagyunk) elégedve vele,úgy megy ahogy kell neki.
Szivató bowden ismét kiakadt,de már nem is foglalkozok vele,majd szerzek 1 fúrót,aztán átfúrom a bowden végét pici fúrófejjel és rakok a fúrt lukba valami drótot,hogy ne tudjon kiakadni.
Továbbá meg akartam zsírozni a függőcsapszeget,de itt még nem vagyok benne biztos hogy jó helyre került volna a zsír.
Töltök fel róla képet,ahova véleményem szerint kéne nyomni,aztán írjátok meg hogy jól gondolom-e!

Ja és új fékpofákat nem kapott,mert ezek is szinte újak voltak....

ami a nagy csavar alatt van pöcök oda kell ??? ez meg a másik fele,ide nem lehet nyomni semmit?

Kommentek

KeMa

oda

tunyi1986

KeMa #18297:
áá,köszi a gyors választ!!! :D
Milyen gyors vagy :D mint mi ma

Dave07

Köszi. Ez nekem is segítség, mert szerintem nálam is ráférne a zsírozás, mondjuk a csere is aktuálissá vált, na mindegy hamarosan meglesz az is...
köszi mégegyszer

tunyi1986

Dave07 #18299:
szívesen :D ha kell segítség tudod hun lakok :D vagy ha nem akkor megmondom :D

CsuTee

A másik oldalnál esetleg nem a belsõ felén van? ;)

norberto

Dani de egy értetlen vagy!!!:(

tunyi1986

CsuTee #18301:
de ott van :D csak rossz képet tettem fel,vagyis rosszul csináltam :D

tunyi1986

norberto #18304:
neked meg mi bajod???

Laceeee

megnéztétek, hogy jók-e a munkahengerek?? Folyik-e az olaj, hol levegõsödhetett fel

tunyi1986

Laceeee #18326:
munkahengereket ellenõriztük,lehúztuk a gumisapkákat,nem voltak olajosak.Sõt rozsdásak sem.
Azt hogy hol levegõsösött fel,azt nem némztük,mivel gondolom a balfasz szerelõ légtelenítette rosszul.
Olaj nem folyik,sehol 1 csepp nymoma sincs.Vagyis már van,mert spriccûte kifelé amikor pumpáltam,meg lenyomva tartottam a pedált.

Laceeee

mi az a "spriccûte"? :O

Tibee

Laceeee #18332:
Spriccelte. Gondolom úgy légtelenítették, hogy csak lövöldözték a vak világba a fékfolyadékot.

Amúgy kérdés. Milyen sorrendben légtelenítettétek? Mert ugyebár az sem mindegy.

tunyi1986

Tibee #18333:
õ,hát a sorrend,hát õ igen,az mennyire nem mindegy?
Mert mi nem úgy csináltuk sz.tem ahogy azt kéne.
Haver szerint Ladán is mindegy hogy csinálja,azon csinálta már párszor,szal mi olyanban csináltuk hogy:
bal hátsó
bal elsõ
jobb hátsó
jobb elsõ
de jobb lett tõle,szal sz.tem nem basztunk el semmit.
Valamit írj erre please

Tibee

tunyi1986 #18334:
Hát, nem teljesen mindegy a sorrend. Elvileg úgy kéne csinálni, hogy jobb hátsó, bal hátsó, jobb elsõ bal elsõ, szóval a fõfékhengertõl legmesszebb levõtõl kell kezdeni. Hogy csináltátok a légtelenítést? Lövöldöztétek a vak világba a fékfolyadékot, vagy úgy, hogy egy befõttesüvegbe tettetek fékfolyadékot, amibe belevezettetek egy gumicsövet, amit a légtelenítõre csavartatok. Bár, ha jobb lett az nem rossz, igaz, itt az is kérdéses, hogy mihez képest. Elvégre a semminél a minimális is jobb, de az még közel sem jelenti azt, hogy jól is fog a fék.

tunyi1986

Tibee #18336:
nem sok fkfolyadékot engedtünk ki,de amúgy a vak világba,lengõkarra,ide oda amoda :)
De fentebb fog már,ez is sokat számít,nem kell padlószõnyeget nyomni,hogy legyen valami.

CsuTee

tunyi1986 #18334:
Nem mindegy hogy hogy légtelenítesz, ezen meg is lehet bukni a vizsgán.
Mindig a fõfékhengertõl legtávolabbin kell kezdeni a légtelenítést és úgy haladni a legközelebbik felé. Tehát jobb hátsó - bal hátsó - jobb elsõ - bal elsõ.
Amikor peddig a légtelenítõ csavarocskát nyitod meg zárod dugj rá egy átlátszó benzincsövet hogy ne a vakvilágba nyomja az olajat, így még akár látod is mikor még buborékos és mikor nem.

tunyi1986

CsuTee #18338:
óóh,köszi a tippet,lehet nekiállunk még 1szer,rendesen,mert úgyis kifelejtett a buzi szerelõ 2csavart,aztán pótolni akarom,meg úgysem olyan nagyon nehéz meló.
Aztán az mennyit számít,hogy meddíg van a tartály fékfolyadékkal???
Mert most maxtól lejjebb van kicsit.
Tehát félnl több,de maxnál kevesebb,ez jelent valami érezhetõt?

CsuTee

tunyi1986 #18339:
ha kevesebb van benne akkor elõfordulhat hogy olaj löttyenéskor levegõ jut a rendszerbe, ha több van benne akkor meg az úszó kinyomja a tartályból az olajat.

tunyi1986

CsuTee #18341:
értem,köszi

Laceeee

tunyi1986 #18334:
két körös fékrendszer van a polskin. Egy elsõ és egy hátsó. A két fékkört külön-külön kell légteleníteni. Haverod azt is megnézte, hogy beálltak-e a munkahengerek?? Mert ha sokat áll az autó akkor szeret ilyet csinálni.
CsuTee #18338:
én úgy szoktam, hogy mondjuk összerakom a hátsót, azt lelégtelenítem és utána csinálom az elsõ fékeket és azt is lelégtelenítem. Ha nem látszik levegõsnek, akkor elmegyek vele próbaútra és utána a biztonság kedvéért körbe megyek mégegyszer ;)

CsuTee

Laceeee #18362:
ez teljesen korrekt, nekünk a suliban mindig szigorúan ügyeltek a sorrendre...

KG

CsuTee #18341:
Elég nagyot kéne löttyennie ahhoz, hogy a buborék lemenjen a fõfékhengerig. :)

Egyébként meg légtelenítéshez annyi, hogy ha nyitott légtelenítõ csavarral nyomkodod a féket, ott simán vissza tudja szívni a levegõt.

Felpumpál, pedál nyom, szelep kinyit, szelep elzár, pedál felenged. Ez lenne valahogy a légtelenítés...

tunyi1986

Laceeee #18362:
igen,barátom is megnézte,amúgy Õ autószerelõnek tanul,már 2ik éve "dolgozik",vagyis gyakorlatozik.

tunyi1986

KG #18368:
pontosan ezt csináltuk,felpumpáltam,lenyomva tartottam aztán meghízta a csavart,mármint akkor amikor még pedál lenyomva volt,szal úgy ahogy írtad na :D

KeMa

tunyi1986 #18337: vakvilágba.... gartulálok... lengõkar, és minden más, ami kapott a fékfolyadékból, gyönyörûszépen lemarja majd a fetéket onnan, és jön a rohadás...

CsuTee #18365: nekünk is.

KG #18368: kíváncsi voltam, ki fogja elõször megkérdezni a pumpálás menetét...

tunyi1986

KeMa #18380:
nem hiszem hogy lemarná,mert poros volt,és a por felitta,azt meg letörölgettem utána.

Laceeee

tunyi1986 #18369:
a légtelenítéses mûsora után valahogy ezt nehezemre esik elhinni:(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!