2009.08.04. Kedd

Na tehát ő az új szerzemény.Cheliosnak neveztem el.
Július elején egy pénteki délutánon néztem meg a kis Cheliost 1 eldugott kis faluban,egy idős házaspárnál.Az egyik munkatársam mondta amúgy,hogy a volt anyósék eladnák a polskiukat.Na szóval kimentem,megnéztem,1órán át kerstem rajta rozsdásodást de szerencsére nem találtam,és ez valószínüleg annak köszönhető,hogy nem hazudott a papi,és tényleg örökké garázsban volt tartva. Ő az első tulaj úgyhogy ezt sikerült jól kifognom :) Ja és mellesleg 24E km van benne,és ez nem hazugság,hanem tényleg ennyi.(aki nem hiszi járjon utána) A kisautónak csak annyi szépség hibája van,hogy a papi meghorpasztotta a bal elejét,de az nem vészes,na meg tele van kisebb karcokkal,amiket majd 1 fényezővel javíttatok ki valamikor.
Na szóval a megnézéstől számított 4. napon munka után a nagy hőségben mentünk a polskiért a kolegámmal. Vontatni kellett,mivel a sok állásban a kuplung összeragadt,na meg műszaki sem volt rajta. Odaértünk,megírtuk az adás vételit,felpumpáltam a gumikat,rákötöttem a vontató kötelet aztán húztunk is haza fele. A Fordunk meglepően jól bírta a vontatást,nem volt gáz szerencsére. Végig 30-40el jöttünk főúton 40km-t. Amikor haza hoztuk,bevágtuk a garázsba a másik mellé,oszt jóccakát.(amúgy is már beesteledett) Másnap már neki is álltam takarítani belőle a sok sok szutykot amit a papi nem takarított ki belőle évek óta. Jobbos padló,sárvédő kárpit és a középső kárpit ki is pattantak a gépzetből,majd 3-4mosás után visszakerültek.(nem is akármilyen mosás volt ám,sterimob,meg kárpittisztító meg minden).Amíg a szőnyegek száradtak,addig az egész autó belét kiporszívóztam alaposan,kiszedtem a kárpit alatt lapuló nyúltápokat,és benéztem a küszöbökbe is. Hát volt ámulás rendesen,ugyanis sehol 1 rozsda pötty,mindenhol a gyári üreg védő :) (a balos kárpit is ki lesz ám mosva,csak a biztiöv csavarja nem akart kijönni,még ütve lazítóval sem,de a légkulcs leszedi majd szerintem)
Naszóval akkor tisztaság van benne,de mi van a csomagtartóban??? Hát k.va nagy ganyééé!!! Ezt 2napig pucoltam mire tiszta lett. Először is 1porzsák megtelt a sok sárrtól,meg egyéb szennyeződésektől,aztán második felvonásban jött a mosás. Ide asszem 8 vödör víz kellett,és 1 kisebb szivacs is elhasználódott,mire lemostam vele a mész foltokat,és 1 részen betont is. Lényegében olyan most a csomitartó,minta most lett volna festve,tiszta és itt is az üregvédő folyások látszanak csak. A gumi szőnyeget is alaposan megmostam,és gumi ápolóval kenyegettem,amitől újszerű állapotnak örvend mostanság :) Ja és az ajtón levő díszlécet is visszapattintottam a helyére,és megszűntettem a csavaros kókányolást. A csavar helyét az ajtóban karosszéria tömítővel szépen eltávolítottam.

Na akkor jöjjön a szerelés:
Kuplung csere egyedül,hidraulikus emelő nélkül. Jó móka volt,de nem volt olyan nehéz mint amilyenre számítottam. Lényege annyi,hogy Panda 30 kuplung és szerkezet került bele,amitől olyan mint a vaj :) Csak ajánlani tudom mindenkinek. Kuplung bowden olajozás is volt,úgyhogy itt remélem nem kell javítani semmit 10évig :)
Aztán Féktisztítás és folyadék csere is megtörtént.A fékfolyadék (ami nem is biztos hogy az volt) szép feketés barna volt,úgyhogy azt kimostam a rendszerből,eme művelethethez kb 3/4L új fékfoyladék ment pocsékba.De nem baj,megérte,a mostani friss folyadékkal hosszan tartó fékezésekkor sem esik be a pedál,és nem forr meg úgy mint a régi. Dot 3as ment bele amúgy.
Aztán kapott a gépezet 1 alapos külső mosást is,ami magában foglalta a csomagtér kéder gumija alatti retek kipucolását,és az összes falc kigyanézását is.A motortér és az alváz mosás hátravan még,de az annyira nem sürgős. A sárvédő dobokat amúgy ma lelotyáltam kicsit slaggal,meg kézzel,meg szivaccsal meg kefével meg mindennel amivel csak lehet. (3kg sár jött le kb)

itt még tiszta ganyé szegény ismerkednek megbarátkoztak,már össze lehet zárni őket:) a sok retek előmosás

Kommentek

Csacsa

Gratula :) igaz már mondtam :) azt mondtad nem lesz neve :) hogy hogy lett?

tunyi1986

Kondráth Csaba #36492:
kösz
Hát néztem a crank 2 c. filmet,aztán megtetszett a név :D
Amúgy ha jössz,akkor készülj rá,hogy 3 lengéscsillapítót ki kell cserélnünk,mert ma majdnem megbukott mûszakin emiatt. Ja és nyomaték kulcsot is hozzál légyszíves,mert nem tudjuk meghúzni a kerékcsapágyat!!!!

Dömi

tunyi1986 #36494:
3 lengéscsillapítót ne cseréljetek. akkor már 4et!
szerintem!

kerékcsapágyhoz minek nyomatékkulcs?

Törölt felhasználó

gratulálok az uj szerzeményhez :D

tunyi1986

Suhajda Dávid #36498:
köszíí
Dömi #36495:
igen,én is így gondoltam,de butuska fejemmel nem olvastam vissza és most látom hogy tényleg 3as szám áll ott ahol 4nek kéne lenni :D
Kerékcsapágy meghúzása: 28nmel,aztán körbeforgatni jobbra balra párszor,aztán 70nmel meghúzni,aztán 30fokot engedni vissza az anyán. Nem így kell??? (bal elsõ)

Dömi

tunyi1986 #36501:
hát ha ez van a szakirodalomban, akkor biztos ez a jó állítás.
Igazából csapágy állapot függvénye, hogy hány Nm kell.
Én úgy szoktam, hogy szorítom, és közben vizsgálom, hogy mennyire kotyog, mennyire forog , mennyire szorul a kerék.


Szerintem!

tunyi1986

Dömi #36502:
hát a 24E km alatt csak nem használódott el nagyon,ha a könyv szerinti állítással nem lesz jó,akkor én is úgy fogom csinálni ahogy Te.
Amúgy olvastam a blogodat,olyan mint a tömör professzor :D De amúgy jó!!!

Dömi

tunyi1986 #36503:
ezt oda írd :)

Subbass

gratula az új szerzeményhez... és nagy mázlista vagy, hogy egy ilyen szép példányt sikerült kifogni!!! :D :) :) :)

tunyi1986

Subbass #36528:
köszi :D Én is még kételkedem benne hogy csak álmodok,vagy ez a valóság? :D

Steveee

Nagyon szép, meg hát ebben is kevés Km van. ;) Grat hozzá!! Azt szabad tudni, hogy mennyiért vesztegették?
A másiknak mi lesz a sorsa? (Gondolom megtartod azt is.)

tunyi1986

R. István #36549:
így van,a HGG természetesen megmarad,amúgy 70ért akarták adni,de a kuplung meg 1-2 apróság miatt lealkudtam 60ra.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!