2010.07.30. Péntek

VI. Nemzetközi Fiat 126 találkozó.
Idén sem hagytam ki ezt a találkozót és remélem hogy a jövőben sem fogom soha,mert annyira jó hogy leírni sem lehet :)
Július 23án pénteken indultunk útnak Eszterrel (Almesco) 2 autóval reggel 9óra fele.Elmentünk még Eszter barátjáért mert ő is jött a talira.Eszter még lemosatta az autóját,én benne maradtam mosás közben mivel polskiban sosem ültem úgy hogy mossák. Ez után indultunk el a tali helyszínére szép óvatos 70-80as tempót tartottunk. Siófokig semmi probléma nem volt,egyszer álltunk meg kicsit pihizni.Siófokon aztán Almescoék lemaradtak mert egy lámpánál pirosat kaptak de sikerült újra megtalálnunk egymást.Siófok után néhány dombos szakasz megtétele után láttam hogy minden emelkedőn lemaradnak ezért megálltunk újból,kiderült hogy nem bírja a gép az emelkedőket.Néztem a gyújtást és fhp után pár fokkal kattant a trafó.Próbáltam volna állítani rajta a megszokott módszeremmel (egyes henger gyertyakábel lehúz,rá egy másik gyertyára aztán blokkhoz fogni és amikor csattanik a szikra a gyertyán akkor oké) de nem tudtam lehúzni a gyertya kábelt mert vagy ráégett vagy a rosseb tudja mi lelte ezért inkább úgy hagytuk és még lassabban mentünk tovább.Ez után már csak egy benzin kúton álltunk meg pihenni és tájékozódni mert elfelejtettem merre is kellene menni :) megnéztem térképen és folytattuk utunkat.Felmetnünk az autópálya ingyenes szakaszára és döngettünk rajta kemény 80al :D Azért csak ennyivel mert mázlink volt hogy 2 kamion közé értünk be felhajtáskor így nem kellett tartanunk attól hogy ledudálnak minket. (pedíg rá voltam készülve hogy ha már pálya akkor tapossuk neki 110el :) )
Pár perc múlva ott is voltunk,és találkoztunk Fantomeeékkal akik éppen boltból jöttek vissza fele. Gyors duda,megfordulás és irány a kemping. Regisztráció gyorsan ment,megkaptam a karszalagot és a csomagot aztán irány darány..izé befele!!! ez kb délután 1óra fele történt.Ez után kicsit körbe néztem majd Sztancsik Viktorral elmentünk kaja után nézni.És itt jött az első nagy csodálkozás...az ő autója is tiszta E85el megy mint az enyém és az övé ugyan úgy jár mint benzinnel. Mikor mesélte hogy van beállítva a karbija akkor még jobban csodálkoztam ugyanis az én autómnak jóval több anyagot kell hogy adjak mert különben csak szarakszik és még így több anyaggal sem jár olyan szépen mint az övé...na mind1..Mire vissza értünk boltolásból már megérkeztek Andreiék.Gyors picsi-pacsi,kicsi duma,fürdés a tóban aztán elmentünk a székesfehérvári tescoba. Én szépen beültem a hátsó ülésre a kis vadászommal a kezemben és hallgattam hogy jár az ő autójában a motor...és nem olyan szarul mint az enyém....Mire a tescohoz értünk én már kicsit jól éreztem magam a Csabitól kapott bortól és ráadásul trikó sem volt rajtam így kint maradtam a parkolóban amíg Andreiék vásároltak. Addig legalább át tudtam nézni kicsit az autóját hogy milyen is,elvégre egy évben egyszer látom csak.Kempingbe vissza érve Találkoztunk Tibeevel és Lajoskával és én velük beszélgettem kicsit aztán neki álltunk szalonnát sütni Laceee sütőkéjén :) Itt volt egy kis gixer,ugyanis a hűtőtáskám amiben a szalonka volt meg a vadász az Almesco autójában volt...ő pedíg sehol :) Nagy nehezen megtaláltam és kivettem a cuccaimat aztán megkajáltunk Tibivel.Laceee itt is nagyon köszi a lehetőséget hogy finom vacsit csinálhattam magamnak :)
Ez után mentünk a találkozó megnyitójára majd a versenyekre. A megnyitón nem tudtuk meg mit szeretett volna Marczin Robi mert nem hagyták elmondani neki, :D   de remélem egyszer leírja majd valahova.Miután ennek vége lett jöttek a versenyek.Itt kicsit már bódult állapotban voltam mert már fél vagy 1L vadász bennem volt.A képek nagyon gyorsan pörögtek előttem tán jobban is mint más előtt,és írni sem tudtam valami szépen a sötétben :)
Innentől fogva csak ittunk és ittunk :D Andreiékkel,és mindenki mással aki a környéken volt.(Pety@ is ott volt,meg Gaben,meg...) Éjjel megnéztem Bálint Karcsi és Gaben autóját aztán már nem tom mi volt...
Szombaton reggel elmentünk szerintem megint kajáért Sztancsik Viktorral az ő autójával :D ....itt jegyezném meg hogy szombat reggel senki se akarjon az ottani sparba menni mert úgy járnak mint mi...20perc sorban állás..A reggelim után szereltünk kicsit amíg az ügyességi versenyek zajlottak.Andreitől megkaptam a e-gyuszimat és beszereltük ez után próbáltunk gyújtást állítani de nem sikerült mert a jel össze vissza ugrált...én is csak néztem enyhén másnapos fejemmel hogy hol a csában van a jel? Ez után szétkaptuk az elosztót és a pót elosztóból meg ebből meg próbltunk össze rakni egy jót.Természetesen ez nem sikerült mivel egyik sem volt jó.Egyikből átraktuk a bütykös tengelyt a másikba,mert az egyiknek kotyogott a tengelye fel-le irányban,röpsúlyok is szutykok voltak,meg a rugók is...nem lehetett vele mint kezdeni.Laceee,Tibee,Petya köszi hogy ott voltatok :)
Ez után volt egy fürdés megint a tóban Csacsával Kocsis Zolival meg Levivel. Olyan hullámok voltak hogy ihaj csuhaj...másnaposan eléggé szar volt úszni,de legalább felfrissített kicsit.Dél után szépségverseny helyszínére vonultunk és szavaztunk.Idén nem nyertem meg a legszakadtabb autó díjat pedíg felraktam egy-egy sötétített lámpa búrát és még be is törtem csavar húzóval :D és a jobbos ajtót sem higízóztam teljesen fehérre...no meg a felemás dísztárcsák és Csacsa autójának a csomitér fedele sem volt éppen szép az autón..Szépség verseny alatt Tibivel karbit csesztettünk,raktunk bele 130as fő fúvókát amit Viktortól kaptam és mindent átnéztünk a karbin.épphogy ott voltunk egy kicsit máris indultunk a felvonulásra.
Felvonulás szupi volt,végig durrogtattam és dudáltam.A körforgalom utáni pacsizgatás nagyon jó ötlet volt :) . Este az eredmény hírdetésen kaptam 2 oklevelet,egy üveg bort,egy érmet és egy gravírozott poharat.Ezekenek nagyon örültem.(alkatrész felismerő és club126ismereti versenyen kaptam díjat).Este ittunk megint,megnéztük Szilágyi Anita autóját és azt hogy milyen motornak nem nevezhető valami jött ki belőle...Az indítási kísérletet is végig néztük majd amikor Grosso is elkezdte nézegetni a gyújtást akkor tántorogtam oda és néztem hogy a megszakítóról a trafóra menő kábel és a kondi vezetékének a saruja letestelődik a kondenzárot házon keresztül...meg piszkáltam egy csavar húzóval ez után Grosso csinált még valamit és indult is a gép.Grosso szépen megforgatta a gépet és elhagyta róla az olaj beöntő sapkát amin kacagtam egy jót : o) Chris autóján elnyomtam egy cigit és meg kívnáltam egy kupak vadásszal hadd élvezze ő is a talit.Andreiel és Tibeevel megint szereltünk egyet,pontosabban csak üveg gyertyázásnak indult a dolog hogy megnézzük milyen keveréket kap az én motorom hogy nem akar menni...hát szegényet kiderült. Arra nem jötünk rá hogy miért olyan amilyen de én gyanítom hogy a rossz elosztóm miatt cseszekszik...alapjáraton jó gázadásra felborul a rend és szegényedik a keverék.Fel raktuk azt a karbit is amit a szépség versenyen raktunk össze és azzal még rosszabb volt...Miután befejeztük a szerelést bmentünk még az egyik házba és beszélgettünk valami hülye paradoxonról.Reggel Csacsa ébresztett hogy igen tunyi én vagyok,és igen esik az eső...hát tényleg esett és hideg isvolt...és kiderült hogy elmaradnak a vasárnapi programok :( na itt lettem nagyon szomorú.És még karbit is kellett cserélnem mert amit este felraktunk azzal nem igazán ment a gép..Karbi csere közben szét áztam és szerszámaim is...aztán elindulnk haza fele.Megálltunk még a tesconál tankolni és Almesconak kereket cserélni.Ez után folytattuk utunkat haza fele esőben,hidegben másnaposan.Az út eseménytelenül telt,néha könnybe lábadt a szemem mert vége a talinak és csak egy év múlva lesz újra de a gép tartotta benne az életet.Néha megküldtem 100-110el és jobban is éreztem magam kicsit.Dombóváron bandáztunk még kicsit és CSabival,Almescoékkal gurultunk Kaposvár felé.
A találkozóért köszönet jár a szervezőknek nagyon jól sikerült,Andrei kösz az e-gyuszit ( a fesz szab dobozt vigyem jövőre? :D ) Viktor kösz a fúvókát,Tibee kösz az üveg gyertyázást és hogy segítettél szerelni,Laceee kösz a parazsat :D ,képekért pedíg azoknak akik készítették :)
jah megtett km 383km amivel csabai jött 408km. Ez alatt az első futómű mindegyikben elkezdett kopogni,ropogni..hiába kerülgettem a kátyúkat. leszarom mer laza vagyok :D műszaki előtt kapnak új függő csapszegeket addíg nem mert fél év alatt úgyis fog kopogni ezeken a jó utakon.

buli volt jó sötét egy kép lett itt még nem volt egyuszi Tibee vezeti Csacsa is megérkezett Almesco autójában ülök a mosóban csabinak jól áll a szemcsim:D arc,úszó szintet ellenőriz nekünk:) szegény:( itt még egyben volt piszmogi durrantott egyet szúrnád a fosóját? ez az amire nem emlékszem haza fele esőben,szomorúan ilyent kell vennem majd Tibikeee:D

Kommentek

Csacsa

Jó volt bizony a találkozó :) :) :) :) azt nem írtad le hogy majdnem mondom majdnem gallyra tettem DLL-T

Sztancsik Viktor

Ööö egy picit helyesbítek. Szombaton én vittelek el Mesivel kaját venni, mert te mondtad, hogy az elõzõ éjszakai piálás miatt nem akarsz még volán mögé ülni. :D Tudod, akkor történt, hogy elhagytam az egyik rajtszámomat. :)
Egyébként sikerült már azóta rendbereakni HGG mociját?

tunyi1986

Kondráth Csaba #46433:
hát igen csacsa mert azt neked kellett volna leírnod a saját blogodban :)
Sztancsik Viktor #46434:
hû Viktor én még mindíg nem vagyok képbe a napokkal,órákkal,napszakokkal :D
ha te mondod biztosan úgy történt és át fogom szerkeszteni.
Nem sikerült rendbe tenni,tuti hogy az elosztó a kaka ahhoz fogok majd szerválni egy felújító készletet vagy veszek egy jót.

Csacsa

tunyi1986 #46435:
meg akartam hagyni neked :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!