Címke: fiat 126 (93)

Tevékenységtérkép

2011.07.03. Vasárnap

Páran mondták már hogy HGG lesz DLLből,de ez valahogy kezd is így lenni :) Már ez is több színben pompázik,volt hegesztve is meg egyéb dolgok.
Kedden vittem karosszériás ismerősömhöz a gépet hogy javítsa ki az elején a horpadást és hegessze be a díszlécek lyukait mer minek az rá. Itthon szét szedtem a belét neki,csak a lámpák indexek és a lökös maradt a csomagtartóban meg egy aku.
Ma szólt hogy kész a gép mehetek érte,fent a másik csomagtartó is csak kicsit csálén áll a bal fele szerencsétlennek. Oda mentem nekiálltam össze rakni ,látom hogy bordó alapozóval van meg fújkodva pedíg direkt vittem fekete fasza minőségű alapozót hogy azzal kenyje le amit kell.A bal lámpa nem igazán akart passzolni a helyére,kis kalapácsolgatás és mindjárt jobb lett,ennek még ki kell cserélni a patentjeit meg be kell hogy állítsam meg a keret is cserés lesz.Aztán észre vettem hogy a jobb index nem igazán akar pislogni,gyors izzó csere,itt is el törtem egy műanyag fejű csavart,aztán az első sárvédőben a 2 kis patent helye sem lett behegesztve ez majd pótolva lesz melóhelyen ha be viszem a gépet,mert azokat meg el felejtette behegeszteni. Itthon kicsit ki törölgettem a csomagtartóból a sok retket aztán neki álltam le higítózni azt a bordó szart és lekenytem fekete alapozóval hogy addíg se roadjon amíg nem kap rendes festést meg üregvédelmet. Az ajtó belső részén természetesen nem volt le fújva de jobb is mert így legalább csak a régi üregvédőt kellett le tisztítani ami nem kozmált oda hegesztés közben .
A hátsó sárvédő belső részén nem tudom hogy fogom le festeni a friss lemezt de ha valakinek van rá ötlete szívesen várom :) Gondoltam rá hogy be borítok 1 flakon festéket és akkor tuti kap belőle eleget,meg egy flakon higítóval le pucolom róla a sok port de ez nem hiszem hogy járható út lenne,mert egy évig festék és higító szag lenne a kocsiban :)
Egyenlőre ennyi,majd jelentkezek még hogy alakul a gépezet,augusztus 4én lejár a műszaki,utána pedíg lehet hogy csak tavasszal lesz rajta újra.....még ki derül...

DE A LÉNYEG HOGY VÉGRE ALAKUL AHOGY KELL :)

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 25 fotó . 27 komment

2011.03.13. Vasárnap

Nos a helyzet az hogy kicsi kocsikáim állnak a magas benzin árak miatt,de lassan kitavaszodik és megy az E85 a tankba aztán karbi fúvókázás,gyújtás állítás és meg látom hogy lesz-e pénzem tankóni vagy nem.

Ma voltunk mamám házánál,meglestem hogy meg van-e még az a panda motor amit tavaly kaptam az egyik opeles szerelőtől ingyé,mer Dani jó lesz az neked.
A karbija itthon volt már rég óta azt frankón el is mostam alkatrész mosóban,kifújattam minden...
Csináltam pár fotót a panda motorról,majdnem beszartam a látványtól. A donor kocsi motorja is beindult a friss benyától amit vittem literes flakonban.
Eddíg lista ami kéne de nincs rá lóvé :
-szelepfedél tömítés
-olajteknő tömítés
-olaj
-szűrő
-légszűrő
-kipufogó sor tömítés
-+ még kukázni elosztót leszorító lapocskát vagy mi van ezeken a motorokon,légszűrő házat,valamilyen autó hűtőjét,víz csöveket,közdarabot csináltatni váltó motor közé,mk1 fiesta féltengely csuklókat szerezni meg még ami panda motor beszereléshez kő fúrni faragni hátfalat stb..meg még ami kiderül hogy szar a szétszedéskor pl főtengely csapágy,hajtókar csapágy,gyűrűk ilyen """apróságok""".
A terv röviden: motor szétszedése annyira amennyire muszáj,tehát olajszűrő,olajteknő,himbasor le és mosás benzinnel aztán összerakni új tömítésekkel de a hengerfejet nem szeretném bántani.
Egyenlőre ennyi,nyári gyakorlaton majd meg próbálok összehozni valamit ebből az olajsáros koszos fémkupacból.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 18 fotó . 10 komment

2010.12.29. Szerda

Sajnos eljött ennek az ideje is...mikor arról írok hogy többet soha nem mehetek hggvel:(
10évet szolgált nálunk,7évig nénémnél 3évet nálam,de valamennyire mindíg is az enyém volt,én mosogattam,takarítottam mióta a családban volt,rajta tanultam meg vezetni,ő volt az első autóm ami rengeteg dologra tanított meg,sok élményt okozott,rajta tanultam meg vezetni 13évsen,vele voltam az első találkozókon,vele nyerte meg Norbi a gyorsulási versenyt 2008ban,vele töltöttem rengeteg időmet és teljes elszántságból javítottam rajta szinte mindent. Réges régen még úgy gondoltam hogy egy makulátlan kis autót faragok belőle,ami jó és megbízható lesz.Utóbbi összejött sok sok munka.idő, és pénz árán,előbbi pedíg sajnos nem.Azt hittem örökké fog tartani,ezt próbáltam elhitetni magammal sokáig,amit tudtam megcsináltam,pénzt időt és energiát nem kímélve csináltam,kicsit emiatt talán úgy érzem,hogy úgy jártam mint részben KeMa és Grosso. Most készült el szegény nem régen,elvitt Győrbe,Szlovákiába,hordozott napi szinten minden fele,soha nem hagyott cserben de sajnos nincs más lehetőség mennie kell...Januárban műszaki lenne,27ik életévét töltené be de már nem fog mást kapni születésnapjára csak rendszámtalanságot,és örök fogságot a garázsban.
Majd lassacskán ahogy a sors hozza elbontódik,de alkatrészei tovább élnek testvérében.Soha többé nem akarom így látni egyik autómat sem,ő volt az első és az utolsó aki így járt.DLL emiatt még jobban meg lesz takarítva.
utolsó útról videó holnap,meg egy kis összeállítás az elmúlt 2-3évről.

Akkor a check lista,mi az amit cserélni kellett volna:
homlokfal,aku tartó,bal oldali belső hátsó külső-belső doblemez,sárvédők bal oldalt mind2,jobb első külső-belső  doblemez,laprugó tartó híd,tűzfal,belső küszöbök,első házsó szélvédő koszorú javítás. Ezek csak a kasztni elemek,ezen felül teljes fék felújítás várt volna rá,bal oldali lengőkar csere. A 3ik nagyobb probléma hogy reped szét a kasztni a bal hátsó doblemezek összeillesztésénél. Ezen a részen nem a gyári hátulja van mert egyszer már szarrá törték és a hátsó sárvédő,doblemez,saroklemez,lámpatartó másik narancssárga autóé. Belül az utastérben hullámos a hátsó lemez ami az ülés háttámlája mögött van.


http://www.youtube.com/watch?v=OesIrBQWWHE

Ja és B.Ú.É.K minden kedves polskis társnkak és blogosnak.!
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 4 fotó . 20 komment

2010.12.19. Vasárnap

Nem sokat szórakoztam az autókkal mostanában,de azért apránként meg meg történtek a dolgok.
A donor autó motorját szétszedtem hogy meg nézzem mennyire szar...és kiderült hogy eléggé.
A gyűrű hézagok az egyes hengernél: 1.75mm olajlehúzó gyűrűknék, másik kettőnél 0.7-0.9mm...gyönyörű! 2es hengert meg sem néztem mivel az is szar lesz szerintem. Hajtókar csapágyakból az alsó még jó,a felső enyhén kopott. Hengerfej kaka,gátrepedt.

Mivel bejött a hideg próbáltam kicsit segíteni azon hogy a motor be tudjon melegedni,ezért le lett húzva a turbina házról a cső és most nem a kinti levegőt szívja hanem a kipufogó csonk fölötti meleget,így etanollal is képes valamennyire bemelegedni. Ezen felül F8 keverőcső került mind2 gépbe pénteken így már nem annyira gyenge,és nem annyira fullad gázadásra.
 Dec 10én készültem szülinapi bulimra,barátommal kimentünk mamám házába befűteni meg elvinni a cuccokat. Nos ez eléggé furcsára sikeredett :D Polskiba a következő cuccok fértek be: 2hifi,4 hangszóró,1 mélnyomó,számítógép ház+monitor,billentyűzet és a többi kellék,kaja,egy tepsi süti,16üveg alma bor,4L cola,8sör,whisky,5energiaital,vodka,egy üveg likőr,2 hátizsák, 2nagy szatyor ágynemű és lepedő meg pléd :D A piák a csomagtartóban voltak,alíg fértek be,de ha egy rendőr megállított volna és kérte volna az eü dobozt meg a láthatósági mellényt szerintem lesett volna ha kipakoltam volna az út szélén azt a rengeteg piát :D   Az utastér plafonig volt,szépen néztünk ki :D
Az érdekes az volt a dologban hogy 5.84L benzint tankoltam és 3nap alatt kb.120km-t tettem meg vele :D

Szerdán meg kaptam az egyuszimat Takytól,közgyűlésen adta át neki Andrei így végre újra beszerelhettem a gépbe,jelenleg 4 óra tesztüzemen van túl úgy néz ki hogy most bírja. (szekunder kivezetés egyike letestelve,duplatrafó mellé elosztó és rotor. csak most a gyári ellenállás kábelen keresztül kapja a 13Vot kb nem pedíg 14.4et mint múltkor,úgy látszik ez volt a hiba.)
Kösz Taky hogy elhoztad!
Szombaton lehullott egy kis mennyiségű hó (30-40cm között) ezért el kellett menni csapatni :D Szépen sikerült bele csúsznom 2-3nagyobb hóbuckába,még szerencse hogy volt nálam hólapát :D   Első alkalomnál frankón kinyitottam az ajtót..hát nem kellett volna mert dőlt be a hó! Jelenleg nyitott ajtókkal szárad a garázsban,szerencsére nem lett nagyon vizes mert időben ki szedtem a havat.

és most pár szép fotó melóhelyem melletti használtautó kereskedésből:

ja igen és a polski mínusz 10ben elindult etanollal :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 34 fotó . 5 komment

2010.11.20. Szombat

Ma szerelgettem egyet.
Dllre vissza került a nem lyukas kipufogó,most mintha jobb lenne :D Nem fullad gázadásra..kell ennek a motornak ennyi fojtás.
Laprugó csesztetés is volt,azt hittem hogy el van törve,pedíg nincs...levettem nézegettem,nyomogattam lefelé és semmi! Egyik fele kicsit talán hamarabb hajlik mint a másik....1óra alatt vissza szenvedtem jó nagy szopás volt.
Hgg-n ellenőriztem a szelep hézagot de állítani nem kellett rajta,utoljára még Szlovákiában állítottam rajta. Úgy látszik ha 1000km-t megy egy motor összerakás óta akkor már nem kell gyakran állítgatni rajta a hézagot.
Ezen felül találtam 112es főfúvókát,be is raktam a karbiba mert a 125 sok volt már így hogy benzin van benne majdnem tisztán.
Ja még valami...ellenőriztem az olaj szintet :D : o) változatlan még mindíg... (ezért kell gyűrűzni a motort,nem eszi az olajat,és jól is megy :) )

Garázs kapott egy kis hőszigetelést,az ajtón 4 szellőző rács van,abból 3 van most hungaocellel elfedve,dögmeleg a garázsban :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 10 komment

2010.10.15. Péntek

Haza tértem Győrből és Szlovákiából végleg! Többé nincs Győrbe mászkálás,meg szlovákiában sem,nem koptatom tovább az ottani suli padjait :D Helyette itthon szépen elvégzem az autószerelő szakot.
Kedden hiperszupergyorsan eljöttem Győrből mer' a f.szom tele volt már. Szlovákiából indultam reggel 8:30kor ködben,hidegben,Győrből 10:30kor indultam haza felé suliból kiiratkozás után.Gyors tankolás,8.5L benzin 8L etanol és a karbiban már 125ös fúvóka volt. 3órára már itthon voltam,pár helyen 100al tepertem egyedül Veszprémnél tévedtem el mert elmentem Márkóig aztán vissza Veszprémbe és a helyes úton jöttem haza a Balaton mellett. Balcsi környékén nincs semmi,kihalt minden. Egy part menti utcán mentem Siófok előtt és senkivel nem találkoztam arra hétköznap délután...egy autó sem és egy ember sem..furcsa volt,csak a sok falevél szállt az úton.
A 8as úton szépen elkaptam egy nagy kátyút csekély 90-95km/h-s sebességgel,ez olyan szintem meg dobta a kocsit hogy a szembe jövő sávban kötöttem ki...
3órára itthon voltam,mivel a 67esen jöttem a Balatontól Somogytúrig amin ugye lehet teperni megint csak 100al mivel autó út és jó minőségű is.
Itthon a parkolóban láttam hogy a jobb első kerék mintha nem olyan lenne mint volt...hát a kátyútól kapott egy nagy pofont így kb 5cmen egyenes a felni nem kerek..el is áll tőle a gumi (még szerencse hogy nem tömlő nélküli gumim van mert eresztett volna az tuti)
Hggre büszke vagyok,szépen jött,gyorsan is meg minden és 4.4-4.8L körül van a fogyasztása így felesben.

DLL projekt:
Alváz védőzés a felénél sem tart:( A 2 bal oldali dob úgy ahogy kész van,de még egy réteg rá fér szerintem a bal elejére.

Motor: Hengerfej síkba köszörülés kész,1.5mm jött le 3500pénzért. Hengerfej tömítést vettem még Győrben,kipufogó tömítések voltak itthon így minden adott volt ahhoz hogy szépen össze tudjam rakni ma.
Ez meg is történt,4 csavart nem tutdtam vissza rakni a helyére ez főleg a termosztát ház és a bal motorburkolat és a hengerfej közötti csavarok voltak.
Röviden és tömören a folyamat úgy nézett ki hogy Légszűrő ház felső része le,karbi,szelepfedél himbatengely le,termosztátház és kipufogó le,elosztó ki,olaj le,olajteknő le,hajtókar csavarok kihajt,dugattyú kihúz,gyűrű csiszolás most pontos méretekkel nem úgy mint nyáron :D ,dugattyú horony és tető tisztítás,dugattyú vissza a hengerbe henger+dugattyú páros vissza a blokkba,hajtókar csavarok meghúz,olajteknő vissza,hengerfej fel többször óvatosan lehúzni (28-35,48-56Nmel) ,szelephimba tengely fel,motor körbe forgat,szelephézag állítás,motor körbeforgat,burkolatok vissza,karbi,szelepfedél vissza,elosztó be gyújtás állítás és indítás!
2ikra röffent az öreg és kevés etanollal ami nyár óta benne poshad. 5perc járatás aztán el is mentem tankolni mert már nagyon kevés lehetett a tankban. Konkrétan tankoltam 8L-t és félig sincs a tank :D (előtte egy vonallal jelez a szintjelző)

A kútig elég furcsán ment az autó,az eleje olyan volt mint a hullám vasút...mire haza értem rá is jöttem hogy miért: a lengés csillapítók és a gumi bakok az ülés alatt voltak mert kivettem őket egy hónapja hogy alváz védőzés közben jusson ezek alá is anyag,valamint ne legyenek össze kenyve....hát élmény így autózni csak nem éppen biztonságos.
Ja és a sport kipumat nem tudtam feldobni mert nem volt hozzá bilincsem:( fuck...majd egyszer az is meg lesz aztán hadd hőbölgjön a vén banya a garázs ajtó előtt :D durrantok egyet és 5percig garantáltan nem fog hallani semmit sem...)

egyébként információ:
a hengerfejből 1.5mmnél nem szabad sokkal többet leszedetni mert nem lehet majd pontos szelep hézagot állítani mivel az állító csavar nálam már most a végén van majdnem teljesen...egy jó tanács annak aki csináltatni fogja és nem tudta ezt még.

tunyi1986 @ . Fiat 126p . 27 fotó . 13 komment

2010.09.16. Csütörtök

Kaposvár-Győr-Szlovákia avagy hogyan tűnjünk el mindenhonnan pár nap alatt...

Mivel felvételt nyertem a győri egyetemre ezért elhúztam igen gyorsan szeptember első napján. Az cél Győr volt aztán beiratkozás után Szlovákiába mentünk rokon látogatóba.
Hát Győr...oda találni nem volt nehéz de a városban megtalálni az egyetemet...na igen az volt ám a szívás!!! Egész úton esőben,hidegben,rengeteg csomaggal nagy szélben jöttünk ráadásul néha nyomtam is a gáz pedált padlóig (kb 20kmen keresztül) és ezért az etanol szintjelzőm már közeledett a 0 felé,de sebaj még nem villog ezzel még elmegyek bőven 100km-t mondtam én naív a Győr táblánál...Nos a Baross hídig el jutottam onnantól a egy egy irányú utcán kellett volna elmennem,egy körforgalom,egy rakpartra levezető kis utcácska,egy másik hídon át és onnantól tulajdon képpen ott is lettem volna az egyetemnél...na DE ! ez nem így sikerült. A térképemen 1 utcával arrébb volt bejelölve az az utca ahol be kellett volna kanyarodnom...hát ezt nem tudtam meg tenni mivel a 6 sávos úton nem volt balra kanyarodó sáv...szívás menjünk tovább majd valaki útba igazít...természetesen nem jó irányba így ki keveredek a városból újabb útba igazítás...ők meg a város másik felébe irányítottak el...a végén még egy segítség kérés és térkép nézés...kb 20perc gondolkozás hogy hát hogy is jutunk el az egyetemig....és végre volt olyan ember aki tudta is hogy mit beszél :D így sikerült eljutni a célpontig 56km városban kóvájágás után....fasza mert meg volt az az napi szívrom,agyvérzés és városnézés is egyben polski gyilkolással egybe kötve ugyanis ott kapott mindent olyant amire nem lett volna szüksége: kátyú,nagy fékezések,gyors kanyarodások padló gázzal,50nél vissza kettő...szóval minden amit egy idegbeteg ember tud csinálni egy autóval.
Suliban fejtágítás,beiratkozás holnap..fasza...no mindegy húzzunk már el Szlovákiába leszarom hogy üres a tank...szerencsére elértünk még 50km-re levő rokonokhoz aztán másnap hoztunk kannába 20L etanolt a Győri Agip kútról unokatesómmal.
Lényegében az nap mentem a polskival majdnem 300km-t.
3ik nap megint Győrbe mentem majd vissza Szlovákiába és ez kb még 5ször volt meg ismételve amíg nem lett szállásom ugyanis a  kolesz nem jött össze mert be raktak elém még 2 embert...k.annyukat...Az elmúlt 2 és fél hétben 940km-t mentem a polskival hiba mentesen 5.7es átlag fogyasztással és természetesen nem benzinnel hanem E85el :D hihetetlen de ez van szerencsére.
Egy szelephézag ellenőrzés,olaj szint ellenőrzés és karbi basztatás volt de ezek is csak azért mert szerettem volna ha eltűnne a gázadásra fulladás de ez nem jött össze...mind1 ez van már meg szoktam csak nagy városban elég gáz ha kereszteződés közepén nem akar meglódulni a gép gázadásra...na meg a legnagyobb baj ami ma reggel is fent állt hogy 14fokban már nem igaz akar bemelegedni a motor 5km városi használat után sem mondhatni hogy langyos a szelepfedő és a termosztát ház...emiatt nem megy viszont többet fogyaszt.Reggel full szivatóval indítás 3szorra elindul úgy hogy nem áll le,alacsony fordulaton pöfög majd 1kis idő után el lehet indulni felhúzott szivatóval gázadás nélkül mert akkor tuti hogy megáll mintha levegőt szívna...2utcát megy így az ember 3ban 20al...majd nagy nehezen reagál gázadásra és kicsit ki hagyogatva de kezd menni szivató nélkül és talán gyorsul is...
Na ezzel tököm tele van már valamit ki kell majd találni rá hogy oldhatnám meg ezt a problémát. Albérlő társamnak van egy üveggyertyája és mi után meg néztük a  kadettjét rá lestünk a polskimra is hogy mégis mi a szitu. tökig húzott szivatóval langyos motornál fehéres kék a láng,a gyertya amit kivettem az pedig fehér,alapjáraton langyos motornál kék a láng,gázadásra is kék marad de gázadásra  kis fordulatszámon kialszik ilyenkor ugyebár nincs robbanás a hengerben és emiatt van a dadogás és fulladás is...
Aztán volt még olyan is hogy Raverrel szereltünk egyet ezt ő már le írta http://garageblog.net/blog/raver/7648 itt.Ehhez csak annyit fűznék hozzá hogy köszi a termosztátot a bottal támasztgatós már eléggé unalmas volt :D A babettát pedig egyszer szeretném kipróbálni majd :)
Egyébként Szlovákiában összesen 2 polskit láttam egy rendszámos pirosat és egyet a kert mélyében a fa alatt 10cmes rohadó levél takaró alatt...furcsa hogy ott csak skodákat lát az ember minden felé amerre néz :D már ha régebbi autókról van szó. Az etanol náluk ismeretlen fogalom,néznek az emberre bután amikor megemlíti...fingjuk nincs róla mi az és sehol nem lehet kapni....

A venturi átalakítással kapcsolatban várnék ötleteket,valamit alkottam erről töltök fel képeket de ha valaki jobbat tud kérem ossza meg velem ugyanis ettől várom a gázadásra fulladás,dadogás megszűnését. A jelenlegi átalakítás: 2mm-t vágtam a felső részből ahol a szám is található rajta,utána még 1 mm-t reszeltem belőle hogy sík legyen és tölcséresre alakítottam úgy hogy csiszoltam a belső feléből. Penge éles azért nem lett de jól el lett vékonyítva a tetején az anyag.

Egyébként holnap elmegyek meg nézni a másik polskit 3 hét után először,kíváncsi vagyok hogy indul majd el :D meg hogy hány pók szőtt hálót a garázs sarkába :D

ja és egy pozitív dolog :) Szlovákiában nincsenek dombok,és Győrben sincs sok ennek kifejezetten örülök :D bejön a sík vidék még a polskinak is tetszik :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 23 fotó . 26 komment

2010.08.20. Péntek

egy nem sok dologról szóló bejegyzés...
Donor autó tető kárpitja berakva,megtisztítva szép állapotban egy hiba van csak..régi antennának vágott luk.Előnye hogy a mintázata szép,és nem hullik belőle a szösz mint a régiből.
Jobb ajtóhoz kapcsoló beszerelve,hozzá való kábellel együtt így a jobbos ajtó nyitásra is működik a belső tér világítása.
Vissza alakítva benzinesre ideiglenesen szerintem. 100as fő fúvókával és 190es levegő fúvókával végsebesség 75,vagy 60 vagy emelkedőn 30-40...
Haza úton már 225 levegő és 125 fő fúvókával barátságosan jöttünk kis gázon alacsony fordulaton mocskosul nyomatékos tetszik! csak a fogyasztás is legyen tetszetős...
Aztán kapott még egy alapos takarítást a gép belülről is meg kívülről is múlt héten most szép,most tiszta,most jó (vagyis majdnem :D )
jah igen a fűtéscső kimaradt...szóval raktam rá hőszigetelést  mivel gyárilag ezt elfelejtették és véleményem szerint ez nagyon nagy hiba volt mert azon a fél méteres fém csövön igencsak le tud hűlni a meleg levegő...azt ami a hátsó ülés mögött található csak a gumis részét letéptem róla és kivágtam ahol kellett,aztán kapott nejlon is hogy ne ázzon át az a szövet valami..remélem télen kazán lesz benne :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 2 komment

2010.08.16. Hétfő

Mégsem megyünk lakatos bácsihoz:(
A bal oldali sárvédőkön el lettek takarva a hibák,kapott egy csomó gittet.Ezt nem részletezném,undorító egy meló és még ráadásul a fél autót szét is kell bombázni hozzá,meg kiragasztgatni ott ahova nem kéne hogy jusson a festékből vagy festék porból.A bal hátsó sárvédő peremét csak a szent lélek tartja egyben a lyuk és a félig átrohad lemez aránya egyenlő.
Kevertettem festéket,2 flakonnal fogyott el azaz össz 1l a bal első,bal hátsó,jobb hátsó sárvédőkre és a küszöbökre,meg az ajtókon a kisebb javításokra.
Jobb oldala szerencsére egyben van a gépnek,ott nem volt törve meg is látszik az állapotán egyedül a bal hátsó sárvédő alsó részén van 3-4pici lukacska. Bal oldalt pedig félig egy narancs sárga sárvédő. Ez az egész csak azért történt hogy végre nagyjából egy színű legyen az autó és ne a rozsdát és a puklikat kelljen látnom ha ránézek,tudom hogy mit kellene tennem csak a pénz hiány akadályoz meg benne:(
Beszereltem a fűthető hátsó ablakot is,és a donorból át lett rakva a kábel hozzá + a kapcsoló (ez elég hülyén mutat kis műszerfalon).

Ma ki lett cserélve a morgó bal hátsó kerék csapágy.A csere darab a donorból érkezett (66E km-t futott és még sárgás volt a zsír benne) és most legalább már nem hallatszik a morgása.
ja meg a lökös tartó vasa is cserére szorult,pontosabban a 2 tartó közötti  talán merevítőnek nevezhető vas darab is mert állítás közben kitört belőle a tőcsavar...ó jessz! Egy hátsó lökös középső része ment a helyére (ami eltört első volt),szerencsére ugyan olyan hosszú.(természetesen csiszolás és festés után)


rossz kerék csapággyal:
http://www.youtube.com/watch?v=Y9TJuQo9Cuo

jóval:
http://www.youtube.com/watch?v=PF94o4-xgeo
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 22 fotó . 9 komment

2010.08.05. Csütörtök

Újabb elmaradt bejegyzés.
Még a velencei tali előtt felújítottam hgg motorját,volt hátsó főtengely szimering csere,gyűrűzés kis hézagokat hagyva (0.3-0.25-0.25mm).A régi gyűrűkkel kb akkor hézagok voltak mint a másik autó motorjánál,vagy kicsit nagyobbak is (0.7-0.9mm) Motor szétszedésekor láttam hogy a hengerfej jó,nem gátrepedt,tömítenek a szelepek,nincs vele probléma azon kívül hogy tele volt kokszal és olaj sárral a szelepfedél alatt ugyan úgy mint a blokk többi része. Már jó pár olaj cserén átesett a gép mióta nálam van,egyszer került bele olajos benzin is mert az ac elfosta magát és ennek eléggé tisztító hatásúnak kellett volna hogy legyen,valószínűleg az is volt de még így is benzinnel mostam ki az olaj sarat a blokk belső részéből.Szomorú hogy ilyen volt de milyen is lenne ha 8évig nincs benne olaj cserélve,néném nem költött rá szinte egy fillért sem. Hátsó főtengely csapágy beszerelésekor az egyik alsó csavar megszakította a menetet a blokkban pedíg az előírt nyomatékkal húztam meg...pech...szerencsére nem ereszti az olajat úgyhogy minden frankó. Hengerfej alá réz gyűrűs hengerfej tömítés került állítólag az aluval reakcióba lép hő hatására és tömít igen szépen.Miután össze állt a blokk és bekerült a helyére feltöltöttem a régi olajjal ami nem sok km-t futott és ezzel mentem kb 100km-t amolyan motor mosást tartottam :) Ez után kapott castrol magnatec 5W40et amivel azóta is szépen ketyeg és több száz km után sem fogyott belőle az olaj :) (na jó a nívón 1-2mm-el lejjebb van a szint mint amire feltöltöttem hűdenyagy olaj fogyasztás :D ) Miután megjártam a velencei talit büszkélkedem ezzel a motorral hogy ilyen jól sikerült,olaj fogyasztás szinte 0ml  Öröm és bódottá,ja és kompresszió is lakozik benne biztosan elég sok. A velencei talin kiderült hogy rossz az elosztóm ezért dadog a gép össze vissza nem a rossz keverék képzés miatt. Ma átraktam a másik autó elosztóját ami jobb állapotú és a próba körön majdnem eldobtam a gépet mert a szokásos gázadásra nekiállt úgy gyorsulni hogy nem tudtam megfogni rendesen emiatt a 4 sávosra úgy kanyarodtam hogy rögtön 2 sávot váltottam :D Kis gázadáson a dadogás még mindig meg van sajnos de remélhetőleg lesz már valahonnan egy jó elosztó..itt felén sehol nincs Lada bolt,2 polski alkatrésszel foglalkozó boltban sem:(
Velencei tali előtt még volt egy fékdob csere is,a donor autóét felraktam a bal oldalra mert nagyon szakaszosan fogott a fék az ovális dob miatt ezt meg gyógyítottam így már nem kell bólogatni fékezés közben :D
Hirtelen ennyi jutott eszembe,mosást takarítást nem emlegetem már...
Egyébként érdekesség: az egyes henger alsó hajtókar csapágyába 1es helyett 4es van írva :D
Csacsa kösz a nyomaték kulcsot :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 22 fotó . 12 komment

2010.07.30. Péntek

VI. Nemzetközi Fiat 126 találkozó.
Idén sem hagytam ki ezt a találkozót és remélem hogy a jövőben sem fogom soha,mert annyira jó hogy leírni sem lehet :)
Július 23án pénteken indultunk útnak Eszterrel (Almesco) 2 autóval reggel 9óra fele.Elmentünk még Eszter barátjáért mert ő is jött a talira.Eszter még lemosatta az autóját,én benne maradtam mosás közben mivel polskiban sosem ültem úgy hogy mossák. Ez után indultunk el a tali helyszínére szép óvatos 70-80as tempót tartottunk. Siófokig semmi probléma nem volt,egyszer álltunk meg kicsit pihizni.Siófokon aztán Almescoék lemaradtak mert egy lámpánál pirosat kaptak de sikerült újra megtalálnunk egymást.Siófok után néhány dombos szakasz megtétele után láttam hogy minden emelkedőn lemaradnak ezért megálltunk újból,kiderült hogy nem bírja a gép az emelkedőket.Néztem a gyújtást és fhp után pár fokkal kattant a trafó.Próbáltam volna állítani rajta a megszokott módszeremmel (egyes henger gyertyakábel lehúz,rá egy másik gyertyára aztán blokkhoz fogni és amikor csattanik a szikra a gyertyán akkor oké) de nem tudtam lehúzni a gyertya kábelt mert vagy ráégett vagy a rosseb tudja mi lelte ezért inkább úgy hagytuk és még lassabban mentünk tovább.Ez után már csak egy benzin kúton álltunk meg pihenni és tájékozódni mert elfelejtettem merre is kellene menni :) megnéztem térképen és folytattuk utunkat.Felmetnünk az autópálya ingyenes szakaszára és döngettünk rajta kemény 80al :D Azért csak ennyivel mert mázlink volt hogy 2 kamion közé értünk be felhajtáskor így nem kellett tartanunk attól hogy ledudálnak minket. (pedíg rá voltam készülve hogy ha már pálya akkor tapossuk neki 110el :) )
Pár perc múlva ott is voltunk,és találkoztunk Fantomeeékkal akik éppen boltból jöttek vissza fele. Gyors duda,megfordulás és irány a kemping. Regisztráció gyorsan ment,megkaptam a karszalagot és a csomagot aztán irány darány..izé befele!!! ez kb délután 1óra fele történt.Ez után kicsit körbe néztem majd Sztancsik Viktorral elmentünk kaja után nézni.És itt jött az első nagy csodálkozás...az ő autója is tiszta E85el megy mint az enyém és az övé ugyan úgy jár mint benzinnel. Mikor mesélte hogy van beállítva a karbija akkor még jobban csodálkoztam ugyanis az én autómnak jóval több anyagot kell hogy adjak mert különben csak szarakszik és még így több anyaggal sem jár olyan szépen mint az övé...na mind1..Mire vissza értünk boltolásból már megérkeztek Andreiék.Gyors picsi-pacsi,kicsi duma,fürdés a tóban aztán elmentünk a székesfehérvári tescoba. Én szépen beültem a hátsó ülésre a kis vadászommal a kezemben és hallgattam hogy jár az ő autójában a motor...és nem olyan szarul mint az enyém....Mire a tescohoz értünk én már kicsit jól éreztem magam a Csabitól kapott bortól és ráadásul trikó sem volt rajtam így kint maradtam a parkolóban amíg Andreiék vásároltak. Addig legalább át tudtam nézni kicsit az autóját hogy milyen is,elvégre egy évben egyszer látom csak.Kempingbe vissza érve Találkoztunk Tibeevel és Lajoskával és én velük beszélgettem kicsit aztán neki álltunk szalonnát sütni Laceee sütőkéjén :) Itt volt egy kis gixer,ugyanis a hűtőtáskám amiben a szalonka volt meg a vadász az Almesco autójában volt...ő pedíg sehol :) Nagy nehezen megtaláltam és kivettem a cuccaimat aztán megkajáltunk Tibivel.Laceee itt is nagyon köszi a lehetőséget hogy finom vacsit csinálhattam magamnak :)
Ez után mentünk a találkozó megnyitójára majd a versenyekre. A megnyitón nem tudtuk meg mit szeretett volna Marczin Robi mert nem hagyták elmondani neki, :D   de remélem egyszer leírja majd valahova.Miután ennek vége lett jöttek a versenyek.Itt kicsit már bódult állapotban voltam mert már fél vagy 1L vadász bennem volt.A képek nagyon gyorsan pörögtek előttem tán jobban is mint más előtt,és írni sem tudtam valami szépen a sötétben :)
Innentől fogva csak ittunk és ittunk :D Andreiékkel,és mindenki mással aki a környéken volt.(Pety@ is ott volt,meg Gaben,meg...) Éjjel megnéztem Bálint Karcsi és Gaben autóját aztán már nem tom mi volt...
Szombaton reggel elmentünk szerintem megint kajáért Sztancsik Viktorral az ő autójával :D ....itt jegyezném meg hogy szombat reggel senki se akarjon az ottani sparba menni mert úgy járnak mint mi...20perc sorban állás..A reggelim után szereltünk kicsit amíg az ügyességi versenyek zajlottak.Andreitől megkaptam a e-gyuszimat és beszereltük ez után próbáltunk gyújtást állítani de nem sikerült mert a jel össze vissza ugrált...én is csak néztem enyhén másnapos fejemmel hogy hol a csában van a jel? Ez után szétkaptuk az elosztót és a pót elosztóból meg ebből meg próbltunk össze rakni egy jót.Természetesen ez nem sikerült mivel egyik sem volt jó.Egyikből átraktuk a bütykös tengelyt a másikba,mert az egyiknek kotyogott a tengelye fel-le irányban,röpsúlyok is szutykok voltak,meg a rugók is...nem lehetett vele mint kezdeni.Laceee,Tibee,Petya köszi hogy ott voltatok :)
Ez után volt egy fürdés megint a tóban Csacsával Kocsis Zolival meg Levivel. Olyan hullámok voltak hogy ihaj csuhaj...másnaposan eléggé szar volt úszni,de legalább felfrissített kicsit.Dél után szépségverseny helyszínére vonultunk és szavaztunk.Idén nem nyertem meg a legszakadtabb autó díjat pedíg felraktam egy-egy sötétített lámpa búrát és még be is törtem csavar húzóval :D és a jobbos ajtót sem higízóztam teljesen fehérre...no meg a felemás dísztárcsák és Csacsa autójának a csomitér fedele sem volt éppen szép az autón..Szépség verseny alatt Tibivel karbit csesztettünk,raktunk bele 130as fő fúvókát amit Viktortól kaptam és mindent átnéztünk a karbin.épphogy ott voltunk egy kicsit máris indultunk a felvonulásra.
Felvonulás szupi volt,végig durrogtattam és dudáltam.A körforgalom utáni pacsizgatás nagyon jó ötlet volt :) . Este az eredmény hírdetésen kaptam 2 oklevelet,egy üveg bort,egy érmet és egy gravírozott poharat.Ezekenek nagyon örültem.(alkatrész felismerő és club126ismereti versenyen kaptam díjat).Este ittunk megint,megnéztük Szilágyi Anita autóját és azt hogy milyen motornak nem nevezhető valami jött ki belőle...Az indítási kísérletet is végig néztük majd amikor Grosso is elkezdte nézegetni a gyújtást akkor tántorogtam oda és néztem hogy a megszakítóról a trafóra menő kábel és a kondi vezetékének a saruja letestelődik a kondenzárot házon keresztül...meg piszkáltam egy csavar húzóval ez után Grosso csinált még valamit és indult is a gép.Grosso szépen megforgatta a gépet és elhagyta róla az olaj beöntő sapkát amin kacagtam egy jót : o) Chris autóján elnyomtam egy cigit és meg kívnáltam egy kupak vadásszal hadd élvezze ő is a talit.Andreiel és Tibeevel megint szereltünk egyet,pontosabban csak üveg gyertyázásnak indult a dolog hogy megnézzük milyen keveréket kap az én motorom hogy nem akar menni...hát szegényet kiderült. Arra nem jötünk rá hogy miért olyan amilyen de én gyanítom hogy a rossz elosztóm miatt cseszekszik...alapjáraton jó gázadásra felborul a rend és szegényedik a keverék.Fel raktuk azt a karbit is amit a szépség versenyen raktunk össze és azzal még rosszabb volt...Miután befejeztük a szerelést bmentünk még az egyik házba és beszélgettünk valami hülye paradoxonról.Reggel Csacsa ébresztett hogy igen tunyi én vagyok,és igen esik az eső...hát tényleg esett és hideg isvolt...és kiderült hogy elmaradnak a vasárnapi programok :( na itt lettem nagyon szomorú.És még karbit is kellett cserélnem mert amit este felraktunk azzal nem igazán ment a gép..Karbi csere közben szét áztam és szerszámaim is...aztán elindulnk haza fele.Megálltunk még a tesconál tankolni és Almesconak kereket cserélni.Ez után folytattuk utunkat haza fele esőben,hidegben másnaposan.Az út eseménytelenül telt,néha könnybe lábadt a szemem mert vége a talinak és csak egy év múlva lesz újra de a gép tartotta benne az életet.Néha megküldtem 100-110el és jobban is éreztem magam kicsit.Dombóváron bandáztunk még kicsit és CSabival,Almescoékkal gurultunk Kaposvár felé.
A találkozóért köszönet jár a szervezőknek nagyon jól sikerült,Andrei kösz az e-gyuszit ( a fesz szab dobozt vigyem jövőre? :D ) Viktor kösz a fúvókát,Tibee kösz az üveg gyertyázást és hogy segítettél szerelni,Laceee kösz a parazsat :D ,képekért pedíg azoknak akik készítették :)
jah megtett km 383km amivel csabai jött 408km. Ez alatt az első futómű mindegyikben elkezdett kopogni,ropogni..hiába kerülgettem a kátyúkat. leszarom mer laza vagyok :D műszaki előtt kapnak új függő csapszegeket addíg nem mert fél év alatt úgyis fog kopogni ezeken a jó utakon.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 46 fotó . 4 komment

2010.07.12. Hétfő

Mondtam már hogy utálom a kátyúkat? NAGYON!!! Állandóan kerülgetem,úgy megyek az úton mint aki részeg még a legkisebb gödröt is kikerültem de ez tegnap nem jött össze mert egy meg bolondult galamb az út közepéről felszállva nem tudta eldönteni hogy az én szélvédőmet vagy a szembe jövő autóét törje be...félre húzódtam satufék 50-55ről,szembe jövő autós is le az út szélére.Az én oldalamon volt egy jó nagy kátyú amibe állóra fékezett kerékkel bele csúsztam...ez volt pénteken.Ez után folytattam az utam,mintha semmi nem történt volna. Kimentem mamámhoz,meg haza jöttem este. Rázott a kormány 65km/htól kezdte,75nél már rendesen járt a kormány jobbra balra. Szombaton még ki kellett mennem,hirtelen nem foglalkoztam a dologgal óvatosan vezettem,azt hittem hogy csak egy centír súly röpült le a felniről azért teszi ezt. Szombat éjjel még találkoztam az út közepén 1 fekete szőrű pulival aki szépen lógatta a nyelvét és nézte ahogy közeledek felé. Kanyarból kiérve mikor vissza kapcsoltam a refit akkor láttam meg a kutyust.Óvatos fék,kikerülés...volt 5-6 balance mire egyenesbe tudtam hozni a kocsit...
Ma le vettem a jobb elsőt,gondoltam kiviszem volt gyakorlati helyre kicentrírozzuk és minden rendben lesz...aha..gondoltam én...a fotókon látszik hogy mit okozott az a rohadt kátyú...Felraktam helyettük 2db debica passiot előre hogy ne különböző gumik legyenek fent.
Tegnap kitakarítottam a hgg-t kívül-belül,elég szép lett.Kapott vizes rongyos át törölgetést belülről,műanyag ápolózás,ablak puzten,bódé kívülről alapos mosás,brigéciollal olajos ujjlenyomatok eltávolítása.
Ma pedig a másik polski motor alatti burkolatát akartam újra festeni,lecsiszoltam frankón,fújtam és egyszer csak elfogyott a festék...ma ilyen napom van...Voltam a Desedán is fürdeni egyet,én szerencsére nem hagytam el a kulcsomat mint Andrei,és nem is törték fel a gépet pedig nem lett volna nehéz dolga aki megpróbálkozik vele...a jobbos ablakot kézzel lazán le lehet nyomni mert le van szakadva a sín.
Velencéig még hátra levő dolgok:
-mind 2 autó hengerfejének újra húzása
-HGG jobbos ajtó higítózás,ablak ragasztás (palmatex jó ide?),ajtókárpit felrakás
-DLL külső belső takarítás

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 11 fotó . 23 komment

2010.05.04. Kedd

Nem rég cseréltem gyertyát mind2 polosban eredeti NGK került a hengerfejekbe.Ezen kívül még sok mindent csináltam mint pl:
-HGG tetejének a polírozása és alapos mosása (azért csak a tetőt políroztam mert elfogyott a paszta)
-kicseréltem a kárpitokat Hágciban szép feketékre :) már csak a középső részről hiányzik a kárpit oda most a gyári szürke került vissza.Egyébként a kárpitok alatt is rendesen kipucoltam most,ronggyal ecsettel fel lett szedve a letapadt mocsok és utána az egészet kiporszívóztam.A  hangszigetelők is ki lett porszívózva és szerencsére mind teljesen száraz tehát nem ázik be a gép sehun sem.
-másik póckin ki lett javítva az aksi alatti kis rozsdásodás,szerencsére csak fel kellett csiszolni és már fém tiszta is lett.Az aksi tartó is fel lett csiszolva és le lett fújva. A rozsdásodás egyébként a kifolyt aksi sav miatt kezdődött el még régebben mert az az aksi amivel megvettem tavaly az el volt repedve és néha szivárgott belőle az elektrolit.
-ma sikerült vásárolnom 2db fúvókát amelyeket majd DLL karbijába fogok bele rakni mivel ő is etanolos lesz. A boltban elém raktak 1 dobozt amiben minden féle fúvóka volt és legalább 100db :) nagyon sok 100as 110es volt aztán 130asok és 1 azaz 1db nyomorul 125ös :D kemény 100Ftért el is hoztam a 125öst és egy 130asat. Mellesleg kb 15perc volt mire midet végig néztem és a végére már jojózott a szemem :D
-hgg kapott új benzin izé nem is benzin hanem etanol szűrőt mert a másik amit ráraktam az kicsit nagyobb méretű volt mint a benzincső és elrepítette
- valamikor a suliban beállítottam az első futóművet és ki is cseréltem egy gömbfejet. Most jó a bal első kerék dőlés asszem 15 hézagolót tettem alá összesen...szép kis szám :) jobb oldalt még kicsit negatívban van a dőlés de majd kihézagolom azt is.
-DLLen megpróbáltam kihúzni a jobb oldali benyomódást a homlokfalon de nem jött össze...felraktam 1 lökös tartó vasat baromi nagy alátétettem aztán hggvel próbáltam húzni óvatosan,aztán durvábban de nem jött össze meg sem moccant csak a tartó hajlott ki...ez van így marad.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 20 fotó . 2 komment

2010.04.17. Szombat

Kézifék javítgatás befejezése :)
Ma átszereltem a donor autóból a jobbos kézifék mechanikát is és a fékpofákat is aztán beállítottam a kéziféket már amennyire lehetett.Most a bal fék tökéletes a jobbos is fog szépen bár nem húzza a csíkot a száraz aszfalton csak akkor ha lábféket használok.
Most 3kattanástól fog a fék ez elég enyhe lejtőn 4ik kattanás pedíg bármilyen körülmények között megfogja az autót még akkor is 13%os lejtőn állunk és 3an ülünk az autóban tele cuccokkal :) Ez hiányzott eddig a polos életéből most megkapta végre :)
A jobbos biztonsági öv csatja is át lett rakva mert annak nincs eltörve a műanyag része amivel ki lehet kapcsolni a bizti övet.
Etanolról: lassan fogyogat a majdnem tiszta etanol a tankból fél alá süllyedt a mutató ma és eddíg nem volt probléma vele gyújtást csesztettem még kicsit így már nem rángat és fullad kis gázon de emelkedőnek kicsit szarabbul megy. Az egyik gyertyát kivettem és furcsa színt találtam rajta :) fehéres égésnyom a szélén és rózsaszín középső rész bár ez képen nem igazán látható.

A donor autó pedíg elég szar állapotban van mutatok is róla képeket.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 16 fotó . 13 komment

2010.04.10. Szombat UPDATE

A wc kefe sok mindenre jó!
Például: fékpor eltávolítására,a sárvédő dobokba tapadt sár kiszedésére és egyéb dolgokra.
Bal hátsó fék javítgatás:
A donor gépből kiszedtem a kézifék mechanizmust ami a fékalaplapnál van és átraktam hgg-re mivel az nagyon el volt kopva és rengeteget lötyögött emiatt nem akart fogni a kézifék.A kézifék karjáról le akartam szedni a fékbovdent de ez nagy problémákat jelentett ugyanis a kézifék kötél és a kar közötti csap az nagyobb méretű mint ami a gyári valaki ezt is átmókolta már előttem...Mikor levettem a dobot láttam hogy üvegesek a fékpofák,meg vannak égve így a donor autó jó állapotú fékpofáit átraktam mert azok is szinte újak.Ez után jött az hogy a fékbovden végéből ki kéne ütni azt a csapot..amit nem lehet sehogy sem mivel azt olyan mintha bele olvasztották volna...emiatt választottam azt a lehetőséget hogy a donor gépről leszerelem a kézifék bovdent és átrakom.Bal oldalt simán ment minden a jobb oldalon viszont a lengőkaron levő állítóra rárohadtak az anyák és amikor le akartam lazítani őket akkor ketté törött:( Jövő héten kicserélem a jobb oldalon a fékalaplapnál levő kézifék mechanikát és megpróbálom kiütni a bal oldaliból azt a szart és remélem össze tudom rakni rendesen úgy hogy fogjon is rendesen.
Ezen kívül átalakítottam a karbit is kicsit raktam bele 125ös főfúvókát és nagyobb előgyújtási szöget adtam a motornak így a mai tisztán E85 tankolása után szépen ment a gép igaz még stroboszkóppal be kell álíltani mert ez így nem pontos de mondhatom hogy egészen jó :D most csak kis gázadásnál dadog be amikor éppen érintem a gázpedált és alapjáratról való indulásnál is szintén ugyan így de ha kicsit nagyobb gázt adok máris veszi a fordulatot és teszi a dolgát.A gyújtás állításon kívül és a benzin szűrő cserén kívül szerintem mást nem fogok csinálni ez nekem így bőven jó és valószínűleg gazdaságos is. A motor is szereti mivel nem melegszik kellemes hőmérsékletű így az olaj sem forrhat és melegedhet nagyon.

04.14 Szerda
Kicseréltük a jobb hátulsó kerék csapágyat Csabival és Roli barátaimmal.A régi csapágynak már volt 1 kis hangja ezért történt a csere. A kézifék mechanikáját is kiszereltem mivel az is szét volt kopva ugyan úgy mint a túl oldali...hétvégén majd a donor autót átszerelem és mind 2 oldalt lesz príma kézifékem :)
A kerék csapágy és agy cseréje nem volt túl bonyolult a csavarok is aránylag könnyen megindultak csak sokat kellett tologatni az autót előre-hátra mert különben nem férek hozzá a menesztő csavarjaihoz,nincs akna a garázsban sajnos.:(
A menesztős és hardi leszerelése után ki tudtam húzni a kerék agyat a rövid féltengellyel együtt és a fékalaplapról is a kerékcsapágy csavarjait. A másik csapágy egy a garázsomban tétlenkedő lengőkarról került át alapos tisztítás és zsírozás után. A féltengely végéből hiányzott a rugó így azt pótoltam nem tudom ki volt az állat aki kihagyta belőle. A kerék csapágyat először fordítva tettem a helyére de sikerült észrevenni így utána újabb szét és összeszerelés után minden rendesen a helyén volt. Miután végeztünk elmentünk 1 próba útra a városba és megszűnt a morgó hang jobb oldalról így most hallatszik a bal oldal morgása :) (még halkan de szerintem nem várom meg hogy hangos legyen)
Csabi,Roli kösz a segítséget!
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 34 fotó . 9 komment

2010.02.28. Vasárnap

Tegnap elmentem a donor autóhoz aztán lebontottam róla pár apróságot. Bal oldali index elöl,oldalt ezeket alapos tisztítás után itthon felraktam hggre ugyan úgy mint a bal oldali ajtót is :D Fordunkal mentünk ki,így abba elfért egy rossz bal ajtó amit felraktam rá.Átszereltem a kilincset és a rudat ami összeköti a zár szerkezettel és raktam bele 1 ablakot amit feldrótoztam aztán csá. Természetesen ezt az ajtót is előtte elpucoltam mert annyira még nem szar hogy hagyjam megrohadni a mocsoktól.
A donor autó ajtaja nagyon jó állapotú tisztítás után sem találtam benne rozsda foltot és gyanítom hogy én volt az első aki levette az ajtó kárpitját. Gyári patentek,szivacsok meg voltak és most is benne vannak. HGG eredeti ajtajáról át lett szerelve rá a kilincset és azt a kettébaszott pillangó ablakot vagy elefántfüleset kinek hogy tetszik.
Azt nagy szopás volt kicserélni...és még most sem tökéletes. A régi ajtón tök frankón működött de most alíg lehet becsukni mert a felső éle elakad az ablak vezető sínben...
Amúgy az ajtó jól össze lett rakva vagyis egyenlőre úgy tűnik az ablak emelő szerkezetét lehet nem jól raktam össze de azt legfeljebb átnézem még egyszer,de amúgy az ablak fel le húzódik meg minden ami kell csak lehet hogy a bovdent keresztben vezettem el :)
Csabi és Roli barátom segítettek felrakni az ajtót a helyére és most már 5színű a polskim :D mondhatni rá hogy sokszínű :D
Amúgy az ajtó csere oka a lógó csapszeg volt,most végre jól csukódik az ajtó hihetetlen.(nem veri le a festéket a küszöbről ehee :D )
Amúgy lehet szavazni 2 dologra!
1/ felrakjam-e a díszlécet az ajtóra vagy ne?
2/ leveressem-e az ajtóról 160bar-al a barna festéket vagy maradjon ilyen?
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 3 fotó . 17 komment

2010.02.21. Vasárnap

Ma kicsit jobb idő volt és rá is értem így megragadtam a lehetőséget hogy foglalkozzak kicsit a donor autóval mivel úgyis régen láttam (konkrétan akkor amikor elvittük).
Szétkaptuk egyik barátommal mint foxi a lábtörlőt :) Kárpitokat kiszedtük kiporszívóztuk alatta és magát a kárpitot is ami nyáron jó időben ki is lesz mosva mivel szép állapotú.Aztán az ülések is le lettek mosva és a bal oldali be is került HGGbe mivel nagyon szép és kényelmes ezen felül még a bal oldali ajtó kéderek is helyet cseréltek alapos tiszítás után és a bal oldali díszléc is ami a küszöbön van rajta.Ezt végre fel tudtam rakni gyári csavarokkal mivel a donor autóban még meg voltak. Érdekesség képpen leírom hogy a donor autó kárpitjai még sosem voltak kiszedve mert a gyári takaró nejlonok meg voltak a műanyag díszlécek alatt és a biztonsági öv csatjai alatt is.
A hangszigetelők is szép állapotúak nem foszlanak így azok miután megszáradnak bemennek HGGbe mert abban a hátsókon kívül nincs egy darab sem és a bal oldali ajtó is lefehéredik majd valahogy aztán azt is átdobom mert ami most fent van abban rossz a csapszeg és lóg aztán még a jobbos ajtó ablaka is átkerül majd és még pár apróság.
A szelep hézagokat is beállítottam rajta mert múltkor 1percnyi indítózás után volt hajlandó elindulni és nagyon gyetrén is ment. A hiba okait felleltem:
-szelep hézag 0.4 és 0.7mm között volt mindegyik szelepnél (csoda hogy egyáltalán elindult abban a hidegben)
-gyertya kábel végéről hiányzik a saru :D ezt sem értem hogy adott szikrát a gyertya majd kicseréltem egy használt jobb állapotúra
-a levegő szűrő az valami mocskos izévé alakult át de légszűrőre biztos nem hasonlít ezt kicseréltem másikra ami tiszta
Mentem is vele a faluban 1-2kört és megtáltosodott nagyon jól megy tetszik :D
Egyetlen hibája van hogy a karbi pillangó tengelye az lötyög de nagyon:(

Tegnap Csabi autóján (nem autóján) suzukiján cseréltünk olajat és szűrőt na meg aksit.
Az olajszűrő az be volt horpadva és valószínű hogy még gyári volt na meg az olajsár is annak tűnt benne :D
Aztán aksi csere után ránéztem a nívóra és nem volt olajos nem ért bele az olajba.Később kiderült hogy nem kell bele hosszabb pálca csak olaj kéne bele :D
46096km volt az óra állása olaj csere előtt
A kipufogóról nem is irok semmit sem Csabi : o) inkább...
Arról sem írnék sokat hogy összetörték a drágaszágot:hátulrú bele ment 1 kék f astra kombi de úgy hogy a ködlámpa és a lökös felső része összetört.Csabi kiakadt mert a Fasztrás elhajtott amikor ő kiszállt az autóból.

oh az kimaradt hogy ínyencség ként találtunk a donor autó blaos kárpitján fagyott aszalt szárított picike meztelen csigát ...fura minden polskiban más undormány található meg...

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 13 fotó . 6 komment

2010.01.24. Vasárnap

Megtörtént a laprugó csere nevű akció és nagyon jó lett a végeredmény :)
tegnap nekiálltam lebontani a régi laprugót és fura módon de nagyon könnyen jött le. (csavarlazító csodákra képes) Az "új" laprugó felszerelése viszont sokkal nehezebb volt mert alsó lapja kicsit meghajlott,elcsavarodott a szilent cserénél amikor a prés alatt volt. Megpróbáltam összerakni vele de nem ment ezért a régi laprugó legalsó lapját átraktam az újra. Előtte természetesen kapott 1 kis tisztítás flex és drótkorong segítségével aztán meg lett zsírozva és össze lett rakva a laprugó köteg. Ezek után még mindíg nem tudtam felrakni a helyére hiába engedtem rá az autó súlyát a laprugóra akkor sem ment a a helyére ezért lekötöttem a lengőkarról a függőcsapszeget és a lengés csillapítót is lecsavaroztam felülről így sokkal jobban mozgathatóvá vált a tengelycsonk és így sikerült felrakni a laprugó szilentjére.Átnyomtam a csavart a trapézra vissza lett erőltetve a függőcsapszeg de ehhez a művelethez le kellett szerelni a gumibakot. Miután  felhúztam a lengés csillapítót is nagy nehezen akkor vissza került a gumibak aztán túl oldalt ugyan ez és a végén amikor leengedtem nem hittem a szememnek mert kb ugyan olyan magas volt mint amikor még a levegőben volt :D most a térdem felett a combom közepénél van sárvédő pereme :D Tettünk 1 próba utat Csabiék fele visszavittem neki a kölcsön szerszámokat (köszi csacsa) és nagyon jó volt mert sokkal finomabban lágyabban rugózik ha valami kis gödörbe megyek és jobban viselkedik kanyarban is és fékezéskor is. Ja igen a legjobb az hogy megjavult a fék :D Eddíg a bal első nem akart fogni rendesen és a jobb első pedíg állandóan blokkolt most pedíg nagyjából jó mivel nem húz semelyik irányba :D (lehet hogy az új laprugó miatt más a súlypont) Lényeg hogy minden frankó és hogy a régi laprugó 2 helyen is el volt törve : a legfelső lap középen a mag csavarnál volt eltörve és alulról a 3ik lap bal oldalt kb 25cmes rész pottyant ki belőle.
Aztán volt még szelephézag állítás mind2 gépen és HGG jobb oldali ajtóját végre össze lehetett rakni mert az ablak sem feszül-szorul,és a szivató bovden is vissza lett akasztva a helyére és meg lett oldva hogy többet ne akarjon kiakadni onnét már úgyhogy minden frankó most már csak a tető kárpit és a jobbos napellenző hullik szét de az a legkevesebb :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 5 komment

2010.01.09. Szombat

Vissza került HGGbe a gyári motor :) Ezt még tavaly csináltuk FanTomeeeval,Csabival és Dáviddal. Akkor Dávid gépén váltó olajjal való feltöltése történt mert sírt a váltója az olaj után szó szerint úgy visított mint 1 disznó amikor ölik. Aztán önindítót szereltek Tomival,mert az sem volt valami jó Dávid polosán (CeBesen). Én csak annyit tettem hogy motort cseréltem és tök jó volt hogy nem kellett egyedül cipelnem mert volt segítség :) Beszerelésnél nem történt semmi különös csak annyi hogy a kuplungot és a szerkezetét átettem mert az a frankó,aztán ac pumpa és karburátor is átköltöztek és mehetett is a helyére (ami már rutni feladat nálunk :D ) . Mikor kint volt a moci akkor a töltő kábelt saruztam újra,mert el volt oxidálódva és le is kellett vágni a vezetékből kb. 15cm-t és a gerjesztő vezetéket is kicseréltem újra,így megoldódni látszott a töltés probléma. világítással közepes fordulaton volt 13.8Vos töltés,örültem is mint majom a farkának. December 22én Takács Véder Úr polskiján cseréltünk főtengely szimeringet FanTomeeval,meg az ő autóját is szereltük és toltuk 1 kicsit :D (mellesleg tolás közben hagytam el a telefonom) de amúgy tök gyorsak voltunk,mert óra szerint 30al toltuk EzNagyTamás polskiját :D   A főtengely szimering cserével kapcsolatban annyit,hogy nem is kellett volna kicserélnünk,mert ne mis volt rossz az olaj nem onnan jött hanem a főtengely csapágyat leszorító lemez alól mivel nem voltak meghúzva a csavarjai.
Osztán történt még olyan hogy hgg jobb ablakja leszakadt ezt próbáltam orvosolni 1 alapos ultradermes forró vizes csavarhúzóvalkapirgálós sín és ablak ragasztással megoldani de nem jött össze mert 3lehúzás után megint leválott (hogy rohadna meg) Ez még jelenleg is javításra vár de legközelebbb vagy würtös szélvédő ragasztóval vagy palatexel ragasztom meg (mert állítólag az kell oda bár nem tom). Volt még polos mosás is melóhelyen szebbé tettem az alvázat és a felső részét is. (meglepő milyen sok só tud megragadni a sárvédő doboknak,ajánlott mindenkinek magasnyomásúval kiveretni alaposan) Történ még karburátor felújítás is Kocsis Zoltán segítségével mivel ő fúrta meg a pillangó tengely furatát :) köszi Zolka. 
Ezt a karburátort fel is szereltem de még nem az igazi mert gázadásra fullad kicsit egy átfúvókázás szerintem megoldja vagy még 1szer átfújatom magas nyomásúval.
És végre felújítódott a generátorom :) új csapágyakkal és általam javított dióda híddal került ma beszerelésre makulátlan állípotban. A dióda hídban 3 gerjesztő diódát cseréltem,pont ugyan olyant nem volt boltban ezért méretben és áramerősségben azonosat vettem ami csak abban különbözik hogy a nyitó feszültsége nem 5.4V hanem 4.5 ami gyakorlatban semmit sem jelent.  A generátorosítás során szerencsére minden rendben ment kiszedtem a blokkból a 4 tőcsavart amiket le cseréltem sima csavarra mert így könnyebb a szerelés.A gerjesztő szálat újra saruztam és ment is a kefe tartóra. Ezt a kábelt és a töltő kábelt ki kell még cserélni és  akkor mondom azt hogy a töltő hálózat tökéletes.Jelenleg még a generátor hátulsó csavarát kell pótolni mert az eltűnt és indíthatom is a gépet. Ma gyújtás ráadásánál világított a töltés visszajelző úgyhogy elméletileg gerjesztés ügyileg rendben van a dolog.A dinamófeszültség szabályozóját és a kábeleit bent hagytam mert ha netán úgy alakul hogy dinamósítás lesz akkor ne kelljen azt is szerelni.
Ja és a lényeg: kitéptem a légterelő lemezt a turbina házból mert a hengerfej túl meleg a hengerek viszont túlhűtöttek úgyhogy ennyi most majd kiderül mi várható,valószínűleg egyenletesebb lesz a hőmérséklet eloszlás a motorban
Tegnap votl függőcsapszeg zsírzás és észre vettem hogy a laprugó középső lapja el van törve :D úgyis cserélni akartam most legalább van rá ok.
És még 1infó vagyis kérdés felétek. Amikor voltam diódát vásárolni a bolt tulaja 1 öreg papi 1órát mesélt a polsolról és hogy olaszban milyen tuning alkatrészeket gyártott meg hasonlók és olyan infóval látott el hogy a parafa tömítést ki kell főzni forró vízben és ott megdagad aztán ha megszárad beszerelhető és olyankor nem fogja ereszteni az olajat a gép (meg grafitos zsírral meg kell kenni szerinte) Szerintetek ?


tunyi1986 @ . Fiat 126 . 5 fotó . 13 komment

2009.12.20. Vasárnap UPDATE

Az elmúlt héten rengeteget polskiztam,mivel megjött a tél,leesett a hó,hideg volt nem volt más lehetőségem csak az hogy kimenjek a polskival csapatni :)
Hétfőn csapattam amolyan ízelítő volt ez mivel 1éve nem csináltam kicsit hozzá kellett szoknom.Kedden felolvadt a hó jeges lett estére mire mentem jól csúszott de túl jól így csak olyan 20-25el lehetett csúszkálni.Észleltem hogy gyengül a gép de igen erősen
 ezért utána húztam a hengerfejnek,mivel a pót moci ami most szolgáltatja az erőt még csak 100km-t ment az összerakás óta.Hengerfej csavarjain lehetett is húzni bőven Csabi nyomaték kulcsával minden anyán 1-2 tudtam fordítani mire elkattant 42Nm-nél (tudom 44.1el kell lehúzni). Ez után szelep hézag állítás és mindjárt jól muzsikált a gép kicsit kifújt a 2 hengerfej csavarnál remélem, többé nem fog.Csütörtökön lemostam a gépet és az alvázat is magas nyomásúval és a festésről is eltűntek a foltok mert melóhelyen valami új sampont használ a kolléga aztán az leszedi még a rozsda foltot is.)
Csütörtökön út közben sűrűn villogtattak nem tudtam miért,aztán kiderült,hogy nincs világításom elöl vagyis csak helyzetjelző és ez csak akkor vettem észre amikor váron kívül voltam,és hirtelen nagyon sötét lett :) Szerencsére csak a reléről csúszott le 1 saru amit visszadugva újra működőképes világításom volt de nem volt valami jó ezért pénteken melóhelyen beállítottam a fényszórókat és itt vettem észre hogy fordítva volt benne az izzó a jobbos lámpában de arra még mindíg nem jöttem rá hogyan került az úgy bele :) Most minden jó csak a kibaszott töltés nem (már 2éve) de lassan ott tartok hogy generátort baszok fel rá mert ez így nem mehet tovább minden este 2 aksit cipelek haza és vissza ha akarok menni a polossal áhh...
És felkerültek végre a sárvédő gumik előre,jobb oldalon új tartóval így már kevésbé kapja a mocskot az alváz juhíí
Tehát akkor kimaradt rész: :) Szerdán,vagy kedden? (mikor is volt Csabi) Még nem voltam felkészülve erre az aksi lemerülős dologra,ezért nem vittem magammal pót aksit így pórul jártam nem indult a polos tolni nem tudtuk pedíg próbáltuk 2ben amint leléptem a kuplungról megcsúszott a kerék és nem forgatta át a motort így maradt az hogy Picurból aksi ki HGGbe be indít szivatóval járat menet közben aksi le lemerült aksi vissza csavarok meghúz aztán csapatás. Csabi amúgy driftelgetni hívtam de sajna nem volt elég benya így az enyémmel mentünk no meg Csabiét kicsit máshogy kell kezelni mert a kuplungja nem valami jó olyasmi mint amilyen HHG-é volt régen.
Amúgy ma is csapattam 1 jót,mutatok is képeket :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 22 fotó . 8 komment

2009.12.05. Szombat

Laprugó felújítás:
Első lépés: laprugó pihentetése néhány évig,hogy biztosan visszaálljon eredeti helyzetébe :) Aztán szétszerelés: a középső mag csavart 17es krova fejjel és légkulcsal megpróbálni leszedni és csodálkozni amikor eltörik a csavar :D Aztán a laprugó 2 szorító bilincsét levenni,ami nem nagy cucc 1 fogó és 1csavarhúzó kell hozzá. Majd a szilentek közül kicserélni azt amelyiket  szigorúan préssel kell mivel emberi erővel lehetetlen kiütni. A régi helyét megzsírozni,és az újat belepréselni.Ha ez megvan lehet flexel és drót koronggal dolgozni,ami jó mulatság utána lehet fogyasztani legalább 10zsebkendőt ami mind garantáltan rozsdaporos lesz :) .Ha a lapok fém tiszták akkor higítós ronggyal jól áttörölni,és amikor megszárad mehet is rá a cink spré :) (meg a tartókra,a csavar alatti alátétekre is) Na én eddíg jutottam,holnap remélhetőleg összerakom a laprugót,jól megzsírozva. már csak azt nem tudom,hogy milyen keménységű csavart rakjak a közepébe...
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 fotó . 7 komment

2009.11.25. Szerda

Sikerült vételeznem bontóban 500pénzért motortér zár műanyag keretet (zárat is adtak de hát kulcs nincs hozzá).Amint haza értem 1 kis pucolás után össze is raktam a régi zár betéttel és fel is került HGGre.Nagy meglepetés ért amikor felraktam,és nem nyílott ki utána úgyhogy extra ként most már van zárható motortér :)
Múlt hét pénteken mentem vele,és eléggé nehézkesen indult,és alapjárat is döcögős volt,és néha le is állt,először gyújtást nézegettem,de azzal minden rendben volt úgyhogy szelephézagra terelődött a szó mivel legutoljára 1percig indítóztam mire beröffent.Először leellenőriztem a hézagokat,és mondhatjuk úgy hogy kitámasztott a szelep,szinte mindegyik.Beállítás után csodásan muzsikált újra a tartalék mocim.
Tegnap voltam Suhinál,elcseréltünk 1 bal hátsó lámpát,így most már nem fele más lámpák vannak hátul.
DLLen megszüntettem ma 1 zörgést: kiderült hogy a csomagtér zárja nyikorog,mivel szegény eleje meg lett törve (előző tulaj balfaszsága) és a zár tartója is elhajlott,ezért ferdén áll és az a kis rúd ami a fedélből bele megy ez nyekergett amikor összeértek a zárral.1kis szigetelő szalagozás megoldotta a dolgot,de majd lesz rá rakva másik fedél,ami nincs megtörve és a zár tartója is ki lesz egyengetve.
Szombat vasárnap Csabi póckiját basztattuk,kivettük a kárpitokat és kiganyéztuk a kárpitok alól a koszt, amiből volt bőven.A kárpitokból is rengeteg mocsok jött ki.És sajnos szegény picur mehet majd lakatoshoz,mert kirohadt pár helyen:(
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 komment

2009.11.19. Csütörtök

Múlt hét végén kicserélődött HGGben a kuplung bovden,nem volt túlságosan nehéz feladat,de a kuplung még mindig nem lett valami jó.Aztán próba képpen beszereltük hggbe a tartalék mocimat,ami elég szépen muzsikál,csak éppen alapjárat tűnik el róla néha,de amúgy megy ahogy kell neki.És a lényeg,hogy ezen a tartalék motoron rajta felejtettem a DLL régi kuplungját,ami nem emelt ki,és emiatt kellett leszerelnem eredeti helyéről most pedíg tökéletesen működik,olyan amilyet szerettem volna úgyhogy az eredeti papíros motorra ez a kuplung szerkezet és tárcsa fog felkerülni,és kuplung téma pont. Csabi volt ott velem a szerelések alkalmával,neki köszcsi a segítséget :) (tudunk mi gyorsan és precízen is dolgozni :) Csabi póckiján kipufogó bilincs lett cserélve,hgg mociján pedíg hátsó kipufogó csonk és kipuff cső tömítés.ÉÉSSS kiderült hogy miért volt olyan hangos hgg: a hátsó kipu csonk csavarjait fújogattam csavarlazítóval,aggódtam hogy nehogy bele törjenek,erre amikor próbáltam lazítani erőkifejtés nélkül ki lehetett tekerni őket,és a fél csavar tiszta korom volt.És most jön a szokásos szöveg: a k.va annyát annak a mocsadék szerelőnek nevezett f.szakalapot aki így szerelte meg (mint minden mást) Most megoldódik 9év problémája,most már nem lesz olyan hangos :)
Ja és a legjobb,hogy HGG hátulja még dizájnosabb lett,most került bele 1 kis almazöld szín is :D Köszcsi a hátfalat Csacsa :) Tehát ki lett cserélve a hátfal,mert a régi az szét rohadt.Eredetileg azt a fehéret szerettem volna feltenni,ami a garázsomban pihen,de nem lehetett feltenni,mert a hátfal túl kicsi,és nem érnek bele a csavarok a lukba,ezt nem értem még mindig,hogy lehet... (Csabi azt mondta hogy az 500asokon is ilyen hátfal van mint a polákon,csak rövidebb...szerintetek??)
Ma DLLbe bele került az elektromos index relé,frankón saruzva minden beforrasztva a sarukon védősapek,pont mint a hggben.Még a világítást kell majd lereléznem,de az majd később lesz.Ja és DLL megkapta a zöldkártyát,2.15ös alapjárati COval,és 197es CH értékkel,ami nagyon jó,mintha szabályzott keverékképzésű lenne :) (na jó a co-ja azoknak alacsonyabb :) ) Lényeg,hogy ez a motor úgy frankó ahogy van,nem kellett állítani semmit,és ilyen kevés káros anyag kibocsátása csak 1 nagyon jó állapotú,és jól beállított motornak lehet. Meg is dícsértek a zöldkártyáztatók,és 700ft kedvezmény is kaptam :) Szerencsére ez a hely egész korrekt,kis vállalkozás,családi ház aljában,de nagyon rendesek. Valószínűleg ide lesz hozva HGG futómű állításra laprugó,segédirányító és gömbfej csere után,mivel csak 4000pénzért állítanak (máshol 8-9E ft)
Azt amúgy nem tudja valaki,hogy mitől esik ki a fél éves légszűrő aljának a közepe? :) Olyan mintha elmállott volna....oldja a benzin gőz,vagy az olaj pára???

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 26 fotó . Szólj hozzá!

2009.11.07. Szombat

Ma elmentem melóhelyre,hogy kijavítsam az alvázvédelmet.Felemeltem,drótkeféztem,magasnyomású levegővel fúvattam ki a résekből a koszt aztán nyomtam is rá a karosszéria tömítőt.Igyekszek minden olyan pontra tenni,ahol szokása megragadni a kosznak.A bal oldalával nagyjából végeztem,de még az sem százas.Nem sokára majd a jobb felét is megcsinálom,aztán mehet rá az alvázvédő.
Próbáltam állítani a kuplung bowdenen is,de ez kicsit megszivatott,mert eltört a kuplungbowden menetes vége,úgyhogy jövő héten kuplung bowden csere.Szerencsére annyi menetes rész még maradt,hogy a bowdent annyira fel lehessen fogatni,hogy ne csússzon a kuplung folyamatosan (de nagyon közel van már hozzá).Aztán zsíroztam függőcsapszeget,a bal oldala könnyen ment,de a jobb oldal..hát még 1szer nekifekszek majd.A zsírzógomb eltömődött,és nem tudtam emiatt belenyomni a zsírt.
Készítettem pár képet az aljáról is,Enjoy :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 fotó . 4 komment

2009.10.23. Péntek

HGG-726 Kuplung és csigaház csere dinamóval együtt.
Első lépés: motor ki,csavarok lazítgatása (némelyik káromkodással),szivató, -gázbowden leszerelése a motorról,benzincsövek lekötözgetése,olajgomba vezeték le,trafóra menő megszakító kábel le,gyertyakábele le,testkábel le,lendkerék alatti lemez le,hátfal 4kibaszott kurva csavraja le aztán ki is ugorhat a motor a helyéről :) Miután kivettem a motort,váltóharang tisztogatás kezdődött,aztán önindító csavarjainak húzigálása,és a rá menő kábelek tisztogatása.Aztán csigaház leszerelése után kapirgálás,hogy a sok éves olajsár egy része legalább távozzon onnan,lendkerék pucolás brigéciollal,aztán sikerült minden ismétlem minden csavart bele rakni :) (csak azért nagy ügy,mert eddig fele hiányzott a mociból),aztán komplett kuplung szerkezet tárcsával volt 3 db,amiből kiválasztottam 1 jónak tűnőt,és az ment a helyére a mostaninak. Na most központosítás is volt meg minden,de még mindig nem olyan,mint amilyen a másikon (igaz azon pandáé van). Szóval még mindig kemény. A kiemelő villa súrlódási pontjai megkentem,a kinymó csapágy is kapott kenőanyag spréből,és mégis olyan,hogy engedem felfelé semmi,aztán egy ponttól elkezd fogni,és holtjátéka kevés van....hiába állítok a bowdenen nem jobb.Most akkor megint cseréljek benne kuplungot ha lesz pandáé? :)
amúgy összerakás után frankón muzsikált a gép,pöccre indult ,és a kéziféken is állítottam a jobb oldalon,mert most könnyű volt hozzáférni a mocitérből,és frankó lett :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 30 fotó . 4 komment

2009.10.18. Vasárnap

update ŐSZI FIAT126 TALÁLKOZÓ KAPOSVÁR
Péntek:
Dél után pár perccel ellógtam melóhelyemről,átöltöztem,ettem gyorsan felvettem havert és lezúztunk a Tesco parkolóba,ahol már volt pár polski.A parkolóban eleinte azt hittem,hogy lekéstem valamiről,de aztán kiderült hogy csak Tescozni voltak a többiek.Ezzel a kisebb bandával (kb 15 autó) elmentünk autókázni 1et a városban,nagyon jó volt,igaz 1piros lámpa az becsúszott,de há ez van :) .Majd egyre többen lettünk,aztán 5óra fele elindult a csapat a szennai szállás felé,de én maradtam a Tesconál,mert a pécsi Horvát Petit és a miskolci Kürtösi Tibiéket meg kellett várnom,elnavigálni őket a szállásra.Miután ez sikerült a szálláson levő társalgóba mentünk,ott csocsóztunk,cigiztünk,dumáltunk nevettünk,mulattuk az időt (és páran alkohol tartalmú folyadékot szürcsölgettek.Én és Csabi barátom kissé korán (10óra fele) eljöttünk haza mert ugyebár nagyon fáradtak voltunk.
Szombat:
Reggel sikerült időben felkelni,Csabival elautóztunk Szennába,majd hajnali 9kor szinte kihalt környékkel találkoztunk,mindenki szunnyadozott még,és józanodott az esti buliból (amin én sajnos nem tudtam részt venni,mivel haza kellett autóznom)
Bécinek kellett kipufogó bilincs,amit Csabival szereünk is,vissza Kaposvárra,Csabinak volt 1 pár,és nekem a pót mocin is volt 1,ebből a kettőből lett volna a Bécinek kipu bilincse,de hát nem volt jó,úgyhogy a Csabi autójáról kellett lemókolni a tartókat.Még 1 szerelés volt,Kürtösi Tibiék autóján,volt gyútjás állítás stroboszkóp lámpával (én is megnéztem a HGG gyújtását,amit utoljára a velencei talin állítottam be ugyan ezzel a műszerrel köszi KeMa :) )  aztán volt még karbi pucolás,és a végén szelep hézag állítás,ami meghozta a gépjármű erejét (az 1ik kipu szelep kitámasztott) Votl Skanzen nézés is,én itt nem voltam jelen,mivel Tibiékkel voltam.Amíg a többiek skanzeneztek addíg jöttek BMW-s mocisok,akik körbe nézegették a polskikat,néhányan még beszélgettek is velünk :) 1óra körül mentek a többiek Várdára ebédelni,én elkísértem őket itt a városban,1 kereszteződés zárásában segítettem,majd elmentem haza enni 1et,aztán Csabiékhoz gurultam,mert ott voltak Vadmacsék és Dave is,itt elvoltunk,majd amikor a többiek megjöttek a várdai kirándulásból elzúztunk a szennai szállásra,ide már nem saját autóval mentem hanem a Csacsa vitt,mivel én ivászattal készültem :) Este volt dia vetítés,videózgatás a régebbi találkozókról,nevetgélés és baromkodás minden mennyiségben.Este félig részegen csocsóztam 1 jót,Csabi unokaöccsével,és nyertem is 2szer :D (józanul bezzeg mindíg veszek :D ,Vadmacs ilyen állapotban szerintem téged is legyőztelek volna :D ) Aztán amikor már csak néhányan maradtunk akkor magán koncertet volt,itt megszólaltak jobbnál jobb együttesek zenéi,mint például HétköznaPICSAlódások,meg Sex Pistols,meg Tankcsapda meg Prosectura +stb... :D Lényg hogy jó volt,széttomboltuk az agyunkat,aztán kitalálták páran hogy elmennének GABOZSVÁRRA bulájozni,éngemet meg elhíttak navigátornak :D Nagy nehezen rávettek,aztán Horvát Petya autójával RACSINGOLTUNK gapozsvárra (elttünk Dömiék,mögöttünk Vadmacsék) 11en voltunk asszem.Petya mellett ülve kissé paráztam még így részegen is :D A városban párszor keresztbe lett dobva a gép,míg az utolsó körforgalomban a jobb hátsó kerék úgy döntött hogy kilövi magából a szelepet :) (igaz itt majdnem borultunk 1et mer ugye a pócki az nem szeret száraz úton csúszkálni (dehogyisnem :D ) A disco előtt kerék csere és minden ok.Innentől fogva 2en bementek a Retroba,a többiekkel megpróbáltunk valami olcsóbb szórakozó helyet keresni,de vagy zárva volt,vagy pedíg túl durva arcok voltak ott :D úgyhogy lett az egészből 1 éjszakai város nézés,és nem bulizás :D
Vasárnap:
Reggel 9kor sikerült feltápászkodni,rádöbbentem hogy elaludtam,de viszont kijózanodtam :D A Fordunkal elzúztam szennai szállásra,mert a Csabi autójában maradt mindenem,kulcsok,forgalmik stb...miután ezt megszereztem elmentem póckival is,majd vissza autóztunk a városba a rippl rónai múzeumhoz,ahova végül is nem mentünk be,mert nem volt hozzá kedv ,helyette inkább várost néztünk,aztán elbúcsúztunk és ENNYÍ.(nagyjából)
Mind2 polskival voltam a talin,mindegyiknek üres a tankja,és mindegyik jól üzemel,mind2vel szeretek menni,és mind2 fasza :D (a újabbal asszem 70km-t mentem,a régivel olyan 25-30at)
Fantomeee köszi a szervezést,meg a messziről jött FIATaloknak és régebb óta fiataloknak a jelenlétet,és a jó kedvet :)


HGG-726 kuplungot nehéz benyomni,fűtés elégtelen
Kuplung első felvonás: Kardán alagút elejét felszedtem,kuplung bowdent leakasztottam a pedálról,hátul kicsavaroztam mind2 csavart,és kb 20ml benzint betoltam neki injekciós tűvel,aztán fáradt olajat és tádámm!!! máris könnyebben mozog,nem sokkal de könnyebben. (amúgy nem volt nehéz mozgatni kézzel sem,de azért nem árt neki 1 kis kenés. Az igazi probléma szerintem a polski kuplung bowdenjével ott van,hogy a bowden ház túl nagy,és nem feszes,hanem gyűrődik a váltónál...ezzel mit lehet tenni????Aztán kiderült még hogy a kiemelő kar műanyag perselyei el vannak kopva,szépen lötyög a helyén lekötött bowdennel,úgyhogy olyant is kell majd beszereznem egyszer,na meg csapágyat,igaz az még nem rossz,de szerintem nem sokára az lesz majd...ja és szerkezet csere is lesz egyszer ha ráérek.
Aztán fűtés jav: hamár egyszer felszedtem a kardánalagút első részét leszigeteltem ilyen fehér biszbasszal amibe a törékeny holmikat csomagolják,ilyen szivacsos izébizé.Az alagút végét,és ahol a gyári szivacsa van oda raktam ebből,aztán a jobb hátsó kerékdob műanyagja mögé is tettem belőle,,bal oldalra még nem raktam,de valószínűleg oda is kerül majd belőle.A fűtés csövet hátul még kicserélem 1 olyanra ami nem szakadt (ilyen már van is ,csak pucolni kell),azátán az ajtó kárpitokkal teszek valamit,mert eléggé elállnak,főleg a jobb oldali,a bal nem annyira de azon is igazítok valahogy és tulajdon képpen tökéletes lesz a fűtés,várhatóan minusz 10fokban is 20-30fok lesz a póckiban,így nem párás ablakokkal,és pulcsiban kényelmesen lehet majd driftelni a friss hóban és az ónos esőben :D
Jövő héten vár még 1 bal ablak emelő szerkezet csere,oszt őszi szünet után valamikor 1 segédirányító csere.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 31 fotó . 11 komment

2009.09.16. Szerda

Ezen a héten Kaposváron tanyázik az Unixos közlekedés biztonságis kamion,ezért meglátogattam őket ma. Elvittem először a kis Cheliost,és kicsit örültem is meg nem is.
A fékek jobbak lettek,mint amilyenek műszakin voltak,most a használástól valahogy bekoptak (mert ugye mielőtt megvettem 3/4évet állt),viszont az új hátsó lengéscsillapítók nem teljesítettek olyan jól,mint ahogy kellett volna nekik (jó mondjuk a hátsó kerekekben 2.2bar nyomás van). Aztán 10percel a mérés után vittem a másik polskit,néztek is nagyot hogy hogyan csináltam :D Szegény HGG kicsit leamortizálódott ezen a nyáron:( pedíg vigyáztam rá,és mégis. Első fékek szarok,a kézifékkel is kell valamit kezdenem,állítani rajta,vagy kicserélni a mechanikáját,és a 2 jobbos lengéscsillapító is vacak,na meg a bal oldali ablak emelő szerkezet is megadta magát,se le se fel,úgyhogy azt is kell cserélnem. Ja és kaptam 10%kedvezményt a boltokban :D ezért megérte elmenni,na meg hogy tudom milyen állapotnak örvendenek az autóim. Hét végén még tervezem hogy a Fordunkat is elviszem,remélem annál nem lesznek meglepetések.

Update: 09.18 függőcsapszeg zsírzás,kormánymű feltöltése agip 80W90es váltó olaj és gépzsír keverékével

update 09.21: ma bandáztunk 1et (mint minden nap majdnem :D ) csak most a Suhi is eljött velünk,de ez csak annyiból lényeges,hogy az autóját kellett szerelnem :D rángatott,megállt alapjáraton stb...kiderült hogy mex hézag alíg volt,és a KARBI CSAVARJAI TÖK LAZÁK VOLTAK,és kézzel lötyögtettem a karbit :D na ezt megódottuk,aztán előtte még megcsináltam a kis chelios dudáját,mert az érintkezők a kormánykapcsolón be voltak nyomódva,oszt kiljebb hajlítottam,és jó lett :D Csacsával is bandáztunk még este külön,meg ilyenek,szóval átlagos nap vót :D

update 09.26: ma 2szer is bepermeteztem szagtalanítóval a tető kárpitot,meg az egész autót,amúgy nagyon erős szaga van a szagtalanítónak,mert így náthásan,meg dögvész kórban szenvedve is megéreztem,szóval hatásos a cucc. Nyúltáp szag kilőve :D Ma még kicseréltem a balos szellőző nyílást a műszerfalon,mert el volt törve a középső lamellája. A csomagtartó is takarítottam kicsit,mivel az aku alatti lemezre rá volt keményedve az aku sav,amit lekapartam,aztán kiporszívóztam,és a végén kimostam vízzel,slaggal,samponnal kefével meg minden mással is :D Most szárad,és a holnap valszeg kikenyem fáradt olajjal a csomagtartó alját (aszondják jobb mint az üregvédő).Nagyjából ennyi történt,semmi más.
Állapotjelentés: HGG akuja kezd lemerülni a sok nem használástól,chelios-é még bírja,mert a generátor gyorsan tölt,még akkor is,ha 5percre van beindítva.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 3 fotó . 3 komment

2009.09.10. Csütörtök

Tegnap lekaptam a generátort a helyéről,mert megelégeltem,hogy mióta nálam van az autó,azóta állandóan parázslik a töltés lámpa -->> ( 1 gerjesztő dióda  megdöglött),és hogy fele akkora áramerősséggel tölt a gencsi,mint a gyári értéke. (magyarul olyan,mintha dinamós lenne). Volt 1 másik tartalék generátorom,amit idén tavasszal nagyjából felújítottam,,és most pedíg szétkaptam :)
Ma melóhelyen atomjaira szedtem az töltőgépet és mindent elmostam,kitisztítottam.A didóa híd kiforrasztása után konstatáltam,hogy tényleg rossz az egyik gerjesztő dióda,pedíg ránézésből csak érintkezési hibára gondoltam volna,mert tiszta oxid volt a forrsztás,és a környéke.Na mindegy,cseréljük át a másikéra.Aztán az első pajzs felöli csapágyat megtömtem zsírral,és a hátsót kicseréltem újra.A kefék jó állapotúak,még sokat kibírnak,kb 3/4 részük még megvan.A csúszógyűrűket is megcsiszoltam dörzsivel,szép réz színűek lettek,és a kefék nyomvonalai is eltűntek. Meló után feldobtam a helyére,és ha már arra matattam,kicseréltem az ac pumpa tömítését is.
Aztán jött a próba,elindítom,és már el is alszik a töltés visszajelző :) először láttam ilyent,mióta nálam van az autó :) Világítással 14.2V a töltés fordulaton,amúgy meg 14.4V tökéltes,pont olyan,mint amilyennek kell lennie :) Öröm és bódottá!!!

Ja és FanTomeee köszi a 19es csillag villást,jövő héten visszaadom,nagy segítség volt :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 9 fotó . 23 komment

2009.08.01. Szombat

Mi is voltunk ám az V. Országos Fiat 126 találkozóján! Naggyon jó volt! Mi ( Csabi,Kocsis Zoli,Én) Pénteken este fél 9 körül érkeztünk a kempingbe.A bejáratnál regisztráltunk,és megragadtam az alkalmat hogy belépjek a klubba,úgyhogy végre nekem is van Club126 tagsági kártyám,és végre én is klubtagnak mondhatom magam :)
Este rögtön összefutottam Andrei pajtival,és jól eliszogattuk az estét,szaladtunk pár kört a sok Polski között,megnéztük a nézni valókat,mint pl 1 igaz ELEGANTOT,pár kabriót,és jópár egyedi polskit. Aztán találkoztunk Laceeeékkal,akik meggyel és egyéb alkohol tartalmú gyümölccsel kínáltak bennünket és természetesen ettünk belőle :) Később elérkezett a pillanat amikor elfogyott a házi borból és coopos colaból készített vadászom,így hát mentem hányni,amit kb 5ször megismételtem,aztán hirtelen álomba merültem,de annyira,hogy a szélviharról,és az esőről nem is tudtam,reggel úgy mesélték a többiek hogy milyen vihar volt. Nekem szerencsére nem ázott be a sátram,mivel én a polskimban aludtam kényelmesen. Másnap aztán volt másnaposság,így a szombati napom kicsit émelygősre sikeredett.Délelőtt Andreiel együtt józanodtunk Ő szárogatta az ázott cuccait,én pedíg a jobbos ajtót csesztettem,mert zögött valami benne...hát persze hogy a zár rudazat volt az,ezt csak visszapattintottam a helyére és minden okés lett. közben feszítettem az ablaktekerő bowdenjén,így már az sem zörgött,és megszűnt a holtjátéka. Délután bevásároltunk aztán mentünk a felvonulásra többiekkel,ami iszonyú jó volt. Nagyon jól éreztem magam ennyi polski között,előttem mögöttem mindenhol csak polski volt a látómezőben :) Dudáltam (nem,már nem a kormány felső részét kell nyomni a dudáláshoz :) ),integettem,vigyorogtam és büszkének éreztem magam hogy együtt lehetek ilyen jó arcokkal,polskisokkal. A felvonulás után gyorsan megkajáltam,májkrémeszsemlétpaprikával,aztán lefeküdtem aludni. Aztán egyszer csak arra ébredtem,hogy úristen földrengés!!! aztán láttam hogy pár enyhén alkoholos befolyásoltság alatt álló kolega próbál felébreszteni.Aztán Laceee odajött a jobbos ablakhoz,és valamit csinált,ami hatására én lehúztam az ablakot,erre ő tele dobálta az autómat néhány pillanat alatt sörös dobozokkal. (ha teli lett volna,nem szóltam volna semmit,de mind üres volt) Na és így sikerült felkelteniük :D FanTomeeeeéktól kértem fejfájás csillapítót,aztán fent voltam fél 3-4ig,mert nem tudtam vissza aludni. Beszélgettem Rasztátlan Bandival,Buszos Petyával és Kgvel,CsuTeevel,na meg FanTomee is ott volt. Jó arcok,az bistos :D Vasárnapra elmúlt a harmad naposságom,és jobban éreztem magam. Reggel megintcsak boltoltunk 1et Csabiékkal,aztán mentünk Pákozdra a többiekehez.Itt elbúcsúztam Andrei kollegától,mert ő indult haza fele,olajnyomás gondokkal (mint azt tőle megszoktuk,szegény amúgy már sajnálom emiatt.)  A gyorsulásról sajnos lemaradtunk,én szivem szerint ott lettem volna,bánom is hogy annyira kajás voltam. A többi versenyszámot mindet végig kísértem,szupcsik voltak. Pocok szlalomjáért külön díjat kellett volna szerintem adni :) nagyon jól nyomta,na meg a fekete tetejű fehér alapszínű polski.Délután még fürödtünk 1et a velencei tóban,és a hullámok között úsztunk 1et Nagy II-vel (FanTomeee Faterjával). Kb 20méter volt a megtett táv,amiben úgy elfáradtam mint 1 maratoni futásban más :D   Ezután indultunk haza Mi,a jól összeszokott csapat: FanTomeee,Nagy II,Kocsis Zoli meg Én.
Összességében k.va jól éreztem magam,köszönöm szépen a szervezőknek a talit,jövőre remélem ismét ott lehetek. A kiskocsimank pedíg köszönöm hogy ilyen szépen viselte a 461 megtett kilométert,amiben sok hajtás is volt,85-90es tempó,és autópályán a 100 sem volt ritka,és összesen másfél tank benzin fogyott el.
JA ÉS KEMA KÖSZI A STROBIT,NAGYON JÓL BE LEHET ÁLLÍTANI VELE A GYÚJTÁST,ÉS MOST NAGYON FAJA :D

Amúgy indulásnál a km állás 86833km volt,utána volt szelep hézag állítás és gyertya kábel csere,mert másnaposan elfelejtettem visszarakni a kábelt a helyére és ráolvadta kipu csonkra...
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 20 fotó . 10 komment

2009.06.27. Szombat

Ma olajteknő tömítést,és olajat cseréltem. A tömítésből a jobbik fajta gyári került fel,olajból pedig Shell Helix abból is a pirosabbik fajta.Ahogy elnéztem a blokk belsejét lesz is dolgozni valója a Helixnek... 
Na a lényeg,hogy az olajat jó forrón eresztettem le,kb olyan forrón,hogy amikor leeresztődött akkor az olaj beöntő nyíláson,és a  nívó pálca helyén jött ki a gőz....
Aztán fél óra múlva levettem a olaj teknyőt. Mivel tiszta olaj volt a külső része,ezért lemostam brigéciollal és vízzel. Az olaj sarat csavarnyúzóval kapartam le,a többi részen elég volt a fogkefélés is :) A ventilátor ház és a teknő közötti kis lemezkét is sterilizáltam,na meg a lendkerék takaró lemezét is. Az olajteknőt felfogó csavarokat és alátéteket is brigéciolban áztattam,és olyanok lettek,mintha újak lennének :) szép fényesek. Mielőtt felraktam a tenkőt az újtömítéssel azelőtt lesmirliztem a régi tömítés darabjait,aztán lezsíratalanítottam a blokk azon részét ahol a tömítés felfekszik,és úgy raktam a helyére mindent. Nagyjából egyenletes erővel húztam meg a csavarokat,és sikerül olyan finoman meghúzni őket,hogy a tömítést ne nyomja ki. Mikor haza értem mamámtól szerencsére nem láttam olaj folyást sehol,és csöppöket se. Úgyhogy elvileg úgy néz ki,hogy mégsem kell főtengely szimeringe cserélnem,mert nem onnét jött az olaj :)
Képek majd legközelebb...egyszer :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 komment

2009.06.11. Csütörtök

Történtek dolgok a polskival.
Csabi hozott nekem Bal oldali vezető ülést,aminek nincs eltörve a háttámlája,és teljesen jó állapotú. Ezt az alkalmat kihasználva be is raktam a helyére az új ülést. Most valahogy kicsit más :) 3ik résbe kell beakasztani a pöcköt,hogy egyáltalán elférjek kényelmesen. ( a régi ülésnél az első is sok volt...) Aztán még kicseréltem a bal oldali légbeömlőt,mert a régi igen csak ronda volt már. Ezt szintén Csabival bizniszeltem.
Ma 1 óriási takarítás programot szerveztem a poláknak. Kívül lemostam,sárvédődobokat szokás szerint kiverettem,motort samponnal és kis szivaccsal lemostam,aztán átöblítettem az egész autót,és viledával cseppmetesítettem. Ez után lemostam még a gumi szőnyegeket,és kiporszívóztam az egész autót,még a csomag teret is.
Múlt 7végén Fantomeee,Dave,Kocsis Zoli,Suhi,NagyII társaságában elmentünk Máré várához,erdőt járni,barlangolni,szalonnázni,forrásból inni,nagyon sokat ökörködni, és jól érezni magunkat. Erről írt már Dave,ezért én ennyiben is hagyom a dolgot.
Tegnap eljött Csabi,aztán elmentünk Dombóvárra,Fantomeeval együtt.Ott találkoztunk Davel,Kocsis Zolival meg a sok sínnel,és vonattal.  Este 8körül értünk oda,és negyed 12körül indultunk vissza. Hát nagyon állatok voltunk :D Pl.: Dave: 2es torony!! Szólj a 103as vezérének,hogy fékezzen má be a picsába!!! : o)   Na meg a cb rádió: Bodri hova viszed a telefont,Bodri hozdd vissza a telefont!!! : o)   Aztán én: mint csöves,újságpapírral letakarva :) ...képek majd később.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 9 fotó . 19 komment

2009.06.05. Péntek

Az úgy vót hogy... még február elején vettem 1 motort,váltót meg sok polski alkatrészt 12000pénzért. Nagyatádra mentem a cuccokért,és valami történt az úton a polákkal,de nem emlékszem már rá hogy mi :D   Na mindegy a lényeg hogy a motornak az volt a baja,hogy az 1es henger kipuff szelepe meggörbült,és eltörte a szelep vezetőt,aztán még 1 nagy probléma volt,még pedig az hogy csupa retek volt az egész motor. (((mellesleg gyárilag 33E km volt benne,és nem átverés)
Csabi barátom hozott nekem 1 kipufogó szelepet,és szelep vezetőt is,és belső rugót.
Bontóztam még ezekhez az alkatrészekhez felső szelep tényért,és ékeket és külső rugót. Melóhelyen kiütöttük a régi szelep vezetőt,és bele préseltük az újat,a szelepet becsiszoltam,és a rugót meg az ékeket már itthon raktam rá. A hengerfej kapott tőlem 2-3alapos tisztítást,és ahol kellet lecsiszoltam róla a ráégett tömítés darabkákat.
A motor burkolatokat levettem a blokkról,és az összes tömítést kicseréltem a tisztítás  után. A hengertalp tömítés cseréjekor lehúztam a hengereket a dugókról,és rábasztam evvel a művelettel. Először megpróbáltam gyűrű összehúzó nélkül összerakni,de a második hengernél eltörtem az olajlehúzó gyűrűt. Hát mit ne mondjak,elég mérges lettem magamra. Vettem alap méretes gyűrűket,és kicseréltem mind 2 dugón az olaj lehúzó gyűrűt. A hajtókarral együtt kivettem a dugókat,és gyűrű összehúzó segítségével össze raktam a hengereket a dugókkal. Nyomaték kulccsal felcsavaroztam a hajtókar csavarokat a helyükre,de az 1ik eltörött. ismét káromkodás,és bontózás. Tudni illik,hogy a könyvben sem találtam rá a hajtókar csavarok meghúzási nyomatékára. 1régebbi könyv írt 35Nm-ert,de többen is javasolták hogy többel húzzam le őket,nehogy lelazuljanak. Na én meghúztam 40el,és eltört az 1ik csavar...Valószínű hogy nem a túl nagy nyomatéktól tört el,hanem amiatt mert előtte is volt valami nyavajája. Na mindegy,haladtam szépen,dinamót és a bal oldali motor burkolatot lepucoltam,oskolában szétszedtük,mindent rendben találtunk,még keféket sem kellett cserélni. Aztán az önindítóval voltak gondok....pontosabban az,hogy a sárból szó szerint úgy kellett kivakarni. Kívül belül mindenhol tiszta sár volt,na én megszabadítottam ettől,és összeraktam.Keféket ebben sem kellett cserélni,mert szinte újak voltak... Ez után olajszűrőt pucoltam,amiben alíg volt valami kis olajsár.Az olajteknőt is alaposan kitörölgettem belülről,és úgy raktam fel az új tömítéssel. Ezután a gyújtás elosztót pucoltam meg,és állítottam megszakító hézagot.
Tegnap raktam rá 1 félig meddíg jó karbit,és érzéssel állítottam szelep hézagot,üvegbe öntöttem benzint,visszafolyóhoz raktam 1 üres üveget,karbiba nyomtam benizt injekciós tűvel,önindítóra raktam 1 vastag kábelt,váltóra test kábelt,elosztóra raktam kondit,trafóra 1 pluszt,szivbató bowden helyére 1 veztéket,és röffentettem is a mocit,3szorra beindult,és szépen járt. Elvileg ennyi volt,összesen már járattam 20percet ma és tegnap,még hagyom majd apránként bejáródni.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 16 fotó . 9 komment

2009.05.25. Hétfő

Nem is tudom hol kezdjem. Mostanában nagyon sok minden történt. Mamámnál csináltunk 1 kistalit,ahol Csabi,Suhi,Kocsis Zoli és családja volt jelen. Szalonnát sütöttünk,hülyéskedtünk,beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Volt 1-2 érdekes esemény,mint pl kinyírtam 1 réz kígyót mert megilyesztett a nyársbot szedés közben,aztán 1talicska téglát tolt fel Zoli a dombra,de nem ment neki,ezért segített a CSabi,együtt se ment nekik,ezért én jól meglöktem a Csabit,aztán ő a Zolit,és így dőlt el minden :) Kopogott a Zoli fején a tégla,a Csabi pedíg bele orrolt a Zoli seggébe :D Én csak a csalánba dőltem picit,na meg a Csabira :)
Aztán volt még 1 csomó szerelés a Csabival,meg sok-sok karburátor le-felszerelés,cserélgetés. (utóbbi az én autómon)  Lényegében amiatt követtem eme műveleteket,mert nagyon magas volt az alapjárat,amit a pillangó szelep nem tökéletes zárása okozott. (kb 1700as alapjárat) Ezzel nem lehetett mit kezdeni,ezért próbálkoztam más karburátorokkal. Szinte mindegyiknek az volt a baja,hogy a pillangó tengely kopott volt. Ezeket meg szerettem volna csinálni,de nem tudtam mivel a környéken levő összes bolt csak 8as tengelyt tud szerezni a 6os,6.3as és a 6.5ös helyett. FUCK  A probléma végül is úgy oldódott meg,hogy a Suhi elhozta a Csabitól kapott karbiját,és én azt megcsiszoltam üveg lapon,+ új tömítéseket raktam bele,átpucoltam,és a csepptálcát is megcsiszoltam. Így összerakva tökéles lett.
Múlt hét pénteken Csabival ülés sínt cseréltünk,mert valami barom az üléts aljára 2 vas rudat hegesztett,hogy magasabb legyen,de ez a Csabinak túl magas volt,és állandóan beverte a buksiát :) A lényeg az,hogy nagyon sokat szoptunk vele. Konkrétan 1 délutánt. Az ülés sínt ugyebár 2 szegecs fogja,és azokat máshogy nem lehet kiszedni,csak úgy hogyha kifúrjuk. Na ezt tettük mi is. Elfogyott 1 fúró szár,aztán volt 1 amit izzásig használtunk,és a végén a beton fúró szár fúrta ki a szegecset. Aztán hegesztés varratait is el kellett felxelni,na ez sem volt szép művelet...Amikor leszedtük a sínt,akkor összecsavaroztuk 1 másikkal,és vége. Megfogadtuk a Csabival hogy ilyent többet nem csinálunk :D Amúgy ha valaki tud jobbat a szegecsek kivételéhez kérem ossza meg velünk :)
Szombaton voltunk Balatonlellén,Csabiék nyaralójában Ide eljött velünk Fantomee és Anita,Zoli és családja,Csabi és Patrik. ja meg én :D
Hát a Balcsin k@va jó volt :) 3éve nem voltam a Balatonon,ezért már nagyon hiányzott. Az út nagyon jó volt,70-80al mentünk kényelmes tempóban. út közben persze mentek a baromkodások,kígyózás,elakadás jelzőzés stb... A nyaralóhoz érve neki álltünk sütögetni.Jól laktunk,és mentünk le a partra. A parton fociztunk 1-et,aztán később fürödtünk. A focizás közben történtek apró balesetek,mint pl bele rúgtam a Csabi talpába,aztán ő rá lépett a nagy ujjamra,én meg bekakiltam mert úgy fájt. Én kiestem a játékból mivel kissé bedagadt az ujjam,(ami már lila :D ). Aztán Csabiról letépte a fél nacit a Zoli esés közben :D Itt enyhén ráfogtuk hogy kissé más fele húznak a hajlamai mint kéne :D Aztán Fantomeee esett el a saját lábában 2szer is :D
Este még elmentünk horgászni kicsit,és olyan 9óra fele mentünk vissza a nyaralóhoz ahol megint sütögettünk és kajáltunk. A nyaralóhoz vezető úton végig baromkodtunk,gyorsulgattunk,ordibáltunk,ezt Zoli mint videós riporterünk,közvetítőnk rögzítette is,úgy mint a nap többi fontos eseményét :)
Este 10körül indultunk haza,és olyan 11körül értünk vissza. Út közben megint ökörködtünk,világítás nélkül mentünk a korom sötétben,kígyóztunk villogtattunk stb,stb...
Kaposfüreden elbúcsúztunk Fantomeeéktól,és Kocsis Zoliéktól mivel ők Dombóvárra mentek. A Csabival jöttünk tovább Kaposvár fele,és körforgalmaztunk 1et. Aztán a búcsúzást előtt még lehúztam a jobbos ablakot,de ő úgy gondolta hogy elromlik. Konkrétan leszakadt az üvegről a fém és gumi alja. :) Vasárnap ablakot cseréltem,és pótoltam 1 évek óta hiányzó alkatrészt (a fém sínben levő műanyag vezető sínt) Így most már az ablak is tökletesen mozog fel-le.Ma szivató bowden házának a műanyag izéját raktam vissza a helyére,amivel nem kicsit szenvedtem. Úgy most végre minden tök jó,remélem így is marad.
Köszi a társaságot és a jó hangulatot,Csabinak a sok szerelést :) ,Anitának a muffint,Suhinak és Csabinak a karbikat,Zoliéknak hogy ők is eljöttek a mamámhoz szalonnázni meg még mindenkinek mindent :)

ápdét: azt kifelejtettem hogy a Csabinak bekötöttem 1 szivar gyújtót,és dudát,meg kuplungot állítottam,és bal oldali motor burkoltatokat. Ennél a műveletnél ott volt a Suhi és Zoli is. (itt is volt baki,konkrétabban a Suhi nem rakta vissza a kormányt rögzítő anyát,ezért éjjel negyed 1kor a körforgalomból kijövet leesett a kormány a helyéről,mi pedíg bekakiltunk,de szerencsére nem lett baj,csak az hogy behugyoztunk a röhögéstől a végén) Valamelyik hétvégén voltunk Beremenden,ahonnan Csabinak hoztunk motort és váltót,meg pár alkatrészt. Tudniillik hogy ez a moci amit hoztunk 2évet állt 1 nem zárt pajtában,és én ezt beindítottam :) Elvileg fel lett újítva,és nem volt használva,ezért kiíváncsi voltam rá hogy milyen a hangja. Na a probléma ott kezdődött hogy a dugattyú gyűrűk és a henger fala össze rozsdásodott. Ezt olajozással,és apró kis indítgatásokkal sikerült leküzdeni.Itt is volt baki,még pedíg az,hogy amikor már át tudta forgatni a mocit az önindító akkor a pofámba nyomta a kipu csonkon keresztül a rozsda port :)   Végül is sikerült beindítani pár percre,mindenki örült és ennyi :)
Még sok mindent csináltam,de most hirtelen nem jut eszembe minden,ezért elnézést. Szerintem így is elég sokat írtam már,úgyhogy ennyi befejezem :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 24 fotó . 13 komment

2009.05.09. Szombat

Na még ilyen sem volt! Mentem mamámhoz Bőszénfa fele,egyedül meló után.Szépen zakatolt a gép,nyugisan mentem mint szoktam,aztán a falu előtti lejtőn üresbe raktam a váltót,mint szoktam.Gurultam lefele,bekanyarodtam a faluba,és jött az emelkedő,ezért adtam 1 kis gázt.És jött is a gáz nem kicsit! Ahelyett hogy gyorsult volna,elkezdett lassulni,aztán megállt. Újra elindítottam,de amikor a gázpedálhoz értem megállt...Mondtam hogy ÓJEE. Alapjáraton 1ben csúsztatott kuplungal felmentem az emelkedőn,kb 1-2-4km/h sebességgel.Közben kb 15ször fulladt le a gépezet.Ráadásul alapjáraton is dadogott,ezért még a fordulatszámot se tartotta. Miközben szép lassan haladtam elment mellettem 2-3biciklis öregúr,és jól megnéztek a falu lakók,hogy micsoda sebességgel haladok. Amikor felértem a nagyobbik emelkedőn akkor szépen kapcsolgattam felfelé,2-3 aztán 15-20al eldöcögtem mamám házáig.Begurultam az udvarba,aztán vártam hogy kihűjön a moci és nekiláttam a kutatásnak.Mex hézag volt,szikra megfelelő volt(ezt 1 másik gyertyával ellenőriztem). Előgyújtás szöge is ok. Aztán jöttek a problémák...karbi levétel 10es kulcsal,de olyannal ami bicikli kulcs,és a másik vége 15ös. Érdekes volt,mivel nem fértem el vele rendesen,ezért szelep fedelet levettem 1 fogó segítségével.Mikor lefele vettem a karbit,bele ejtettem a szivó torokba az 1ik csavart s az alátétet...FÁKK itt jött az hogy varrógép dobozából elővettem a mágnest,és mágnesezett szöggel kiszedtem a csavart és az alátétet.Aztán szintén fogóval levettem a szivató ház bowdenét.(mivel más szerszám nem nagyon volt :) )
Karibi felelét sikerült levenni rendeltetés szerűen csavarnyúzóvel! mert az leglább volt :D Kivettem a főfúvókát és találtam benne gyanta szerű átlátszó anyagot,amiről nem sikerült kideríteni hogy mi,+ a tűszelepen is ilyen volt..érdekes.Következett az összerakás,aztán próba. Első indításra beindult,és gázadásra nem fulladt. Öjöm és bódottá :)
Következik majd az,hogy szűrőt rakok az ac elé,+kicseréltem a pillangó szelepet,mert nem passzol a torokba,és ezért magas az alapjárat.
ENNNYÍÍ haza fele gond mentesen száguldottam. :D

Ja igen,és a lényeget kifelejtettem :) A csomitér takarítása közben hozzá értem a fékcsövek bilincsihez és azok szépen elmozdultak..pedíg épp hogy csak hozzá értem. Rögtön fogtam a kis csavarhúzótmaztán meghúztam a bilincsek csavarjait...kicsit para hogy egész eddíg így mászkáltam vele.. :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 6 komment

2009.05.01. Péntek

ma voltunk Csabival taszári gyorsulási versenyen. Volt jó kis szlalom verseny,amin belül szinte mindenki driftelt,gumit égetett kardánt tört,difit cseszett szét,gumit durrantott,swiftet borított,és 2es fokozatot törött :D
Van videó kb 1órányi,meg néhány kép.Videókat nem töltöm fel,mert baromi sokáig tartana...

Az utolsó képek azért rosszabb minőségűek mert azokat a videókból vágtam ki...
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 47 fotó . 6 komment

2009.04.29. Szerda

Ma egy ici picit megijedtem...Elmentem a töröcskei tóhoz megkeresni azt a polát amit Laceee blogában láttam.Mentem mendegéltem,amikor a tó egyik végéhez értem,itt volt 1 rövidke szakasz,amin ha átjutok akkor a tó másik felére érek ki.Mondom próbálkozzunk.
elindultam,aztán haladtam kb 3métert,és megállt a polski.Próbáltam hintáztatni,de egyre mélyebbre ásta magát a 2 hátsó kerék.Na itt ilyedtem meg,kiszálltam és láttam a hogy az olajteknő és a hátfal eléri a földet...uppszz...gondolkoztam,aztán arra jutottam,hogy ha faágakat rakok a kerék alá.akkor azon meg tudnak tapadni.Működött a dolog,annyira amennyire kell neki :) Aztán megragadtam megint kb 30cm után...megint para volt,de nagyon....nekiálltam kézzel kiásni a sárt,és a kerék alá döngölni+az olajteknő és a hátfal útjából is eltűntettem a sarat,hoztam még faágakat,aztán nagy nehezen kijutottam.
Na itt kicsit pihiztem,mert a pulzusom olyan 200környékén volt...Aztán leszedtem a sár nagyját a kezemről,cipőmről és go haza...
Itthon azonnali hatállyal lemostam a polskit,alul felül oldalt kívül belül.
beleül az üléseket letörölgettem,és fura módon rengeteg retek jött le róluk.(nem sár,hanem az évek alatt rárakódott mocsok.
Megfogadtam,hogy többet sárba nem viszem a kisautómat..nem azt érdemli...
Amúgy miután lemostam,és beálltam vele a garázsba nekiállt esni az eső...konkrétan szakadt az eső ahogy bírt :) úgyhogy mázlim volt hogy beraktam időben,így most nem lesz csepp foltos..
bocsi a telefonos képekért,de más nem volt kéznél
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 25 fotó . 3 komment

2009.04.26. Vasárnap

Az úgy kezdődött hogy a zárhenger csere alkalmával nem sikerült múltkor a jobb oldali zárat rendesen megcsinálni. Kulccsal nem volt nyitható/zárható a zárhengeren levő balos karika miatt.Most sikerült jobbos karikát szerezni és ezt fel is raktam az új zárhengerre.Kicseréltem a fekete kilincset krómozottra,konkrétan arra ami a régi záron volt.Sok kalapács ütés után ki is jött az a rúd a kilincsből,és utána be is tehettem a krómosat.Aztán a zárhengerre ráraktam a műanyag pálcikát és ennyi :) Ajtókárpit vissza aztán csókolom. Most már nyitható a jobbos ajtó kulccsal is :) 9év után ez az első hogy ilyent látok ezen a polskin : o) Most csak 1 ici pici elhanyagolható hibája van,az pedíg az,hogy belülről nem mindíg lehet zárni az ajtót a kis fekete pöcökkel...de hát kit izgat :) Nyitni mindíg lehet,kulccsal pedíg nincs olyan hogy ne lehetne zárni vagy nyitni. Szerelés közben párszor leütöttem a kezemet,de ez kicsit se zavart,inkább hallgattam tovább a hétköznaPICSAcsalódásokat :) (ugye szülinaPUNK albumot senkinek se kell bemutatni :D )
Tegnap a balos ajtóval foglalkoztam. (ekkor kivételesen A Legjobb Picsák c. albumot hallgattam :) )  a Lelazítottam a csavarjait,a legalsót kivettem és betettem a kaszni és a zsanér közé 1 alátétet és így csavaroztam vissza.Nagy csavarnyúóval benyúltam a kaszni és a zsanér közé,aztán jól felemeltem. Hát nagyon jó lett :D Eddíg elérte a küszöböt,sárvédőt,szinte fémesre csiszolta,és amikor kinyitottam azt hittem hogy leszakad,mivel kb 2-3cmert zuhant lefele. most ilyen nincs,amikor kinyitom akkor max 3-5mm-t jön lejjebb. Halkan zárható nyitható,és nem kell rávágni,elég egyszerűen becsukni :) Aztán a jobbos tükröt levettem,és meghúztam a 2 belső kis csavart,így nem állítja el a menetszél a tükröt.
Ápdét: (04.27) ma melóhelyen kicseréltem a belső gumit a bal elsőben,mivel defektes volt (4nap alatt leengedett 1bar-t).Pótkerékből kivettem a belső gumit és beraktam a bal első kerékbe.A defektes gumit elraktam,majd egyszer be lesz ragasztva oszt össze lesz rakva az 1ik régi kumho gumival az 1ik jó állapotú felnire.(és az lesz a pótkerék) Az első kerekeket kicentíroztam az új géppel amit a cég vett.Baromi jó és pontos! :)
Update 2: ( 04.28 ) ma megcsináltam 3 kereket :) raktam rá régi gumikból,megragasztottam a tegnap említett lukas gumit, és összeraktam a kerekeket.A meló végeztével lemostam fékpor eltávolító folyadékkal, (nem az amivel a féket tisztítják,hanem amelyik a keréktárcsáról a fékport oldja le).ez a jó kis szer kicsit megmarta a kezem,de kit érdekel :D a lényeg hogy a gumiról és a felniről is leoldotta a zsírt,koszt és még a rozsdát is :) Megvártam amíg a napon megszáradnak a kerekek,és aztán beraktam a polskiba,aztán haza hoztam és beraktam a garázsba hogy legyen tartalék kerék. most jelenleg van 5használható kerekem tartalékba :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 komment

2009.04.18. Szombat

Dolgok amikről elfeledkeztem...
Mindezek valamikor történtek :)   A régi félig meddig rossz ac pumpát teljes mértékben kipucoltam,és össze szereltem,aztán a 2 rossz karburátorból varázsoltam 1 alapos tisztogatás után 1 használható tartalék karbit. A műszerfal kapcsoló keretét 3 csavarral igényesen felrögzítettem,jól kitakarítottam kívül belül az autót és bal oldali ajtó kárpitot kicseréltem 1 szebb állapotúra.A decemberben szerzett cuccokat pedig jól átmostam,le takarítottam(kárpitok,ablakok,régi gumikat,felniket meg stb...) Nem rég szereltem a tartalék generátort is,amiben hátsó csapágyat és szénkeféket cseréltem+csúszó gyűrűket tisztítottam meg a szénkefe nyomától.Ezt a gencsit amikor elkészült,akkor beraktam 1 komplett burkolatba jó ventivel (mert ami volt hozzá az görbe volt de nagyon)
Amúgy Kispóckim még mindig nagyon jól tartja magát,csak szaladnak bele a kmek :) Fogyasztása jóval csekélyebb mióta ez a karburátor van benne,és sokkal jobban is gurul.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 komment

2009.03.27. Péntek

Ajtó zár csere.rohadt nagy szopás!!! finoman fogalmazva.
Szerencsére ma még csak 1 hulladék ajtón próbáltam ki a zár leszerelését.
Amit tudni kell róla: Első lépés: a műanyag pálca leakasztása,és kivétele.Ami esetemben töréssel végződött... Ezután jön a kilincset és a műanyag keretet az ajtóhoz rögzítő 2 csavar levétele.Ebből az egyik csavarhoz könnyen hozzá lehet férni,ma másikhoz viszont kicsit nehezen. Nem is tudom,hogy ablak kivétele nélkül menni fog-e holnap...A belső csavar,amelyik jobban el van dugva,na az jól el tud rozsdásodni (persze a másik is,de azt akkor is le lehet szedni)
és miután elrozsdásodott,nem akar majd lejönni.Ilyenkor jön az erőlködés a krovával,aztán jön az,hogy csavarlazító,aztán pedíg elnyalódik a műanyag házban a csavar másik végének kialakított "foglalat",és ilyenkor a csavar csak elforog.Na és ilyenkor mit lehet tenni? Vagy kifúrni a műanyag keretet,vagy eltörni a csavart.Utóbbi jobb dolog :)
Na miután kint van a kilincs a zárral ezután jön az,hogy,ki kell ütni azt a kis tüskét a zár végén levő kis biszbaszról(amire a műanyagot kell akasztani). Ez nem túl nagy feladat,de emiatt én össze törtem 1 zárat :D (mondjuk mindegy,úgysem volt hozzá kulcsom) Először azt hittem,hogy imbusz kulcsal ki lehet csavarni ezt a kis tüskét,de a széttörés után kiderült,hogy egyszerűen ki kell ütni a helyéről :)
Na miután ez is meg van,más nincs hátra,minthogy kihúzni a régi zárat a helyéről,újat bedugni, kis biszbaszt visszarakni (persze ügyelni hogy a tüske helye egybe essen a zárbetéten levő bevágással),tüske vissza ütése,zárat műanyag kerettel vissza rakni a helyére,csavarokat vissza,műanyag pálca vissza,ajtókárpit fel és KÉSZ :D
remélem hogy holnap mindezt meg tudom ejteni az autón levő zárakkal is,anélkül hogy barmolni kelljen. Holnap folyt köv...

ÁPDÉT:
ma kicseréltem a zárakat,és sajnos a kilincseket is kerettel,mert el volt törve a bal oldali,a jobb oldali pedíg bele szakadtak a csavarok...szóval ennyi volt a krómos kilincsekből:( (ha valaki tudja,hogy hogyan lehet kiszerelni a kilincset,és átrakni 1 másik keretbe,az ne tartsa magában :) )
Eredmény: bal oldali tökéltesen működik,a jobb oldali..na igen ott van a gebasz nevű jelenség.
Ez a zár amúgy sem volt,még szétszerelés előtt sem,és feltűnt hogy nincs benne kis műanyag pálcika.Ezt pótoltam a hulladék ajtóból. Ezután összeraktam...nem volt jó,szétszedtem,megint összeraktam másképp.Így sem volt jó,megint szét,megint össze,megint szét megint össze....Sehogy sem jó,nem tudom hogy miért... A pálca hossza lehet különböző??? Az a kis karika,amire ez a pálca megy rá,az nem egyforma???(jobb-bal) Segítsetek mert ez így nem okés...már tököm tele van vele,4órán át küzködtem vele,de akkor sem jó...

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 19 fotó . 3 komment

2009.03.22. Vasárnap

Nos az elmúlt héten kipucoltam a motor teret,és magát a motort is,brigéciollal aztán slaggal.Aztán ma kiporszívóztam a belsejét,le  mostam a kívülről,és nekiálltam kutatni,hogy mi kattog kormány mozdításakor. Sokat hallgatóztam,de mégsem sikerült kideríteni pontosan honnan is jön a kattogós hang. Megpróbálom pontosan leírni,hogy mik is a tünetek:

1/ Ha a felemelt kereket megrántom hirtelen felfele,akkor hallatszik 1 koppanás.
2/ Kormányt megmozdítom,akkor is hallatszik a koppanás
3/hirtelen fékezéskor is hallatszik a koppanás

Amúgy kormány tekerésekor a bal oldali csonkállvány kicsit elmozdul a laprugóhoz viszonyítva...ezt próbáltam orvosolni a csavar tovább húzásával,de meg sem moccant,tehát a csavar jól meg van húzva.. ez akkor arra utal,hogy a laprugóban levő szilent elkopott???

Szerintem a függő csapszeg koppanik,bár ezt nem mondom 100%ra,mert még a kormány mű is lehet.
Holnap vagy holnap után várhatóan kiderül hogy mégis mi kopog...És valószínűleg lesz 1 függő csapszeg zsírzás is.
Ja és a karburátor még jól üzemel :D


Ápdét:
Ma szagemberek is rája néztek a kicsi kocsim első futóművére,meg kormányzási rendszerére. Segéd irányító  igen csak rossz állapotban van,úgyhogy azt majd egyszer ki kell cserélni.
És újra van szervo a polskimban :) Függőcsapszegeknek adtam jócskán zsírt,így most a kopogás is megszűnt,és minden stimmel.
Amúgy nem tudom,hogy miért vagytok oda annyira a laprugóval..csak annyit változik a normálishoz képest az autó viselkedése,hogy keményebb lesz a rugózás..semmi más jelentősége nincs,hogyha a futómű többi alkatrésze megfelelő állapotú,és jól be van állítva.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 15 fotó . 44 komment

2009.03.10. Kedd

Nos ma voltunk zöldkártyázni.ismerőshöz vittem,mert számítottam rá hogy valami nem lesz rendben. Hát nem is volt:( Pillangó tengely lóg 1-1.5mm-ert,pontosabban kotyog fel-le. Emiatt a kotyogás miatt dadogott alapjáraton is.Zöldkártyakor leégettünk 1 gumi véget a mérőműszerről,és brutális eredmények jöttek ki. Kb. 40percen át pöfögött a gép,mire eljutottunk odáig,hogy a kipuffból kihúzva mértük a káros anyag kibocsátást :)
Amikor bent volt a kipuffban a műszer ,akkor ilyen értékek jöttek ki,hogy : CO: 6.06,és 4.26
CH: 400-1600 között változott.Ezek az értékek körülbelül olyanok szerintem ,mintha a szivató rajta lett volna :D No sebaj,hazaértem munkából,neki is fogtam a javítgatásnak.
Régi karbit levettem,majd rájöttem,hogy az szar,nem kicsit,NAGYON!!!
Majd lefotózom,hogy hogy is néz ki. Elővettem még 1 karbit,ami szintén nem volt valami jó állapotban. Aztán még 1 karbit,ami már 1szer felhúzta az agyam.Ez a karbi került felhasználásra most.(amelyik benne volt az egyik blog bejegyzésben,januárban asszem)
Na annak a karbinak a tengelye szinte tökéletes! Sőt,az nem is mocorog,abszolut nincs megkopva. Így felraktam azt.Hát elég durva dolgokat művelt megint,de rájöttem hogy mi is van vele. A co csavarra nagyon érzékeny,sokkal jobban,mint az eddíg fent levő karbi. Ennek a co csavarját 3.5öt kell kitekerni,és úgy lesz jó,és akkor nem fullad.Alapjáratjával volt 1 kis gond,ez a gond még mindíg fent áll amúgy,de remélhetőleg holnap,vagy holnap után megoldom majd.
Ezzel a karbival szinte repül a gép :D
Probléma: az alapjárat olyan 2000 körül van. Ez nem tudom pontosan mi maitt lehet,de én arra tippelek,hogy a pillangó tengely vissza rakásakor valamit elcsesztem,vagy az úszó szint állításkor annó.
Jah még valami! talán fontos lehet...ha 3.5 fordulatnál picit is beljebb van tekerve a co csavar,akkor csak szivatóval hajlandó járni,félig kihúzott szivatóval kb. Ha menet közben vissza tolom a szivatót,akkor elkezd lassulni,és hiába nyomom a gázt nem megy. Na most ez a probléma elvileg megoldódott akkor amikor 3ban kihuzattam 80ig,és hagytam motorfékkel lelassulni 40ig :D
Tehát akkor a magas alapjáratra várnék tippeket.


És még  1 talán fontosank számító infó: annak a karbinak,amit feltettem annak vastagabb a tegelye,mint a másik 2nek.Ez hogy lehet?

Amúgy a harmadik karbiról is teszek fel képek..kicsit brutál módon nézett ki.Ezt kitisztítottam,elmostam 2szer is,úgyhogy most már talán használható.
Az a fehéres izé,amit csiszoló papírral tudtam csak lecsiszolni,az szerintetek mi lehetett???




03.11.
Update: Ma leszámoltam a karbikkal :D
Átraktam a fúvókat az eddíg használt karburátorból arra,amit eztán fogok használni.Az úszót,és a tűszelepet is átcseréltem. És rájöttem,hogy miért is volt olyan rossz az akarbi,amit feltettem. Nos a megoldás tök egyszerű volt,MEG KELLETT FORDÍTANI A TŰSZELEPET :D :D :D : o) ugyanis fordítva volt benne,és én a hülye fejetmel nem vettem észre,hogy fordítva van.JA és a pillangó szelepet is sikerült fordítva vissza tenni tegnap :D
Most iszonyatosan jók lettek a menet teljesítmények,olyan mintha 1 motor generál lett volna :D A büdös kipufogó szag is eltűnt,most nincs is szinte semmi szaga.Nagyon remélem,hogy a fogyasztás azért csökkeni fog valamelyest,mert az utóbbi időkben eléggé magas volt.
ENNYÍÍ vége

03.14
mégse ennyi és mégse vége:( ma megint elkezdte az alapjáraton dadogást...hát má tököm tele van...megint falsot szív valahol.holnap kicserélem a karburátor csepptálcát,hátha azzal van valami probléma,ugyanis elég öreg és repedezett,remélem megoldja a problémát.Ja és ma 1 jó nagyot szereltünk FanTomee és Dave07,Suhi Csabi jelenlétével..motort cseréltünk Csabige gépében :D

03.15 végre megint vége :D csepptálca kicserélve 1 jobb állapotúra,de nem újra,mivel az újat sikerült rosszul legyártani a gyártónak... És a hiba oka konkrétan az volt,hogy az 50es alapjárati fúvóka helyett 45ös volt a karbiban,Most kicseréltem 50re és jó lett :D Még annyi változás,hogy most felkerült a tömítés a szivató házhoz,így most megint minden ok,húz a gép,nem dadog,gyönyörűen jár,könnyen indul.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 15 komment

2009.01.22. Csütörtök

Ma műszaki vizsgán vett részt a polski. És meg is kapta 2 évre! és fel lett nyalva a rendszámra a kék plakett meg a forgalmiba is be lett írva a 2011.01.22es dátum :) Öröm és Bódottá!
Minden érték jó lett,tehát csak a duda nem működését kellett elnézni.16510Ftból megúsztam a műszakiztatást :)
Kedden vettem 4db új Debica Passio gumit 7000Ft/db áron,és fel is szereltem őket.Hát a 8éves Kumho gumik igen csak nehezen jöttek le a felnikről,szinte rá kövesedtek.(de a vazelin segített :) ) Az 1ik felnimet sajnos le kellett cserélnem,mert olyan rozsdás volt a szelep körül hogy csak na,úgyhogy most 1gyári és 3fekete színű felnin gurul a polák.
Update: (01.24) ma reggel nem indult el a Polski.Keresgéltem hogy mi lehet a baja,aztán végül arra jutottam a gyertyák kicsavarása után,hogy szar a fél éves alig használt Champion gyertya,amit jó drágáért vettem.Kicsit megilyedtem amikor a hátsó gyertya kicsavarása után gőz jött ki a hengerből(de flegalább fél percen át!,ami ugye benzin gőz volt) Ennek a gyertyának is ugyan az lett a baja,mint a Marelliknek,a porcelánból ahogy kiér az elektróda már szikrázik is.Úgyhogy most a régi champion gyertyát tettem bele,ami már isten tudja hány éves,de ezzel legalább megy.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 18 komment

2009.01.18. Vasárnap

Tegnap óta 4szer cseréltem karburátort,és 1szer ac pumpát. Az történt,hogy kiálltam a parkolóból,félreálltam 1 kis emelkedőn,leállítottam a motort,és nem sokára újra akartam indítani.De nem indult. Betoltam a garázsba a gépet,karburátor keverő torkába nyomattam 1 kis benzint injekciós tűvel. Elindult,aztán rögtön le is állt. Keverék állító csavaron variáltam,de nem használt. Elhatároztam,hogy kicserélem a karbit 1 másikra,amit az előző blog bejegyzésben láthattatok.Fel is raktam,indítottam,fujkodtam bele a benzin,de azzal sem volt jó.Feltűnt,hogy a benzin cső por száraz,majd konstatáltam,hogy az ac nem nyom benzint,ezért azt is kicseréltem. Ac csere után volt már benzin nyomás,viszont az "új" karbi nem igazán volt jó. Szivatóval ment csak,sima gázzal nem túl sok ideig. Alapjárata is kicsit fura volt,olyan dadogós. nem szórakoztam a beállításával,visszaraktam a régit.Azzal ment,meg minden csak közbe kiderült hogy a benzin cső nem szereti azt hogyha sokszor van ráhúzva meg levéve róla a bilincs és úgy döntött hogy elreped.Raktam bele másik benzin csövet és happy end :) Megy,nem folyatja a benzint,és még emelkedőnek is elindul :) (amúgy még visszaraktam az "új" karbit 1szer,de akkor sem volt jó,nem tudom mi baja lehet...)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 6 komment

2009.01.09. Péntek

naszóval...Megint csak önindító bütykölés. Tegnap sikerült vennem 2db új bronzkefét,ami 600Ftomba került.Csodálkoztam is amikor bementem a boltba és azt mondta az eladó hogy van bronzkeféjük,mivel kb. 10boltot is bejártam előtte,és sehol sem volt, rendelni sem lehetett. Keddi napon opelos melóhelyemen szétkaptam az önindítót és az alaktrész mosóban szépen elmostam minden részét,és adtam neki 1 kis gépzsírt,majd összeraktam,és a kapcsolót leragasztottam tömítő pasztával,hogy ne tudjon bekoszolódni,és víz se tudjon bele menni.Ma már csak a 2új bronzkefét kellett bele rakni és mehetett is a helyére. Mielőtt felraktam volna kipróbáltam 1 félig halott akuról.Ekkor csodálkoztam hogy meg sem forgatta,csak kattant 1et. Csabi aksijával viszont simán megindult és forgott mint állat. Kicsit szorult szerintem benne a 2új kefe,..még be kell kopniuk.
Aztán mai nap még Csabinak raktam fel sport kipufogót,és örültünk neki :) hogy milyen jól szól. Amúgy Csabi autója egyre jobb! tök jól néz ki rajta a 2új fehér lökös :) nekem is bejön ez a style.
Ja és majdnem elfelejtettem:a beszerzett alkatrészek közül 1 karburátort gyönyörű szépre tisztítottam,pucoltam,mostam.(brigéciol,szétszedés,forró víz,száírtés,precíz összerakás,úszó szint állítás és új tömítés)

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 3 fotó . 8 komment

2008.12.28. Vasárnap

Tegnap és ma bazi nagy polski szereléseket tartottunk a garázsunkban.
CSabi mondta hogy be kéne neki rakni az Elegant műszerfalt.Mondtam neki hogy okáj. Aztán jól beraktuk :D
 Ehhez km óra spirált  is ki kellett cserélni.Ez konkrétan nagyon nehéz volt.Alagútban jól áthúzni,meg feltekerni a váltó kihajtására...Ja és a fél autót szét kellett miatta bombázni,középső boxot ki kellett venni,kárpitokat is....
Aztán nekiálltunk az én autómnak is. Bal oldali mociborítás csere,merthogy Suhi adott nekem ajándékba 1 jót,amin rajta van a dinamót felfogató 2 csavar és nincs össsze visssza görbülve(csigaház). Hát ez bazi nagy szopás volt. Még szerencse hogy ott volt CSabi és Suhi,mert egyedül nem tudtam volna megcsinálni ezt.Hátfal levétel,és dinamó levétel,majd észleltük hogy a jó borítással karistol a venti,kerreg mint az állat.Aztán Csabival észre vettük hogy görbe a venti...hát mitől is lehet görbe...csak nem attól hogy össze volt törve a polskim még régen és ezt nem cserélték ki....hát de attól görbe. De azért sikerült berakni úgy hogy ne zörögjön,Csabi ügyes keze beillesztette úgy ahogy kell :D Köszi!
Önindítót is szereltem,szereltünk de még mindíg nem jó.
Úgy indult a dolog hogy indítottam és nem indított az önindító hanem csak kattant 1et,aztán elhalványultak a lámpácskák...aztán már áramot sem vett fel(a lámpák nem halványultak el).Aztán levettem,észrevettem hogy a bronzkefék elkoptak. Kicseréltem az 1iket,ami teljesen kopott volt,kitisztítottam az önindító belsejét,megzsíroztam ahol kell.Így működött 2-3 indításig aztán megint semmi.Kapcsolót levettem úgy viszont pörög mint az állat.Tehát akkor elvileg kapcsolót kell cserélni.A kapcsolót megtisztítottam és visszaraktam de úgy sem volt jó pedíg nincs beégve sem. Másnak van valami ötlete miért csinálja ezt az önindító??? Gerjesztő és forgórész tekercset kimértem,jók.A tengelye sem kotyog...
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 13 fotó . 10 komment

2008.12.18. Csütörtök

Voltunk lakatos bácsinál :) !!!
Ki lett cserélve a 2küszöb és a jobb első sárvédő+ javítva lettek az első doblemezek és a bal hátsó doblemez+ a belső küszöbök is.Közel 1 hónap alatt elkészült a lakatos a javítással és összesen 24000Ftomba került az egész(küszöbök és sárvédő ára is benne van az árban).Jah amúgy a környékünkön elég nehéz polski alkatrészekhez jutni mostanában,ugyanis bezárt az 1etlen ilyen bolt ahol még komolyan foglalkoztak a keleti autókkal.Sajnos. Aztán amikor hazahoztam akkor nekiálltam alvázvédőzni a doblemezeket és a küszöbök környékét. A küszöböket kívülről feketére festettem.Amikor "mindennel" elkészültem beraktam a frissen kimosott kárpitokat és használatba vettem a Polskit.
November végén voltam Pécsen ugyanis találkozó volt ott. Nagyon jól éreztem magam,jó volt a hangulat is és a program is,sok szép helyen megfordultunk.Pécsieknek köszi a taliért :) ! Amúgy Kocsis Zoltánnal mentünk 2en együtt,egymás után.Szinte egész úton CB rádióztunk és poénkodtunk. 1szer meg kellett állnunk mert valami baromi nagyot durrant Zoli gépkocsiának kipufogójában.Aztán újra elindultunk Pécs felé.Az út hát hogyis mondjam eléggé kaki volt,hideg volt és esett az eső+össze vissza hullámzott+minden kanyarban kint volt 1 tábla azzal a felirattal hogy "Ő is meghalt"(de azért volt vezetési élmény mert jó kanyarok voltak meg bazi nagy dombok és lejtők). Pécsen fent voltunk a Mecsekben majd a Makári étteremben kajáltunk 1 jót.A mecseki úton volt 1 kis probléma:hirtelen olyan volt mindha letiltott volna mindent az elektronika,de mondtam hogy ilyen nincs is a póckiba,aztán jött a füst a csomagtartóból aztán eszembe jutott hogy az aksi meg az emelő az szoros barátsága kerülhetett na meg a homlokfal is,gyorsan felpattintottam a csomagtartót aztán láttam hogy izzik az emelő helye aztán gyorsan le is vettem onnan hogy megszűntessem a zárlatot.Ezt is megúsztuk :) És mehettünk tovább.A kajálás után egyébként elindultunk haza Zolival 1ütt és Sásdnál váltunk el ,Ő ment Dombóvár felé én pedíg Kaposvárra.(ja amúgy itt találkoztunk délelőtt csak ezt elfelejtettem leírni :) )
Novemberben kaptam 1 elektronikus index relét amit be is építettem a gyakorlati helyemen az oktatóm segítségével és azóta is jól működik.Vettem még új ablaktörlő lapátokat és izzókat is.Ezeket ki is cseréltem.

Nem telt el sok idő és úgy gondolta a Polskikám hogy többet kéne vele foglalkoznom ezért kitalálta azt hogy a vezérmű lánc elkezdett csörögni.Ekkor levettem  a hátfalat és a vezérmű fedelet meg a centrifugális olajszűrőt.Hát az 1 külön élmény volt mire lepucoltam.fél órán át vakartam le róla a vastag olajsarat vagy kormot inkább.De legalább tiszta lett. Aztán szóltam FanTomeeenak aki segített nekem és kicseréltük a vezérmű láncot a fogaskerekekkel együtt+ékszíjat is meg a motortartó rugót. Nagyon szépen köszi a segítséget Tomi! :) Másnap az olajat is lecseréltem. (84200km)
1héttel később féket javítottam,pontosabban kicseréltem a 2első fékdobot alíg használra és így most már a fék is jó(mert eddíg szakaszosan fogott a dobok ovális alakja miatt).

december 16án reggel mentem le a parkolóba a polskihoz és láttam hogy nincs bent a helyén a bal hátsó üveg(oldalsó).Hát leesett az állam a szememben elpattant pár ér aztán odamentem szegényhez és láttam hogy kivágta valami köcsög buzi fasszopó geci állat(akit szívesen megrugdalnék az acélbetkós bakancsomban meg a fejéhez vágnék pár sörös üveget) a tömítést.ÉS mindezt azért a 3villáskulcsért tette ami elöl a boxban volt,ja meg az 1db rendszámtábla keretért. Ilyenkor is csak Fantomeee barátomra számíthattam akinek volt a padláson ilyen tömítése.Hát ezért is BAZI NAGY KÖSZÖNET JÁR TOMI.! Elmentem a gyakorlati helyemre aztán a lakatosok bevarázsolták nekem az üveget a helyére. Ma beraktam a polskit a garázsba (keresztbe :D ) így leglább nem ázik fázik és nem rozsdál ja és legfőképp nem törik fel. Most 1-2 napos szünet lesz a számára aztán megy műszakira amit remélem meg fog kapni.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 27 fotó . 15 komment

2008.10.09. Csütörtök

Nah elég régen írtam blogot.Ennek oka hogy már nincs netem. Polskin melózgattam kicsit: ki lett cserélve a töltés kábele,a feszültség szabályozó be lett állítva úgy hogy 14.5Vnál szabályozzon le. Voltam kaposvári kistalálkozón is ami baromi jó volt).
Elvileg holnap megyünk lakatoshoz,ma már ki van pakolva belőle minden kárpit,és otthon van a 2 külső küszöb.Kontakt sparyel befújkodtam pár testelési pontot így kevesebb feszültség esik a lámpáknál és jobban világítanak.(meg is csiszoltam az érintkezőket).


tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 komment

2008.08.28. Csütörtök

Elhatároztam magam,hogy megcsinálom a termosztátot,hogy télen ne kelljen fagyoskodni,és a moci se fázzon.Hát nem jött össze a dolog,mivel a termosztát házból le van törve 1 darab:(.+elhagytam azt a kampót ami az ajtó és a termosztát közé kell:(De sebaj a mex hézagot legalább be tudtam állítani kényelmesen :) Kiderült hogy eddíg kb. 0.7mm-es mex hézaggal járkáltam :) Most hogy újra 0.5mm nagyon jól húz a gép és sokkal jobban is indul.A mexakító visszarakásával volt 1 kis problémám mert elforgattam aztán nem tudtam hogyan kell visszarakni :D És legalább 10szer vettem ki és raktam vissza mire jó lett.De most úgy néz ki,hogy minden pöpec csak ez a termosztát  ház és a fűtés cső cserés.
Jah és azt majdnem kifelejtettem,hogy gyújtás állítás közben volt 1 megrázó élményem :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 6 fotó . 28 komment

2008.08.22. Péntek

Ma találkoztunk 1 jót :)
Suhi eljött hozzánk és munka után rögtön indultunk bontózni(persze retkesen mocskosan ahogy voltam :) ),de előtte még el kellett mennünk az Esküdthöz gyertya kábelér ami DelPieronak kellett.Innen indultunk ki a városból és Taszár előtt találkoztunk DelPieroval.Pár perc pihenés és irány Nagyberki bontója.Itt találtuk1 szép újrafestett kék polskit meg 1 sárgát aminek még elöl középen volt a fiat jel de nem kúpos felnis volt.A köcsög geci bontós faszi nem engedett bontani csak egybe akarta eladni.Hát bekaphaja...Innen Dombóvárra metünk ahol az orrunk előtt zárt be a bontó(részben az én hibám is,hogy elkéstünk mert én túlságosan akartam szabályoskodi sorry:() És pont amikor a bontó előtt voltunk akkor csörrent rám FanTomee akinek kedve volt talizni 1et :) Aztán Dávidot is felhívtuk hogy hol van már,meg mi dolga..a Mol kúton találkoztunk vele és végül ő is velünk polskizott :) .kis beszélgetés meg fényképezkedés után találkoztunk Kocsis Zolival aki idén velencén a legszebb autó díjat nyerte el.Sajnos dolgozott és sajnos nem polskival ment munkába:(.De jót beszélgettünk,meg zenéltünk ÉS Dávid adott nekem 1dzép kapcsoló keretet a kis műszerfalamra mert az enyxém már szana széjel van törve..7óra fele elmentünk a dombóvári vár romjaihoz és ott is fotózkodtunk meg jót beszélgettünk.Telt múlt az idő aztán besötétedett és elindultunk haza.Élmény volt sötétben haza jönni polskival úgy hogy 3an metnünk 1ütt :) Életem első éjccakai autókázása polskival :)
(((Amúgy FanTomee csinált sok sok képet majd Ő tölt fel jobbakat a blogjára én csak ennyit..)))
Ma kicseréltem az 1ik H4es izzót gyngébbre 60/55Wosra de még így is bazi erős :) Töltés lámpa még mindíg parázslik tompított fényszórót használva de kit zavar :) (ma pont 100kmert mentem az ótóval 83440km)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 5 fotó . 6 komment

2008.08.15. Péntek

Ma megzsíroztuk a függőcsapszegeket munkahelyemen.Aztán az olajdekni összes csavarját utána húztam T kulcsal,váltótartó bak és váltó tartó "vas" csavarjait is utána húztam.Júl átnéztem az alját a poláknak..hát a bal eslő doblemez alja a küszöb felől lukas jó nagy részen,tehát ha netán lakatolás lenne a dologból akkor az tuti cserés,meg az összessárvédő ív,meg a 2küszöb.Padló lemez teljesen ép!
Festékréteg vizsgálóval megmértem a festék réteg vastagságát.Kiderült hogy szinte az egész autón gyári festék van! Kivéve: bal hátsó sárvédő 1 részén,hátfal és mociháztető olivazöld polskié volt(mert a fehér festék ahol lepattogott ott olivazöld festék van) és a hátfal is olivazöld poláé volt,jobbos küszöb valószínűleg cserélve lett és az a lemez is amibe az ablaktörlő lapátok mennek.A belső küszöbök gyáriak.Amúgy tegnap kocsikáztam megint kicsit,és megint bizonyított a polski :) 13%os emelkedő nem probléma :D Emelkedő elején 1 aztán indulás felmetn a dombon végig igaz néhol már 3/4gázt kellett nyomni.Stabli 20al fel is értem aztán gondoltam hogy kipróbálom a féket is :D Volt 1 része az útnak ahol 16%os emelkedő/lejtő volt :D Na a lábfék simán megállíott viszont a kézifék :D :D :D Az még a 13%os lejtőn sem fogta meg az autót.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 komment

2008.08.08. Péntek

No akkor a mai történések:
-szelephézag újra pontosan beállítva.Fura hogy csak a külső kipuff szelep hézagot kellett állítani :) A többi jó volt.
-lemostam Suhi gépét,végre hajlandó volt bejönni melóhelyemre. :) Munkatársak néztek hogy mi a...2pócki :)
-és ami a legfontosabb!!! Van normális világításom :D
Új kábelek,réz csatlakozók új relé 30A-s biztosíték és normál feszültség az izzóknál. :)
H4s izzók maradtak(100/90esek) ÉS most olyan fényem van... :D Tömöreen ennyi
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 16 komment

2008.08.06. Szerda

Ma kicseréltem a váltó tartó gumi bakokat. És készítettem 2fotót a gép aljáról.
Melóhelyen nagyon könnyű volt kicserélni a bakokat,de ha otthon csinálja valaki az szívhat vele :) Volt hidrauikus emelő is amivel feljebb lehetett nyomni a váltót és kényelmesen be lehetett csavarni a csavarokat :) Meg bazi nagy krowa hosszű szárral :D
15perc munka és indulásál nem akar kiszakadni a műszerfal a helyéről,nem rázza a kasznit sem,tök jól indul :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 6 komment

2008.08.01. Péntek

Ma a munkahelyemen kipucoltam (kipucoltuk) az ac pumpát.Annyi retek volt benne hogy alíg tudott benzin folyni bele.Valami homok,vagy föld szerű anyag volt benne(lehet hogy rozsda?) amit csavarhúzóval és ecsettel meg brigéciol szerű anyaggal kipucoltam. Munkatársam segített szétszedni és össze rakni.Nem is gondoltam hogy ilyen egyszerű dolog :) .Megállapítota,hogy a membránok jók úgyhogy valószínűleg a kosz miatt  nem nyomta a benyát rendesen. És jól le is mostam a mai nap a polskit lúgos aktív habos samponos vegyszerrel aztán magas nyomásúval küldtem neki a vizet :D Most szép tiszta. Röveden ennyi.
Kép sajnos nem készült..
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 komment

2008.07.29. Kedd

Beszereztem pár alaktrészt!!! :D
Szerintem viszonylag "olcsón".
1ik mnkatársam kapart elő pár polski cuccot amit még a 80as években vehetett :)
Votlam boltban is ott vettem 2champion gyertyát és 2 váltó tartó gumibakot(elég drága volt a gyertya 600Ft/db)
A képeken látható alkatrészekről írjátok meg hogy mi micsoda :D mert nem mindegyikről tudom hogy hova való :) Furulya gumi,vez. lánc meg a fogaskerekes izé,meg a fék rugók ismerősek ja és az O gyűrűk is(gondolom karbiba valók.
Tippeljetek hogy ezeket a cuccokat mennyiért vettem :) !!!
(És ha boltban vettem volna mennyiből jött vóna ki?)

A képek nagy méretűek katt rá 1szer és lehet analizálni :D

JAAA ÉS MEGJÖTT A JOGSIM!!!!
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 5 fotó . 28 komment

2008.07.21. Hétfő

Jártunk Velencén!!!
Hihetetlen módon de eljutottam végre a velencei találkozóra a kispolskimmal.435kmert mentünk összesen probléma nélkül.Kivéve amikor az ékszíj lazult és nem volt rendes töltés.Pénteken délelőtt 9:30kor indultunk Kaposvárról Pugner Norbert barátommal.A város végén 1benzinkótnál tankoltunk.Fullra nyomtuk a tankot.Ekkor a km számláló 82431km-t mutatott.Siófokon álltunk meg pihenni pár percre.Székesfehérváron tébolyogtunk kicsit mert nem találtuk a Tescot :D .Végül meg lett és jól be is vásároltunk.Onnantól már nem volt messze Velence,pár perc alatt oda is értünk és a tank még félig volt.Sátorban szállásoltuk el magunkat FanTomeeék és Andreiék és Dombóvári Zoliék és KeMáék környékén.Péntek este elmentünk még pár dolgot vásárolni amikor megláttunk 2 csajszit,akiket elvittünk a nyaralójukba és náluk töltöttük az estét :D Kicsit bepiáltunk és kb 11kor én vittem a táborhoz a polskit meg a Norbit is :) (nem voltam részeg,csak 1 sört 1kis pohár whyskit és csokilikőrt ittam,ja meg 2energia italt h. ne szédelegjek :D :) ) .Ekkor szállt el a töltés,aztán kiderült hogy laza volt az ékszíj és a pozitív töltőkábel is meg volt törve.Ezeket a hibákát másnap reggel orvosoltuk.Általában mind 2 este fél 3-3ig voltunk fent és beszélgettünk,iszogattunk.Szombaton a golyó rakocsgatós versenyen nyertünk :D És még aznap este megkaptam a LEGSZAKADTABB AUTÓ DÍJAT :D és 1 üveg bort amit elettem emlékbe.A tájékozódási versenyt feladtuk emrt fogyott az idő meg a benzin de nem sokra jutottunk.Dél után fürödtem a Velencei tóban ami jó hideg volt,de legalább felfrissített :) .A felvonulást nagyon élveztem.Mivel a mi dudánk úgy működik hogy össze vissza dudál nem volt vele gondunk :D ( a kormány felső részét kell megnyomni és szól is :D ) Ahol voltak emberek és megcsodáltak minket ott mi nem csak dudáltunk hanem durrogtattunk is a kipuff segítségével :D (felpörget>gyújtás le>lehörög>gyújtás vissza>és nagy durranás a kipuffban a benyagőztől :D ).ezzel az atrakcióval megilyesztettünk 1 biciklist aki majdnem össze borult :D :D :D .Vasárnap pedíg a versenyeket szép eredményekkel zártuk.4oklevelt és 1 serleget kaptunk.Gyorsuláson nagyon meglepődtem,hogy Hepp Ádám és KG gépét is lenyomtuk ezzel a rozsdásodó szörnyeteggel.Kb. úgy jártam mint KEMA 2006ban :)
1 kis csapatás is bele fért amikor volt rá lehetőség( a szombati drift és kézifékes gyakorlást nem említem mert lehet hogy nem lett volna szabad :D Sorry de muszáj volt kicsit gyakorolni mert régen csináltam ilyent :D ) A versenyek után odajöttek páran meglesni hogy mi is van a gépemmel mert nem hitték el hogy minden gyári :) Délután 3óra után pár percel indultunk haza a poros és széjjel hajtott polskimmal.Hazáig 1szer sem álltunk meg és gond nélkül haza hozott.Hulla fáradtak voltunk mind 2en Norbi barátommal de nagyon jól éreztük magunkat.KÖSZÖNET A SZERVEZŐKNEK ezért a jó taliért jövőre remélem újra ott lehetek ugyan ezzel a polskival(persze addígra kilakatolva).

Ja és nagyon jó volt Qteee és Raver gépében ülni köszi skacok :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 13 fotó . 12 komment

2008.07.12. Szombat

Vettem új gyertyakábeleket,szép pirosat.
Június 30án voltam Somogyaszalóban FanTomeeeéknél. Dávid (Dave07) mociját raktuk helyre. Hengerfej tömítés csere volt és furulya gumikat is cseréltük(cserélték :) ).
Délután 1kor felvett Tomi és 3an utaztunk Ritában,nagyon szépen ment! nekem tetszett nagyon :D . Este 9ig szereltünk és végül is eredményes lett a dolog. Közben sokat tanultam.Köszönet érte FanTomeenak és apukájának NagyII-nek.Dáviddal jöttem haza fele és érdekes módon kiégett mind 2 első lámpában az izzó! egyszerre :D
Még szerencse hogy volt neki 1 pót izzója :)

Június 5én benzin csöveket cseréltem. HOGY MEKKORA SZÍVÁS VOLT!!!! ÁÁÁ
Tank leoperálása 3órába telett mert nem volt meg a 13as csőkulcs.
Vissza rakás 1.5óra a rohadt kézifék bowden miatt.Lefesetettem alvázvédővel is.
Közben lérettségiztem,letettem az egészségügyi vizsgát így már csak ocsmányirodába kell mennem és küldik is a jogsit :D
Ja és nekiálltam melózni 8órában (az Opelnél mosóban),hogy legyen pénzem a velencei talira meg benzinre meg a lakatolásra amely majd az ősszel kezdődik remélhetőleg.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 10 fotó . Szólj hozzá!

2008.06.11. Szerda

Váltó kihajtásánál a km óra bowdenjét becsavartam teljesen,hát nem lett jobb tőle.Ugyan úgy ugrál,mint eddíg.
Ma 60kmert mentünk vele,simán bírta,gond nélkül ment :) .
Amikor hazaértünk és én ki akartam szállni a zebra UTÁN ( ahol a kresz szerint meg szabad állni) NEKÜNK JÖTT 1 KÖCSÖG ASTRÁS FASZFEJ!!!
Szerencsére polski nem sérült,vagy legalábbis első pillantásra nem látszott.Hétvégén megnézem mi baja lett tőle,mázli hogy nem gyorsan jöt mögöttünk az a....
És csak úgy fogta magát és padlógázzal elhajtott.Felírtam a rendszámát,úgyhogy még rábaszhat....
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 5 komment

2008.06.10. Kedd

Ma vettem új gyertyakábeleket,mert a réginek el volt törve a pipája,meg a kábel is ki volt törve belőle.Beraktam az újakat,és kicsit harapósabb lett alacsony fordulaton.Lehet ezekenek már kisebb az ellenállása és több áram tud rajta átfolyni.(Amúgy PIROSat kaptam,a boltos szerint gyári,hát szerintem nemmajd töltök fel róla képet)
Aztán múlt héten keverék állító csavar hülyesége után úgy döntöttem,hogy kicserélem azt az O gyűrűt ami rajta van,hogy ne tudjon elálltódni,na meg ne szívjon ott levegőt..Méretre kicsit nagyobbat vettem,de jó lett ez is,csak jobban szorul :) .


tunyi1986 @ . Fiat 126 . 4 komment

2008.06.04. Szerda

Ma olyant játszott a gép,hogy alapjárton leállt.
Néném jött értem,és idegesen modta,hogy minden megállásnál megállt a moci.Hát egyből sejtettem,hogy a keverék állító csavar betekeredett csak úgy magától.
Benzinkúton kölcsön kértem 1 csavarhúzót,kiljebb csavartam fél fordulatot -újra lett alapjárat.Aztán nem sokára újra elment.Városon kívül voltunk ekkor már,úgyhogy nem volt probléma,mentünk csak mentünk néhol 100al! nagy dombnak 60-70el.Viszont motorféknél szépen durrogatott a kipufogóba,össze is koromolta.Amint mamámhoz értünk,kitekertem az alapjárat fúvókat is,hogy megnézzem nincs-e benne kosz.Hát volt benne 1 kicsi.Kipucoltam,és a keverék állító csavart kivettem,megtörölgettem,teljesen becsavartam,aztán 3,5fordulatnyit kifele.Tökkéletes lett.Hazáig kibírta.De kell majd vennem O gyűrűt rá,mert az a gumi tömítés ami rajta van eléggé viseletes.
Kéziféket is kipróbáltam faluban,hát most egész jól fog.Menet közben 50ről is megállítja az autót rövíd idő alatt.


tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 8 komment

2008.06.03. Kedd

Ma felcseréltem a kerkeket,a bal elsőt a bal hátsóval,a jobb elsőt a jobb hátsóval.
Felraktam a műanyag kis dísztárcsákat :D
Tök fura volt,mivel nekem még soha nem volt fent.
Aztán állítottam a kéziféken.Most a 3ik kattanásnál kezd el fogni mind a kettő keréknél  és 5kattanásig lehet csak felhúzni a kézifék kart.Ez így már jó???
Aztán megcsináltam a jobb ajtóban az  ablaklehúzó szerkezetet!!!
MEGTALÁLTAM A 3IK GÖRGŐT!!! és be is akasztottam a bowdent,most már jó,végre!
Fékről meg írjatok,hogy Ti hogyan állítanátok a kéziféket.Köszi
Ma segítségemre volt Egri István kolléga,aki nem polskis,csak jó span,de jó volt emelgetni a polskit :D ismét.Emelő-minek az??? : o)
Köszi Isti!

Update:elfelejtettem leírni,hogy visszatettük a gátló gumit a bal lengőkarhoz.Így már nem csapódhat fel.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 komment

2008.05.27. Kedd

Ma ablakemelő szerkezetet szerettem volna megcsinálni,de reménytelen.
Letekertem szinte az össes bowdent,kiegyengettem fogóval és semmi,nem jó a fene vigye el.
Aztán visszatekercseltem szépen,visszatettem a helyére,beakaszottam a görgőkbe és nem jó.
Nagyon nehezen jön le az ablak,kézzel kell lenyomogatni,pedíg a sínben benne van.
Most mit tegyek?
Felhúzni nem lehet csak lehúzni,és úgy is csak ferdén.
Aztán lefényképeztem az ta kütyüt,amiről nem tudom hogy micsoda.
A biztosíték táblában a B jelű csatlakozóhoz van bekötve kék-fehér kábellel,és még kék-fekete is megy valahova.Ezek a 3 vezetékes részén találhatók,gondolom ez a bemente,vagy mije :D
Tanácsokat,tippeket várok.
Amúgy arra a kütyüre az van írva,hogy B721

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 6 fotó . 10 komment

2008.05.20. Kedd

Ma volt 1 kis tali,3személyes :) !!!
Suhi+Dave07+Én is eljött Dombóvárról.Közel 3 órán keresztül beszélgettünk,meg nevettünk,meg... a tesco parkolóban.Dave gépe elég jó,nézegettük,és csak amolyan apróságok hiányoznak belőle,mint például csomagtartón levő kis gumi izé,meg gyerta pipának a gumija,meg motortartó rugó gumi izéje :D szóval ilyen apróságok.De amúgy szuper kis gépe van!Mehettem vele 2 kört a parkolóban(köszi hogy megengedted :) ).Ja és a kipufogója elég szépen elrozsdásodott,és olyan szép sportos hangja van,hogy csuda.
Suhi gépével sajnos nem mehettem:(.De övé is rendben van úgy vettük észre.Én kisgépem sajnos nem lehetett ott,mert nénémnek nem küldték meg még a jogsit(érvényesítés miatt),nekem pedíg még mindíg nincs:(.
Majd legközelebb remélem már ott lehet,biztos jól érezné magát a többi tesója között.
No ennyi volt a mai nap címszavakban,pár kép is készült,meg lehet nézni,milyen jól tudjuk magunkat érezni Kaposváron :D :D :D
tunyi1986 @ . 4 fotó . 9 komment

2008.05.18. Vasárnap

Ezen a héten ütykölgettem a polát,konkrétan lemostam,és szivatót próbáltam helyre hozni,és a karburátor csepptálcáját szerettem volna kicserélni ha....
Csütörtökön vettem csepptálcát,szép feketét,pénteken kimentem,hogy berakjam,be is tettem,erre elrepedt:(,(a csavarokat nem húztam meg erősen!).
Így maradt a régi tömítés,rakhattam vissza azt a repedezettet.Közben ellenőriztem szelep hézagot is,és megint mozgott a belső kipuff szelep,elvileg himaso vagy mi van elkopva.De csak anmál az 1nél lötyög,csavarja meg van húzva,de így nem lehet pontos szelep hézagot állítani mert 0.3mm-ert változik a lötyögés miatt.A többi szelep rendbe van,meg a hézagok is.
Szivató bowden végét,ami a felhúzó karba megy kifúrtuk barátoméknál.Nem volt könnyű,ugyanis gömbölyű,meg acélból van(asszem).Aztán eltörött a karbin az a csavar,amibe a bowden másik vége megy.Hát elég nehéz volt azt kiszedni onnan.Most 1 sima csavar van benne,de majd gyártunk hozzá megfelelőt,amit majd átfúrunk és szép és jó lesz :) .Kapott illatosíítót a kisgép mosás után,fenyő illatút.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 3 fotó . 19 komment

2008.05.12. Hétfő

Meg van miért nem fogott a fék!!!
Levegős volt,ezért barátommal lelégtelenítettük.
Megemeltük,levettük a dobokat,néztük hogy a hátsó fékek szinte olyanok,midha "újak" vagy alíg használtak lennének.Semmi fékpor nem volt volt benne.Dobokon sem látszott semmi.Na akkor nézzük nem-e levegős,nyomogattam a pedált,erre semmi nem jött a légtelenítő csavarnál.Nyomogattam még kicsit,amíg 1szer csak kispriccelt a fékfolyadék.Ez akkor ok.Többinél is megcsináltuk ugyan ezt a műveletet,és megcsiszoltuk a smirglivel a dobokat,fékpofákat,kitörölgettük belőle a koszt,aztán összeraktuk.Bal hátsó felnit padkázta néném,ezt is kikalapálttuk.Az első bal fékdobról hiányzott 1 csavar,amit majd pótolni fogok.Hüle szerelő nem volt képes rakni bele annak idén.
Aztán elmentük kipróbálni a féket.20nál kis fékezés,30nál nagyobb,50nél ultra nagy fékezés :) .
Helycsere következett,barátom átült anyósülésre aztán én is kiprószáltam kicsit,60nál kézifék :D miért is ne :D szépen lassította a poslkit.
Most még mindíg nagyon meg vagyok(vagyunk) elégedve vele,úgy megy ahogy kell neki.
Szivató bowden ismét kiakadt,de már nem is foglalkozok vele,majd szerzek 1 fúrót,aztán átfúrom a bowden végét pici fúrófejjel és rakok a fúrt lukba valami drótot,hogy ne tudjon kiakadni.
Továbbá meg akartam zsírozni a függőcsapszeget,de itt még nem vagyok benne biztos hogy jó helyre került volna a zsír.
Töltök fel róla képet,ahova véleményem szerint kéne nyomni,aztán írjátok meg hogy jól gondolom-e!

Ja és új fékpofákat nem kapott,mert ezek is szinte újak voltak....

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 27 komment

2008.05.09. Péntek

Hátsó fék javítgatása.
Tünetek:a pedál nagyon lent fog,van holtjátéka rendesen,és nem rugózik,tehát nem levegős,és kézifék is utolsó kattanásra fog csak.
Megemeltem,tuskó alá,bal hátsó kereket levettem,tök 1szerűen,alíg volt rászorulva a csavar,aztán fékdobot is hipp-hopp levettem,meglepődtem,hogy minden ilyen könnyen megy.Fékdob levételénél FanTomeee jó tanácsa segített :) Köszi Tomi.Mégpedíg a fékdobot tartó 2 csavar levétele után,raktam bele 2 másik csavart (17es fejú csavart,meg másik számozását nem tudom :D ),ami a fékdobba bele ment,de a fékalaplapba nem,így szépen letolta a fékdobot,semmi kalapácsolás,ütögetés,és lent van :D
Kicsit takarítottam odabent,aztán véletlenül leesett a gátló gumi vagy mifene :D .Abból kell újat vennem,mert ez szakadt,öreg.
Fékhez visszatérve:jó állapotú szerintem,csak szarul van beállítva,fékpofák alíg kopottak,fékdob is szép sima.Viszont kézifék behúzásánál nem igen akar fogni.
Ebben kérek segítséget,valaki magyarázza már el :D Csinálok 2 képet,aztán írjátok oda melyik a jobb.Köszi

tunyi1986 @ . 9 fotó . 9 komment

2008.04.19. Szombat

Ma,(na meg múlt 7en) a szivató bowden szivatott :D engem.
Állandóan kiakadt belül a karnál.Vettem újat,mert azt hittem először hogy elszakadt,de mégse!Örültem,hogy nem kell kicserélni,visszaakasztottam,erre 2szeri használat után újra kiakadt,aztán megint vissza,megint ki.Elegem lett,ma megolajoztam,aztán kipróbáltam,hát megint ez volt.Az új bowdenházból kihúztam az új bowdent,megolajoztam s csak úgy csusszant be a régi,megkopott bowdenházba :D .
Azóta jó,úgy "jár" ahogy kell neki :D Nem akad,nem szorul,tökkéletes lett :D .
Mostanában meg vagyok elégedve a kisgéppel,szépen működik.Elsőre indul,nem füstöl,nem rángat,nem gyönge.Még lakatolás,és happy leszek :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 komment

2008.04.05. Szombat

Mivel szép idő volt,kicsit rendbetettem a pola belsejét.Ajtó "kárpitokat" lemostam autósamponnal és szivaccsal.Rég nem volt már ilyen tiszta.1 vödör víz befeketedett tőle :D .
Aztán műszerfalat is szint úgy lepucoltam.Hátsó ülés alsó részét is,pótkereket is,meg a gumi szőnyegeket,és a csomagtér alján levő gumit.Aztán ráálltam mamámnál a járdára hátsó 2 kerékkel,lebontottam a hidat :D és az árkoból kicseréltem a váltóolajat.
Ami benne volt,hát,nem is volt olyan rossz,mint amire számítottam.Kicsit talán hígabb volt mint az új.De volt benne rendesen,azt hittem,jólval kevesebb van benne.Meglepett :) .
Aztán az új olajat félbevágott slag,és tölcsér+néném segítségével töltöttem bele.Ment félre kicsi,max fél deci,az 1 literből.Remélem nem lesz baja,hogy nem az előírt 1.1L van benne.Ja és végre túlélt 1 hosszabb utat is :D . Úgy örültem neki,hogy akadálytalanul vette az akadályokat,mint pl simonfai domb.Ezeken a helyeken,régen 10-15tel lassabban ment.De most jól be van rajta állítva minden,úgyhogy jól megy.Viszont hogy ne legyen olyan szép a napom,megint kiakadt a szivató bowden:(.
Amúgy ma 55kmert ment,és egész jól teljesített.Nagyjából meg vagyok vele elégedve.Alcsony fordulatszámon is jól húz,még hidegen is.Jól indul.Csak a fék,hát igen,még az kicsit bajos dolog.Alíg fog valamit.:(:(:(

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 fotó . 5 komment

2008.03.28. Péntek

Szomorú nap ez a mai.:(
Kimentem a polskihoz,azzal az elhatározással,hogy eltávolítom a rozsda foltokat,vagy a felületi rozsdát.Előkaptam a csiszolópapírt,gipszkést és lekapartam,csiszoltam a régi festést.A bal hátsó sárvédőnél kezdtem,gondoltam ott nem lesz nagy gond.Rozsdamarózás szivaccsal,többször,aztán törölgetés szárazra,megint kis csiszolás,rozsdamaró.Aztán a jobb küszöb hátulján láttam,hogy csorog be valahova a rozsdamaró.Megkopogtatom. Fura hangja van.Csiszoltam 1 kicsit itt a jobb küszöb hátsó tájékán,aztán barnul,vörösödik.Húúú, ez itt rozsda.Aztán KICSIT csavarhúzóval megböködtem,beroppant.Ujjal kikapartam volna azt a picit,de egyre több rozsda,és föld szóródott a betonra.És mind ez amiatt,mert az a rohadt dugó nem volt bent a helyén???
Sárvédő 1 részét sikerült lefestenem alapozóval,belül szerencsére nem rohad,szinte kívül sem volt rozsdás,csak felületi rozsda volt.Holnap még folytatom,ma mindezt 1 óra alatt csináltam,több időm nem volt,mert rámsötétedett.
Már előre félek,hogy holnap mit fogok találni.
Eddíg bal és jobb küszöb tuti cserés...folyt.köv.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 4 fotó . 5 komment

2008.03.25. Kedd

Vettem sok hasznos dolgot :D
Alvázvédőt bitumeneset 1 L(ez nem tom jó döntés volt-e),aztán alapozó festéket,fehéret 1 litert ez 1700!!!Ft volt,jó sokba került,de ez van,fehér akcijós föstéket is tuskóban, kolor cell zománcfesték időjárás álló,úgyhogy sz.tem jó lesz.Rozsdamarót,smirglit ecseteket.Szal mindent ami a rozsdátlanításhoz kell,és a rozsdásodás megelőzéséhez.Volt akcijós olaj is 1 másik boltban.Agip hajtóműolaj 1200ér!!!!(csak néztem),és Orlen ami lengyel,és 1000ért!!!! megkaptam :D
Gyertyakábelt is kaptam volna,újat 650ér,csak hát sárga volt,írta VadMacs hogy azt ne vegyek,úgyhogy nem is vettem meg ,meg fura volt kicsit hogy újonan 650ér,köszi nem,gyári meg majd lesz amikor akarom,aztán azt veszek 890ér,vagy 1500ér,választhatok,meglássuk mi lesz.
Terveim:alvázvédő lekaparása a dobokról,rozsdamarózás,ahol kell hegesztés,majd kenegetés jó erősen ecsettel.Sárvédő ivek külselyét is lefestem.Belülről a kényes helyeket is,mint pl sárvédő és küszöb találkozása...stb.
Új küszöb lesz nyáron,annak belselyét alvázvédőzni,aztán úgy felhegeszteni,azt viszont még nem tudom,hogy kívülről mi legyen,alvázvédő,vagy fehér festék.
Karcolások,esőcsatornák festésének javítása
Na meg a többi kisebb rozsdafolt eltűntetése,és festése....

Ja és össz mindenér fizettem 5000et :D Reális ár összevéve sz.tem,gitt kell még,és gyertyakbel,aztán teljes az öröm :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 7 komment

2008.03.24. Hétfő

Ismét váltó összekötő buzerálás.És megint ugyan az a 2 csavar miatt nem vette a fokozatokat.Most remélem jól kib.szok a rezonanciával a berakott rugós alátétekkel,mert így elvileg nem tud magától lelazulni.Tökéletesen vette utána a fokozatokat,miután megcsináltam ezt a kis műveletet.Remélem így is marad jó sokáig még.Ja és most alaposabban szemügyre vettem,hogy honnan folyik az olaj.Hát nem biztos hogy a váltóból.Azon a kis 3szög alakú lemezen van mindíg 1-1csöpp olaj(ami az olajteknő és aváltó között van kis lemez).Aztán még a váltó összekötő is olajos,a váltó felől folyik rá az olaj.Akkor ez szimering hibára utal???Vagy a váltó tetején lelazultak a csavarok?Javítsatok ki ha rosszra gondolok.Ja és nem sikerült megtalálni a váltón azt a csavart,amivel lehet ellenőrizni az olajszintet benne. :D
Ja és köszi Suhi nem eljöttél,és nem megcsináltuk a termosztátot :D

tunyi1986 @ . Fiat 126 . Szólj hozzá!

2008.03.21. Péntek

Múlt 7 végén lemostam az autót,364 nap után.Sajnos máskor nem volt rá lehetőségem.
Mosás után,sajnos láttam még 1db kb. 3cmes lukat a bal sárvédő dob homlokfal felőli részén:(.
Aztán ma beraktam a hangszigetelős filceket,kárpit databokat,és pótoltam a hiányzó patentokat a csomagtér tömítéséről.
Aku kábelén le volt törve az a piros kábel,a vékonyabbik,ami konkrétan nem tudom miért van ott,de le volt oxidálóva,és már jó rég óta úgy volt ezért gondoltam megcsinálom,hátha jobb lesz valami.Ezt a kábelt próbáltam csiszolás,tisztogatás után odaforrasztani,de reméyntelenül,nem marad meg rajta az ón.Rátekertem 1 másik vezeték darabot,aztán odaszorítottam az aku saru belselyére.Nem tom minek kell ettől vátozni,de 1szer biztos rájövök :D
Aztán ma mentünk vele,és hihetetlen jó érzés volt.Földúton én zöttyögtem vele 20szal,bemelegítettem mocit,aztán jött a berton út,reflexből 2be padlóztamt,én kapaszkodtam a kormányba,néném mellettem belesüppedt az ülésbe,és amikor 50nél jártunk,már ordított,hogy ÁLLJ MEG,ÁLLJ MEG :D :D :D
Alapvetően jól megy a gép,csak az a baj vele,hogy 1 es fokozat megint ritkán van,hátramenet is,vagy kidobja,vagy be se veszi.Lehet megint lelazultak a váltóösszekötő csavarjai?:( LEgközelebb ha alatta leszek,rakok a 2 rögzítőcsavar alá rugós aláltétet,úgy talán nem lazul le.Esetleg olaj hiánya miatt is lehet hogy ne mveszi a fokozatokat?Mert jól elcsöpögött már a mittomén hány év alatt a váltóolaj is.
Az a piros kábel amit írtam az mire ?Valaki írja már meg :D



UPDATE: 03.22
Így mosás után,már látszanak a rozsdásodások,lefotóztam,hogy megnézhessétek.Szerintetek is nagyon gáz?:(
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 2 komment

2008.03.03. Hétfő

Megvan a zöldkártya!!! :D
Végre...,most az új kipuffot megcsodálták,és mondták,hogy máris más a hangja.Aztán bemérték,és semmit sem kellett állítani rajta.+ami érdekesség:nem szóltak amiatt,hogy a kartergáz csöve le van húzva :D másodszorra sem vették észre.Amúgy jól megpörgették a gépet,max fordulatszámon :D
Aztán voltunk még benyakúton,felfújtam az összes gumit(pótkereket is) a megadott értékekre.Ideje volt már,mert a jobb elsőbe már csak 1.1Bar volt!!!
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 4 fotó . Szólj hozzá!

2008.03.01. Szombat

Kipuff csere:
A csavarok lekínlódása...nagy nehezen,csavarlazító és krova&13as kulcs segítségével.
Majd a levett alkatrészeket megpucolom,brigéciollal bespriccelem és levakartam róla a koszt,utána letörölgettem,és tisztaság lőn :D
Kipufogó csonkok tisztítása brigéciol és rongy segítségével.És ott is tisztaság lőn :D
Majd a rozsdás csavarok és anyák cseréje,és összerakás.
A kipuff bilincs 1ik csavarja kitört a blokkból,de még vissza tudtam csavarni,úgyhogy nem lesz probléma belőle szerintem.Amúgy minden más zökkenőmentesen ment,egyedül a motor hátulján lévő csonk alsó csavarját volt nehézkes kiszedni.
Majd beindítottam,és szép hangja lett,nem olyan traktor hang,mint előtte volt :D
Öröm-e bódottá!!!
tunyi1986 @ . 9 fotó . 5 komment

2008.02.29. Péntek

Elvittük zöldkártyáztatni a gépet,de sajnos nem lett eredményes.
Odaértünk,beállunk a műhely elé,ott volt 8 szerelő.Meghallották a hangját a poláknak,kijönnek,néznek nagy szemekkel,azt hitték,hogy valami tuning verda érkezett :)
Aztán öszzeálltak kis kupacs tánács módjára,majd kijött egy idősebb úriember.
Kicsit beszélgettem vele,aztán mondta,hogy látszik rajta,hogy rendesen be van állítva rajta minden,ők ezekhez nem is nyúlnak,mert az úgy ok,csak mindha lukas lenne a kipuff.
Hát mondja indítsam be,belövöm,persze pöccre,félfordulat után jár a moci,büszkélkedek,aztán hátramegyek,odateszi a cipője talpát a kipuff végéhez,szépen le kellett volna fulldnia,de ő szépen járt tovább,mondja hogy akkor ne is várjunk tovább,mert a gép úgyis kiírjka hogy tömítetlen a rendszer.:(
Meg hogy ők megadnák,csak hogy a süket rendőr is meghallja hogy lukas.
Felajánlotta hogy kicserélik,vagy meghegesztik.Mondtam neki,hogy köszönöm nem,inkább kicserélem,aztán visszahozzuk.Azt modnta ok,nem fognak kötekedni,csak így nem adhatja meg.Amúgy az volt a fura,hogy a lehúzott kartergáz csőért nem szólt :D .Elköszöntünk,átugrottunk a Szerechez,mert a szerelő szerint ott régi típusú kipuff 2500FT :D :D :D (heheheee).
Átmentünk,néném erősködött,pedíg mondtam neki,hogy lehetetlen hogy 2500ért adják.Hát bemetnünk,erre kiderült hogy 4750 :D :D :D (hihihí)
Akkor mondtam elmegyünk a törzshelyemre,Esküdthöz,ott jóval olcsóbb lesz.Bementem,kértem,és tömítéssel 1ütt volt 3460Ft :D ,szóval ennyit a szerelők álltal ajánlott boltokról.Sőt még néném azt mondta,hogy vegyek használtat :D :D :D ,persze hogy 2 év (vagy még annyi se) múlva kirohadjon.Holanap kicserélem,és lehalkuk a gép(volume-).
Remélem nem lesz semmi gond,szerencsétlenség,váratlan esemény.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 7 fotó . 15 komment

2008.02.27. Szerda

Igen sikerült :D :D :D
Most már működik úgy ahogy kell neki!!!Üzemel mind 2 henger.
Ma a javaslatok hatására levettem a szelepdeknit,megnéztem a szelehézagokat.Beállítottam mindet teljesen pontos értékre!!!
Érzéssel húztam meg a 2db 13as csavart a szelepdekni tetjén,nem húztam rá nagyon.
Aztán gyertyákat kivettem,lepucoltam róla a kormot,és leelenőriztem a hézagot.Ez nem volt jó,mert túl kis hézag volt az 1ik gyertyánál,és átütött a szikra a porcelánon,nem ott szikrázott ahol kellet neki(ez nem a 23éves öreg gyertya volt,hanem az alíg használ Marelli!!!)
Aztán a másikat is megnéztem,pucoltam,hézagot ellenőriztem.Mivel az 1ik Marelli rossz volt,és a másik 23éves is,ezért most 2 különböző fajtát tettem bele,de tökéletesen üzemel.Pöccre indul hidegen melegen,hamar felpörög,nem fullad,benyát sem ereszti,nem füstöl,tehát minden okés.Most szerintem tök jó neki,hogy minden érték pontosan van beállítva,érződik is rajta.Így most már mehet zöldkártyára.
És megfogadtam:Addíg nem nyúlok hozzá,amíg baja nem lesz.
Most jó ideig így marad,és bízom benne,hogy nem lesz olyan,hogy magától hipp-hopp elállítódnak a jól beállított értékek.
Nyári szünetben,érettségi után,majd foglalkozom vele,adíg pihizik... :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 5 komment

2008.02.26. Kedd

Kimentem pókhoz,hogy beindítsam a másik hengert is,de nem sikerült.:(
Viszont okosabb lettem.Kizártam bizonyos hibalehetőségeket,így már csak a szelphézag van vissza.Első sorban kicseréltem a benzincsövet az ac pumpa és a karburátor között.Így már kap rendesen benzint,és egyenlőre nem láttam folyás nyomát.
A gyertyákat kivettem,megpucoltam,és leellenőriztem hogy szikráznak-e.Szikráztak.Előgyújtást is beállítottam,pontosan 10 fokra.Mexakító hézagot is ellenőriztem.Az is jó.A gyertya kábelek érintkezőit megtisztítottam,lesmirgliztem.
Akut töltöttem kicsit,mert már megint fullra lemerült a sok indítózgatástól.Aztán végeztem,beindítottam.1 hener működött csak,amíg járt a motor,lehúztam az 1ik kábelt a trafóról,szikrázott kicsit,de a motor ugyan úgy 1 hengerrel járt.Aztán felcseréltem gyorsan a 2 kábelt,a másik trafókimeneten is ugyan úgy járt tovább az az 1 henger,a másik meg...nem.Most már csak szelephézag állítása van vissza.Más tippem nincs rá,hogy miért nem működik.
Ha neketek van tipp,akkor osszátok meg velem lécci.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 komment

2008.02.24. Vasárnap

A mai nap,nagyon nem volt jó,se nekem se az autónak:(:(:(.
Az elektromos gyújtást bekötöttem úgy ahogy kell.De ennek ellenére nem indult el a motor,nem adott szikrát a gyertya-
Aztán kikötöttem az elektronikus gyújtást és így sem indult be.
Néztem,hogy benyát kap-e vajon,mivel az ac pumpa mostanság szarakodik,
a benzin csövek is rossz állapotban vannak.A tank felől jövő benzincső ugyebár toldva van(a szerelő szerint az a csere,hogyha összedug 2 különböző méretű csövet,és bilincset se tesz rá) erre tettem ideiglenesen gyorskötözőt,a toldás mind2 felére.Az acból kijövő cső pedíg kő kemény,azon a fém bilincs sem szorít sokat,de meghúztam rajta a csavart,így már nem volt levegőbuborékos a benzin ami benne folyt.Majd később  beindult a gépeet,de csak 1 henger működött( az utastér felöli).Gondoltam hogy a törött gyertyapipát megmozgatom aztán megint jó lesz,mint előtte volt.Nem lett az. :( Sőt még a karbi hátuljából el kezdett a benzin folyni a visszafolyó cső felől,tunniillik hogy ez a  cső is kő kemény,(annak a bilincsén is húztam,és a karbi tetején levő csavarokon is.)Most végre nem folyik a benya,de még mindíg csak 1 henger megy.
Be akartam állni vele a garázsba,azon a kis emelkedőn,ami kb 10méter hosszú 3szor fulladt le.Szegény nagyon elgyöngült,úgy sajnálom:(.Kedden meg zöldkártyára kéne vinni,de nem tudom mi lesz belőle.Veszek benzincsöveket,és gyertyakábelt,de ha nem lesz jó,akkor nem tudom mit teszek.
HELP!!!
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 fotó . 8 komment

2008.02.22. Péntek

Kész lettem végre valahára az elektromos gyújtással.Már 1hete csinálom,csináljuk ANDREIVEL!!!
Nyáklapot vettem,és fémfűrésszel lefűrészeltem belőle 6cm hoszút,széllességét hagytam ahogy van,asszem 5cm.Aztán celofánra felrajzoltam azokat a pontokat amelyeket ki kell fúrni.Aztán ráragasztottam a nyákalpra a celofánt,leugrottam haverhoz,kifúrtam.
Következett az,hogy az pontocskákat össze kellett kötni.Ezzel eltököltem majdnem 1 órát.Alkoholos filcel rajzoltam,és 2szer áthúztam mindenhol,kivéve 2 helyen,ahol emiatt alá is mart a maratószer,ami nem sósav,hanem direkt erre a célra kifejlesztett cumo,alámarási védelemmel.Ez után,az alaktrészek befosszatása következett.Először az IC-t forrasztottam,ennél a folyamatál lehet káromkodni néha,amíg még az elején vagyunk,mert szeret összefolyni a 2 kis pötty ón :D .Ezután ellenállásokat,majd kondenzátorokat forrasztottam.Utána FETeket és kábeleket meg ledet(ZŐDET) és még pár ketyerét(Dj sms féle írásban minden le van írva,mi kell,ha netán valaki csinálna még ilyent,és nem ért hozzá).Annyi probléma volt a dologgal,hogy az irfp450es FETre majdnem 1 hetet kellett várni mire megérkezett rendelésre.És a zener didódából van 3 vagy 4fajta,nem tudtam milyen kell,később Andrei felvilágosított hogy mind1,úgyhogy emiatt más már ne menjen 2szer a boltba hanem vagye meg akármelyiket.Az irfp450 hűtőbordája meg lehet kis processzor,vagy videókártya hűtő kerül,persze kell belőle kicsit vágni vasfűrésszel,de azért jó.,Ja és 1 lyukat is kell rá fúrni,asszem 3.5ös fúrófejjel.
Andreinek köszönöm szépen a sok segítséget(még vagy 1000x-szer :D )
Holnap megyek ki a verdához,és beépítem,bekötötm...és kiderül hogy valóságban hogy működik.Remlem jó lesz...


Suhinak :P ohácsa vazzer :D vagy SŰTKRUMPI vazzer :D :D :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 6 fotó . Szólj hozzá!

2008.02.09. Szombat

Ma (nem máskor),kicseréltem a váltóösszekötőt,és a gumikat a motortartó rugónál.
Nem volt egyszerű,mivel akna nincs,és hát emelni is macerás volt.
De a lányeg hogy sikerült :D
Kezdtem a motortartó rugó kioperálásával,persze előtte alátámasztottam a mocit.Aztán rugó ki,ami aránylag könnyen és gyorsan ment.Aztán jött a visszatétel,azzal elkínlódtam majdnem 1 órát,mire mm pontosan beletaláltam a  menetbe.
Ebbe bele is fáradtam,de mondom ha már 1ccer itt vagyok,akkor megcsinálom azt is amit már tavaj szeptember óta meg akarok csinálni -váltóösszelötő csere.
Könyvben leírtak alapján,gondoltam nem nagy dolog.Persze ez sem így lett.
Kezdődött ott,hogy a 17es csavar leoperálása 1 órába tellett.Mert hát kicsi a hely az autó alatt,ha 30cmre van megemelve. :)
Aztán a 2db 13as csavar simán kijött a ,-A alakú lemez lejött,dobtam ki a pitsába a kocsi alól.Aztán a kezem már remegett a sok felfelé nyúlkálástól,de leszedtem a régi váltóösszekötőt.A csavarjai alapból félig ki voltak csavarodva,ezért nem volt 1-és hátramenet,és ezért lötyögött a váltókar.
Az új  vaáltóösszekötőt próbáltam feltenni,amikor is az új csavar eltört,amit hozzá adtak.Néztem hogy a gyíkomba lehet,amikor zsír új,nem rozsdás,és nem is húztam meg nagyon.Mind1,ment vissza a régi csavar,az legalább jó.
Kimásztam alóla,kipróbáltam milyen.Hát elég sportos lett :D ,nem lötyög,hanem határozottan lehet mozgatni.És megjött az 1es fokozat is,hátramentből sem dobja ki. :D
A alakú lemez vissza,aztán leengedés,garázsba be és csodálkozás,hogy végeztem vele :D De jó.
A képek meg amilyenek olyanok,remegett már a kezem néha,-a sok erőltetéstől,úgyhogy bocsesz ha nem lehet kivenni semmit a képekből :D
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 20 fotó . 6 komment

2008.02.04. Hétfő

Múlt hét pénteken,úgy döntöttem,hogy rendet teszek a polákban.Suli után,felpattantam biriglire,és kitekertem a hozzá.Út közben,elhaladt mellettem 1 narancssárga BIS.Mondom biztos haluzok,megyek tovább,nénémék utcájában,látom ott a BIS,tekerek mit az ökör,a gazdája pont akkor akart beállni vele a garageba.Megállítom,beszélgetek vele,kiderül,hogy zsír új a festés,1 rozsdapötty sincs rajta,teljes motorgenerál,(800kmes a moci),BMW felnik,azok is narancssárgák,debica gumikkal.Sport ülés&kormány.Húh,nagyon odabaszós volt,mivel életemben először láttam BIS-t,és méghozzá ilyen cép,és jó is :) Klubbot említettem neki,még nem hallott róla,de ha legközelebb több ideje lesz,mesélek neki róla sok pozitívumot,és akkor 1el többen leszeünk :)
Miután begurult vele garageba,elköszöntünk 1mástól,én is továbbálltam,hogy rendbetegyem a HiGanyGenerátort. :)
Kivettem kárpitokat,de a jobb oldali műanyag küszöbtakaró léc nem akart lejönni,2 kis csavar nem engedett,pedíg ráfújtam csavarlazítót,aztán nagy nehezem,fél órás kínlódással azok is megadták magukat.Kisöpörtem benne,megállapítottam hogy jó nedves ott belül minden,ezért kivettem azokat a hangszigetelős "bigyókat",és elgondolkoztam rajta,hogy visszategyem-e mert már ősszel is eljátszotta ezt,akkor is 1 hétig száradt a pincében.Amúgy nem tom milyen jelentősége van ha nincs benne(tudom kicsit hangosabb :D )Aztán miután kitakarítottam,visszaraktam 1 ülést,és úgy álltam be vele a garageba,nagyon jó hangja volt :D ,sőt még a kasztni is mintha bemozdult volna hirtelen gázadásnál :D
Kárpitokat belegyömöszöltem tasenkóba,és 1 nagy szatyorba,így vonultam végig a városon hazafele menet,biringával.Az emberek kicsit furán néztek rám,azt hitték valami ukrán menekült vagyok :)
Hazaértem,nekiálltam mosni,5 kád víz fogyott el,mire meguntam,hogy mindíg ugyan olyan koszos lesz,és beraktam mosogépbe,2szer kimosta az is,mire kitisztult.Kiraktam erkélyre,megszáradt szombat reggelre,csodaszép lett(na jó annyira azé nem).Szombaton taxival ki,(mert nem akartam hogy világosba is meglássanak az emberek úgy mint péntek este :D ) Rozsdafoltok rozsdamarózása többször is,aztán kárpitok be,vanília spray töménytelen mennyiségben,és tisztaság let belül,1 év után :) .
Meló közben végig hallgattam rádiót,belső világítás lámpálya is végig világított,de közben töltőre volt dugva aku,és mire végeztem melóval,már nem 1/4 töltöttség volt,hanem 1/2,hű dejó :)
Ennyi történt,képekre írjatok,hogy mennyire vészes a dolog,mert egyenlőre még nem vok Zagember :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 19 fotó . 7 komment

2008.01.26.Szombat

Életem első polskis talija!!!
Nagyon jól éreztem magam,ott is és út közben is(főleg amikor megtekinthettük az út szélén a helyi nevezetességeket,akik mostanság már ÁFÁ-s számlát is adnak. :D valyon milyen lehet az árlista.....Suhi rádudált az 1ikre,aki 1 nemzetközi jelöléssel viszonozta ezt(kabee) :D :) .
Suhi szállítmányozott,mert nincs még meg a jogsi teljesen.KÖSZI ismét Suhi :)
2 autóval mentünk,FanTomeeék és Mi.Pécsen a 3közül az 1ik Tesco parkolójában találkoztunk.Ott körbenéztünk mindent,és indult is a tájékozódási verseny.Hát,nekem kicsit bonyolult volt,mivel én eddíg csak 2szer voltam Pécsen,-de megoldottuk nagy részét -a megoldást kitaláltam én,és Suhi anyukája.Ezután étteremben voltunk(Makári).Ott Alkatrész felismerő verseny volt.Hát bénáztam eleget,20ból 8alkatrészt ismertem fel :) .
Az étteremben beszélgettünk,néha kimentünk rágyújtani,és 1más ótóját nézegetni. Tanúgnulgattam is dolgokat :) ,és gondoltam mivel étteremben vagyunk,nem eszek semmit :)
És kaptam Club 126os matricát :D :)

Nagyon tetszett,jó volt,amikor csak tudok el fogok menni.Köszi mindent Suhi,Taky,Laceee.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 14 fotó . Szólj hozzá!

2008.01.25. Péntek

Folytattam a felélesztést.SIKERÜLT!!! :)
Nagy nehézségek árán,de pöfög,gyorsul ahogy kell,fogyasztást még nem mértünk.
Végigjátszottam amit tegnap.Mex. hézag,elején jónak tűnt,de aztán állítottam rajta,így már tutira 0.5mm,nehezebben megy át rajta a hézagmérő.Szelephézag állítás,hát valami katasztrófa volt,nem volt fogó,így nem igazán tudtam szép munkát végezni,és amúgy is kopott már a szelephimba.De foglyuk rá,jó lett az is.Ac pumpa szűrőjét,és külselyét lepucoltam,brigéciollal.Tele volt trutyival(ólommal,homokkal),csoda hogy eddíg el nem tömítődött teljesen.
Összeraktam,spriccelte a benyát,visszadugtam rá a benyacsövet,bilincseket meghúztam rajta.De a benya még mindíg visszafolyik a csőben,lehet membrán csere kéne.Karbin állítgattam a dolgokat,előgyújtást is.Aksi persze végig töltőn.A mutató majdnem a legalacsonyabb szintet jelezte,amikor rátettem.Mire végeztem a szereléssel,már majdnem 1/4ig volt,szenvedtem kicsit a gyújtással,karbival,mire beindult,belőttem mindent 5perc alatt,addígra bemelegedett,aztán KÉSZ :)
De szelephézagokkal lesz még gond,mert.....
Meg a kasztnival is,észrevettem újabb rozsdafoltokat,ott ahol javítottam,nem festettem le elég vastagon,aztán....,de mindjárt tavasz,megoldom :)
Ja és a poént elfelejtettem :)
Néném a meló végén közli,hogy lejárt a zöldkártya,és nemsokára viszi el.Örülök neki,
1.)elbasszák a jó kis beállításaim
2.)mondtam neki, hogy várja meg amíg meglesz a jogsim,aztán én elviszem haverhoz,ő megcsinálja a papírt,de nem állít el semmit,valami ráír azt jólvan,de NEEm,válasszuk a nehezebb utat.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 2 komment

2008.01.24. Csütörtök

Ma mi volt,pfffúúú.Rutin vizsga megvolt,OK :) .
Aztán délután pola feltámasztása.Hát nem volt valami szerencsés.Kezdet:néném lemerítette kb 3/4részt az aksit büszkén közölte,hogy szombat óta minden nap megpróbálta elindítani 4-5ször,így nem sok indítási lehetőségem volt.Köszíí :)
Múlt hét szobaton karbit pucoltam,tömítéseit cseréltem.Gondolom valami nem kóser a karbi felé,ezért elkezdtem állítgatni,semmi.Múltkor pedíg olyan szépen ment :)
Aztán gyújtás:mex hézagot nem rég Suhival belőttük 0.5re,annyi is maradt.Ezután előgyújtást állítottam 10fokra,lámpás módszerrel.
Szelephézag elmászott a belső szívószelepen 0ra,és a kipuff szelepnél ismét  03-0.35 lett.Ezeket beállítottam 0.2-ill 0.25re(amúgy a kipuff szelep,a hátsó lötyög nem tom mé???)SZivató bowdenjének csavarjait is meghúztam.
De semmi.Gyertyák olajosak,hézaguk jók,és nem is túl sokat voltak használva,100-200km-ert.Mire úgy gondoltam hogy minden beállítás jó,addígra aksi lemerült.Úgyhogy holnap töltő,addíg amíg töltődik,ac pumpa szűrőjének tisztítása,és benyaszűrő beoperálása lesz a program.
Aztán hogy mit kéne még csinálni?nem tom,írjátok le Ti :D :)

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 fotó . 5 komment

2008.01.19. Szombat

Karburátor tisztítás,tömítések cseréje.
Eresztette a benzint hátul,nem véletlenül,kiderült hogy nem is volt ott tömítés :)
És ami volt,az is legalább 10éves,töredezett,összeégett,deformált,magyarul minden baja volt.
+olyan koszos volt,hogy hihetetlen.Belül is tele volt fekete kosszal.De a brigéciol legalább rendbe tette szépen.
Aztán levakartam róla a régi tömítés cafatait.Még 1szer átmostam,és összeraktam.
A csavarokat többször is meghúztam,apránként,nehogy a menetet elbasszam.
Feltettem és beállítottam az alapjáratot,keverékállító csavart is.Nagyon faxa lett. :)
Képek sajna telóval készültek,mert fényképezőt itthon felejtettem:(
Ja és visszatettem a Marelli gyertyákat,jóval gyorsabban pörög fel,mint ezzel az ideiglenesen berakott 20éves szutyokkal :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 fotó . 4 komment

2008.01.07. Hétfő

Tegnap próbáltuk beindítani a polskit,és röff-röff,ment fél percet,és megállt.:(
Attól a pillanattól fogva,nem indult el.
Ma kimentem megnézni,mi is a baja.
Gyertya 2hetes Marelli,szelephézag jó,forgatja a mocit az önidító rendesen,gyertyakábelek jók,8.6Kohm volt ellenálásuk,de az 1ik pipa belsején a menet fele le volt törve.
Mexet is néztem,hézag szinte 0volt,vagy max 0.1mm.
SUHI barátom eljött és belőttük 0.5mmre a mex hézagot,mert ezt 1edül hülye voltam megcsinálni. :)
Köszi Neki!
Aztán még mindíg nem volt jó.
A karbin a keverékállító csavar szinte teljesen ki volt csavarva.Teljesen betekerte Suhi,és 1 kicsit újra kifelé.BEINDULT VÉGRE! :D
Már ideje volt,mert az aksi majdnem teljesen lemerült.
Aztán még elő-utó gyújtás között vaceráltunk,megtaláltuk az aranyközéputat,és jó lett.
Örömteli nap volt ez a mai.Megtanultam mex hézagot állítani,és azt is hogy ahhoz a keverékállító csavarhoz nem szabad többet nyúlni :)
Suhinak meg lógok még sörrel,nem felejtem ám el :)
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 fotó . 8 komment

2007.12.28-31.

Sikerült vennem végre 1 hézagmérőt,már régóta kerestem,a vasboltban találtam rá.
És készítettem 1 képet,merthogy még mindíg megvan az 1hetes hav.
Az idei évben sokat segítettek:
-Andrei
-raver
-Suhi(ő személyesen is :) )
-DÖMI
-ja és CsuTee :)
NEKIK KÖSZÖNÖM SZÉPEN
ÉS AKIK FÓRUMON ÍRTAK
THX :)



B.Ú.É.K

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . 7 komment

2007.12.20. Hétfő

Ma meglett végre a KRESZ vizsgám :)
full pontszám,elsőre
Délután kimentem pókhoz,beraktam az új cuccokat.

tunyi1986 @ . Fiat 126 . 4 fotó . 3 komment

2007.12.12-17.

Kaptam szülinapomra 1 kis pénzt,amiből bevásároltam,össz 3531Ft volt :) az össz. cucc
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 1 fotó . Szólj hozzá!

2007.11.24.

A léxűrőházat nekiálltam kipucolni,mer gondoltam hogy a 21 év alatt belemehetett 1 kis piszok,kicsréltem a csavarokat is,hogy látszódjon valami a melóból.
És a léxűrő ház aljára fúrtam 6 kis likat,hogy hogy szabadabban szellőzzön :)
tunyi1986 @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2007.11.23.

Úgy döntöttem,hogy leereszetem a régi 500000 éves szar olajat,és kicserélem frissre,+ kipucolom az olajszűrőt,és az olajteknő tömítését is kicserélem,mert elegem lett abból,hogy minden 50km után újra kell tölteni az oil-t.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 2 fotó . Szólj hozzá!

2007.10.31.

Gondoltam kicsit szebbé teszem a verdát,mert a felnik elég csúnyák voltak.
Ezért lefestettem őket.
tunyi1986 @ . 6 fotó . Szólj hozzá!

2007.10.14-15.

Rá kellett jönnöm,hogy a nyári szabadban tárolásnak vannak hátrányai is.
Íme pár kép.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 8 fotó . Szólj hozzá!

2007.12.31. Hétfő

Ez a jószág már régóta nálunk van,pontosabban nénémnél.1999ben került hozzá,elég ramaty állapotban volt.Akkoriban nem nagyon foglalkozott vele senki sem,még én se nagyon.
Mostanáig csak használtuk,de nem gondoztuk sajnos.
2007.júniusában megvettük a Fiestánkat,és a polski nem volt használta ettől fogva.
Sőt még a garázsból is ki kellett jönnie.:(
Aztán megkaptam,mivel úgysincs használva.
Nekiálltam utánanézni dolgoknak,mit hogyan kell rajta csinálni,mert eddíg semmit sem tudtam,és nem akartam ilyen állapotban hagyni.
Íme néhány kép a régi állapotáról.
tunyi1986 @ . Fiat 126 . 11 fotó . Szólj hozzá!